2012. április 24., kedd

Szentimentális szösszenet - avagy egy hónap története egyetlen tortafotóval

Hűha, remélem a blogírás is olyan, mint a biciklizés - hogy nem lehet elfelejteni! Már nagyon régen írtam, annyi minden történik velem, azt sem tudom mi legyen a fő téma.
Amikor elkezdtem a blogomat írni, akkor izgatottan nézegettem a statisztikákat és azt, hogy gyarapodott-e a követőim száma. Tűkön ülve vártam egy új bejegyzésnél, hogy vajon megnézte-e már valaki és hagyott-e hozzászólást! Aztán hónapról hónapra egyre többen kísértétek figyelemmel a posztjaimat - tulajdonképpen a blog fejlődésével együtt kezdett el fejlődni az én tortázgatásom is.
Közben Facebook-on is elindítottam a bloggal párhuzamos homoktorta oldalt, ami valamennyivel interaktívabb és gyorsabb is. De hiányzik, hogy sztorizgassak és írhassak, a blognak semmi máshoz nem hasonlítható varázsa van!
Mégis elhanyagoltam mostanában...
Mondhatnám persze, hogy időhiányban szenvedek - ami részben igaz is. De tökéletesen tisztában vagyok azzal, ha valami fontos számunkra, arra mindig tudunk időt szakítani. Hogy miért is akadt meg kicsit a lelkesedésem? Azt hiszem, hirtelen túlnőtt rajtam a blog és elbizonytalanodtam, vajon képes vagyok-e felnőni hozzá?
Hiszen túlléptem a 100.000 oldalmegjelenítést a statisztikám szerint, ez úgy tűnik nekem lélektani határ volt. A következő az 1.000.000 lesz - de legbelül elgondolkodtam, vajon tudom-e növelni a homoktorta blog tartalmának értékességét, a színvonalát.
Most úgy tűnik, hogy ezeknek a lélektani határoknak van itt az idejük az én életemben.
De egy irány létezik számomra: előre!
Eddig sem sejtettem, sőt el sem tudtam képzelni az idáig vezető utat, ami nagyon-nagyon emlékezetes élményeket adott, barátokat, találkozásokat, sok-sok kihívást. Számomra nagyon érdekes, ahogyan valaki a tortákhoz viszonyul, mindig más eset. Van aki hetekkel előre felhív, más két nappal az adott szülinap előtt. Vannak konkrét elképzelések, sőt rajzok, de a másik véglet a "rád bízom". Aztán az is nagyon érdekes, hogyan tudnak örülni egy-egy tortának, mindig meglepődöm, hogy egy-egy visszafogottnak ismert ember szinte a nyakamba ugrik és körbepuszil, annyira örül. Igen, még mindig picit kétségbe esek, ha egy tortáról nem kapok visszajelzést 1-2 napon belül - ilyenkor legszívesebben telefont ragadnék!
Nem tudom különválasztani a blogot, a tortaszerelmemet és önmagamat - így egyben írok mindezekről. Ahogyan eddig is megszokhattátok, úgy ezután is őszintén írok a kétségeimről, a nehézségekről, de legfőképpen mindarról a jóról, amit az én imádott tortamániám hozott eddig!
Jó pár torta készült nálam, igazi öröm, hogy ennyi kedves ismerősöm szeretné, ha én készíteném el a tortáját. Jobbnál jobb ötletekkel jönnek, tényleg néha magam is elcsodálkozom, hogy mi mindent el lehet képzelni tortaként! De ugyanakkor pár őrült és zsúfolt hétvége után rájöttem, hogy nem korlátlan az energiám. Néha inkább túlvállaltam magamat, mint hogy nemet mondjak, sok-sok áttortázott éjszakába nyúló este és hétvége fáradtsága van bennem.
Ugyanakkor sokszor-sokszor legyőztem a saját határaimat és megtanultam az időmet is jobban szervezni. Persze most szinte zsonglőrködnöm kell a szabadidőmmel és a kapacitásaimmal - hogy amit bevállaltam, az időre el is készüljön úgy, hogy elégedett is legyek a végeredménnyel!
Igen, még minden egyes tortánál ugyanúgy izgulok és ugyanúgy várom, hogy meglássam az arcokon a mosolyt, a szemekben azt a csillogást, amiből egyértelműen leolvasható, hogy "igen, pont ilyet szerettem volna!".
Ilyenkor azért nem is bánom, hogy a saját fotóim nem igazán adják vissza a torta eredetijét - hiszen így élőben még inkább tetszetős a kis műalkotásom!
Ami még rettentően furcsa élmény mostanában, hogy távolabbi ismerősök és esetleg azok ismerősei is megállítanak amikor találkozunk, vagy megkeresnek e-mailben és hihetetlen, hogy hogyan dicsérik a tortáimat. Tényleg nagyon furcsa az egész, mert én csak azt csinálom, amit annyira szeretek és csak azért mutatom meg, mert büszke vagyok rájuk és örülök minden tortácskámnak és nagyon-nagyon szeretem az összeset. Furcsa és nem is igazán tudom hogyan kezelni - úgy látszik, sokkal inkább ragadós a lelkesedésem a torták iránt, mint ahogyan azt eddig gondoltam. Azért is furcsa mindez számomra, mert szerintem aki ugyanilyen elszántsággal próbálkozik, annak biztosan sikerül ilyen tortákat készítenie, sőt ezeknél még sokkal szebbeket is.
Álmodozom, igen, még mindig álmodozom a TÖKÉLETES tortáról! Pont ez az a kihívás, ami annyira rettenetesen motivál engem! Ugyanakkor általában úgy van, ha egyszer is sikerül elérnem az adott célomat, ha nincs többé benne kihívás, akkor már egyáltalán nem érdekel tovább. Nekem ez egy jó móka, egy játék.
Bár úgy tűnik, a tortázás egy örök és végtelen játék, hiszen soha nem készül két egyforma torta, ha lenne is egy tökéletes, akkor legközelebb egy még bonyolultabbat, vagy teljesen másmilyet állíthatok magam elé kihívásnak.
Gondolkodtam, hogy milyen tortát is hozzak ebből a kimaradt időszakból - hát egy olyanra esett a választásom, ami a hangulatomat és a mostanában annyira jellemző szentimentalizmusomat annyira jól jellemzi!
Ennél a tortánál több témából válogathattam - így esett a választásom a szakácskönyvre. Már régóta szerettem volna valami hasonlót készíteni. Ez egy egészen kicsi torta volt, tele mindennel ami édes, kedves és bájos. Belül pedig párizsi krémmel - ebben a baráti társaságban a párizsi krémem lett a tuti befutó (mennyeien kakaóillatú, az az igazi brutális csokoládés).
A szakácskönyvet az alkalomhoz és az én egyéniségemhez is alakítottam egyben, tulajdonképpen benne van az egész "tortaimádatom receptje" is.
Pont az ilyen kedves és személyes meglepetéseket szeretem kitalálni és megvalósítani. Azt hiszem, az elmúlt egy hónapban ez volt a kedvenc tortám!


4 megjegyzés:

  1. Gabi :)) Már hiányzott a regényed! :)) Az egyik kedvenc filmemben hangzik el a kérdés: "Eljött, amire vártál? Belenyúltál a tutiba?" De válaszolok is rögtön, Te igen, benne vagy a tutiban. :) Azért a többi tortádat is hozd el erre is, és tessék szösszeneteket kanyarítani mellé! :D Hajrá millióig! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dina, de örülök! :) Hát tényleg jó sok tortát hozhatnék, igyekszem melléjük szösszenteni is valami igazi Gabisat! :)
      ...és hogy mibe nyúltam bele? Gőzöm sincs! Inkább valami megmagyarázhatatlan késztetés hajt a tortázásban, mintha inkább a tortamánia nyúlt volna énbelém! :D

      Törlés
  2. Végre újra itt vagy!
    Máskor ne tedd ezt velünk, hogy ennyi időre eltűnsz! :-)
    Nagyon cuki ez a kis "szakácskönyv"!

    VálaszTörlés
  3. Köszi Márti! :) Már nagyon hiányzott a blogolás - és ami fontos, arra mindenképpen tudok időt szakítani! Így jönnek az új bejegyzések is hamarosan!

    VálaszTörlés