2012. április 29., vasárnap

Eszter különleges születésnapi sajttortája


...vagy inkább nevezzem sajtválogatásnak? De valójában köze nincs a sajthoz, mert torta!
Sokszorosan is örömteli esemény volt számomra a tegnap este, ugyanis Eszter barátnőm születésnapját kezdtük megünnepelni egy kis csajos bulival. Eszterről már milliószor meséltem és a blogját biztosan ismeritek. Csodás torták készülnek nála, meg mellette sok-sok ínycsiklandóan gusztusos ételt is hoz bejegyzéseiben.
Hát tény, hogy kihívásnak éreztem. hogy eléggé különleges tortát készítsek az én drága barátnőmnek! Sokat-sokat gondolkodtam, sőt a többi meghívottal susmusolva kaptam is tortatippeket.
A tortának szinte csak jelképes méretűnek kellett lennie, pedig ugye alapból nálam mindig a monumentális darabok, az emeletes torták a "sztárok". Mindenképpen nagyon egyedit, jellemzőt és személyeset akartam, semmi elcsépeltet - de annál inkább különlegeset! Beugrott, hogy készíthetnék egy sajtválogatást tortából- hiszen Eszter igazi sajtrajongó (emellett még nagyon sokféle kajáért és fűszerért rajong, de tényleg tudja, mi a jó).
Szerencsére azon egyáltalán nem is kellett agyalnom, hogy milyen ízű legyen, mert egyértelműen tudom, hogy Eszter kedvence azokból, amit tőlem kóstolt, a karamellkrém mogyorógrillázzsal. Eszméletlenül édes, de könnyen függőséget okoz!
Pénteken nagy-nagy izgalommal töltöttem, faragtam a tortácskákat, bevonogattam és mintázgattam őket. Minden lélekrezdülésemmel csak erre a tortára akartam figyelni, ezért szerettem volna, ha ezen a hétvégén ez az egyetlen tortám készül. Persze végül csak közbejött másik torta is, de az én gondolataim leginkább itt jártak, ennél a sajtválogatásnál!
Szóval legelőször ezt kellett, hogy befejezzem, mert képtelen voltam addig másra figyelni, csak ezt nézegettem és fotókat keresgéltem a részletek miatt, mindig igazgattam rajta egy kicsit. A leglátványosabb persze az volt, ahogyan airbrush-sal lefújtam őket. Hát van még bőven mit gyakorolnom ezzel a csodakütyüvel, de már így is szinte életre keltek ezek a tortácskák!







Ahogy elkészült a torta, továbbra sem tudtam elszakadni tőle gondolatban, mert még mindig volt egy-egy mozzanat, amivel tökéletesíthettem. Még egy kis minta a camambert-re, még egy kis igazítás a torta aljánál, még tálca bevonás, aztán elrendezgettem a sajtokat. Szóval már tényleg készen volt és pimaszul vigyorgott a képembe a hűtőben pöffeszkedve ez az álruhás torta. Igazán beleszerelmesedtem mire elkészült!
...és én még mindig félóránként nyitogattam a hűtőajtót és fotóztam és muszáj volt megosztanom, így két kedves barátom is megkapta a fotókat neten. Kételyeimet is eloszlatta Józsi, miszerint jobban teszem, ha semmi más nem kerül a tortára. Nekem is pont így tetszett benne, hiszen így még inkább megdöbbentően olyan, mint egy rakás sajt.
Elérkezett a várva-várt szombat este is, a lányokkal elköltött könnyű vacsora után szervírozták nekünk a tortát. Eszternek meglepetés volt, hogy kap tortát - húztuk is azzal, hogy "áááá, nem lesz torta!". De nem hitte el, sőt csak a karamellát emlegette egyfeszt!
Így az íze nem okozott meglepetést, de külsőre szerintem annál inkább! Erre egészen biztosan nem számított, bár el sem tudom képzelni, hogy milyen tortaverziók fordulhattak meg a fejében. (Annyira kíváncsi lennék ám!!!)
Eszter kiválasztotta magának kedvencét, a kéksajtot és örömmel konstatálta, hogy még mindig finom a karamellkrémem, a bevonómasszát pedig változatlanul sem ő, sem én nem esszük meg.
A részletes beszámoló után pedig még egyszer: ISTEN ÉLTESSEN KEDVES ESZTER!

2012. április 24., kedd

Szentimentális szösszenet - avagy egy hónap története egyetlen tortafotóval

Hűha, remélem a blogírás is olyan, mint a biciklizés - hogy nem lehet elfelejteni! Már nagyon régen írtam, annyi minden történik velem, azt sem tudom mi legyen a fő téma.
Amikor elkezdtem a blogomat írni, akkor izgatottan nézegettem a statisztikákat és azt, hogy gyarapodott-e a követőim száma. Tűkön ülve vártam egy új bejegyzésnél, hogy vajon megnézte-e már valaki és hagyott-e hozzászólást! Aztán hónapról hónapra egyre többen kísértétek figyelemmel a posztjaimat - tulajdonképpen a blog fejlődésével együtt kezdett el fejlődni az én tortázgatásom is.
Közben Facebook-on is elindítottam a bloggal párhuzamos homoktorta oldalt, ami valamennyivel interaktívabb és gyorsabb is. De hiányzik, hogy sztorizgassak és írhassak, a blognak semmi máshoz nem hasonlítható varázsa van!
Mégis elhanyagoltam mostanában...
Mondhatnám persze, hogy időhiányban szenvedek - ami részben igaz is. De tökéletesen tisztában vagyok azzal, ha valami fontos számunkra, arra mindig tudunk időt szakítani. Hogy miért is akadt meg kicsit a lelkesedésem? Azt hiszem, hirtelen túlnőtt rajtam a blog és elbizonytalanodtam, vajon képes vagyok-e felnőni hozzá?
Hiszen túlléptem a 100.000 oldalmegjelenítést a statisztikám szerint, ez úgy tűnik nekem lélektani határ volt. A következő az 1.000.000 lesz - de legbelül elgondolkodtam, vajon tudom-e növelni a homoktorta blog tartalmának értékességét, a színvonalát.
Most úgy tűnik, hogy ezeknek a lélektani határoknak van itt az idejük az én életemben.
De egy irány létezik számomra: előre!
Eddig sem sejtettem, sőt el sem tudtam képzelni az idáig vezető utat, ami nagyon-nagyon emlékezetes élményeket adott, barátokat, találkozásokat, sok-sok kihívást. Számomra nagyon érdekes, ahogyan valaki a tortákhoz viszonyul, mindig más eset. Van aki hetekkel előre felhív, más két nappal az adott szülinap előtt. Vannak konkrét elképzelések, sőt rajzok, de a másik véglet a "rád bízom". Aztán az is nagyon érdekes, hogyan tudnak örülni egy-egy tortának, mindig meglepődöm, hogy egy-egy visszafogottnak ismert ember szinte a nyakamba ugrik és körbepuszil, annyira örül. Igen, még mindig picit kétségbe esek, ha egy tortáról nem kapok visszajelzést 1-2 napon belül - ilyenkor legszívesebben telefont ragadnék!
Nem tudom különválasztani a blogot, a tortaszerelmemet és önmagamat - így egyben írok mindezekről. Ahogyan eddig is megszokhattátok, úgy ezután is őszintén írok a kétségeimről, a nehézségekről, de legfőképpen mindarról a jóról, amit az én imádott tortamániám hozott eddig!
Jó pár torta készült nálam, igazi öröm, hogy ennyi kedves ismerősöm szeretné, ha én készíteném el a tortáját. Jobbnál jobb ötletekkel jönnek, tényleg néha magam is elcsodálkozom, hogy mi mindent el lehet képzelni tortaként! De ugyanakkor pár őrült és zsúfolt hétvége után rájöttem, hogy nem korlátlan az energiám. Néha inkább túlvállaltam magamat, mint hogy nemet mondjak, sok-sok áttortázott éjszakába nyúló este és hétvége fáradtsága van bennem.
Ugyanakkor sokszor-sokszor legyőztem a saját határaimat és megtanultam az időmet is jobban szervezni. Persze most szinte zsonglőrködnöm kell a szabadidőmmel és a kapacitásaimmal - hogy amit bevállaltam, az időre el is készüljön úgy, hogy elégedett is legyek a végeredménnyel!
Igen, még minden egyes tortánál ugyanúgy izgulok és ugyanúgy várom, hogy meglássam az arcokon a mosolyt, a szemekben azt a csillogást, amiből egyértelműen leolvasható, hogy "igen, pont ilyet szerettem volna!".
Ilyenkor azért nem is bánom, hogy a saját fotóim nem igazán adják vissza a torta eredetijét - hiszen így élőben még inkább tetszetős a kis műalkotásom!
Ami még rettentően furcsa élmény mostanában, hogy távolabbi ismerősök és esetleg azok ismerősei is megállítanak amikor találkozunk, vagy megkeresnek e-mailben és hihetetlen, hogy hogyan dicsérik a tortáimat. Tényleg nagyon furcsa az egész, mert én csak azt csinálom, amit annyira szeretek és csak azért mutatom meg, mert büszke vagyok rájuk és örülök minden tortácskámnak és nagyon-nagyon szeretem az összeset. Furcsa és nem is igazán tudom hogyan kezelni - úgy látszik, sokkal inkább ragadós a lelkesedésem a torták iránt, mint ahogyan azt eddig gondoltam. Azért is furcsa mindez számomra, mert szerintem aki ugyanilyen elszántsággal próbálkozik, annak biztosan sikerül ilyen tortákat készítenie, sőt ezeknél még sokkal szebbeket is.
Álmodozom, igen, még mindig álmodozom a TÖKÉLETES tortáról! Pont ez az a kihívás, ami annyira rettenetesen motivál engem! Ugyanakkor általában úgy van, ha egyszer is sikerül elérnem az adott célomat, ha nincs többé benne kihívás, akkor már egyáltalán nem érdekel tovább. Nekem ez egy jó móka, egy játék.
Bár úgy tűnik, a tortázás egy örök és végtelen játék, hiszen soha nem készül két egyforma torta, ha lenne is egy tökéletes, akkor legközelebb egy még bonyolultabbat, vagy teljesen másmilyet állíthatok magam elé kihívásnak.
Gondolkodtam, hogy milyen tortát is hozzak ebből a kimaradt időszakból - hát egy olyanra esett a választásom, ami a hangulatomat és a mostanában annyira jellemző szentimentalizmusomat annyira jól jellemzi!
Ennél a tortánál több témából válogathattam - így esett a választásom a szakácskönyvre. Már régóta szerettem volna valami hasonlót készíteni. Ez egy egészen kicsi torta volt, tele mindennel ami édes, kedves és bájos. Belül pedig párizsi krémmel - ebben a baráti társaságban a párizsi krémem lett a tuti befutó (mennyeien kakaóillatú, az az igazi brutális csokoládés).
A szakácskönyvet az alkalomhoz és az én egyéniségemhez is alakítottam egyben, tulajdonképpen benne van az egész "tortaimádatom receptje" is.
Pont az ilyen kedves és személyes meglepetéseket szeretem kitalálni és megvalósítani. Azt hiszem, az elmúlt egy hónapban ez volt a kedvenc tortám!