2012. január 31., kedd

Feketepillangó blogszülinapi meglepetése

Néha átértékelődik az idő, mint például most is. Hiszen alig több, mint egy hónapja jelentkeztem az Édes illatok konyhája elnevezésű blog születésnapi játékára. Mégis azóta annyi minden történt, mintha egy nap nem is 24, hanem legalább 48 órából állna! Csodálkozom is, hogy ennyi minden történhet ilyen rövid idő alatt. Sőt, ennyi minden jó belefér (volt nem jó is, de arra ki kíváncsi - én biztosan nem foglalkozom vele!).
A másik viszonyítási pont egy régebbi dátum - tavaly júniusban, Farkas Vilmos tortadíszítő tanfolyamán találkoztam Feketepillangóval, az Édes illatok konyhája című blog tulajdonosával - remélem nem bánja, ha elárulom, Zsuzsinak hívják! Már a tanfolyam alatt is jót trécseltünk, amit folytattunk a hazafelé úton is. Mivel szinte útba esett hazáig vinni őt, így nem kellett éjszaka átutaznia a fél várost a barátnőjéig, hanem otthon aludhatott kis családjával! 
Így, egy személyes találkozó után pedig még inkább kedvessé vált nekem a blogja - ő is azok közé tartozik, akiknek a legnagyobb rohanás közepette is megnézem a legújabb bejegyzéseit, hoztam már tőle receptet és ötleteket! Szívesen ajánlom nektek ezt a blogot - már annak, aki esetleg nem ismerné - hiszen sok-sok csinos, bájos és kedves torta vár rátok Feketepillangónál
...mintha ezer éve lett volna! Hűha, mennyi minden történt azóta és mennyi minden változott és én is milyen sokat változtam. Persze az a taktikám, hogy a pozitív élményekre koncentrálok és ezekből szerencsére bőven adatik nekem az utóbbi időben.
Ebben a bejegyzésben két ilyen nagyon pozitív élményt szeretnék elmesélni Nektek! Az első azzal kezdődött, hogy Feketepillangó a blogszületésnapja alkalmából játékot hirdetett. Olvastam is, még aznap - de a szokásos rohanással megbeszéltem magammal, hogy OK, még lesz lehetőségem a határidőig elküldeni a jelentkezésemet.
Meg teljesen elbűvölt a történet, amiben Zsuzsi leírta, hogyan és miért készítette el az első tortáját és mennyi viszontagság érte - de végül az utolsó pillanatban elkészült az első torta-remekmű! ...persze szerelem lett belőle, aminek eredményeit blogjában be is mutatja, sokunk örömére.
Később teljesítettem a játék szabályzatában foglalt feladatokat: megosztottam a játék felhívását, küldtem egy pillangós tortát e-mailben és kiválasztottam, melyik a kedvenc tortám az övéi közül. Ez utóbbi annyira nehéz feladat! A legutolsót, egy fakultatív kérdést már meg sem válaszoltam, itt pedig a tíz kedvenc bloggeremet kellett volna kiválasztanom. Hű, ez szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Mert akiket olvasok, hát őket azért olvasom, mert szeretem a tortáikat, az alkotásaikat és a blogjukat.
Azután jött a meglepetés, amikor rápillantottam egy későbbi bejegyzésre, miszerint meg van a nyertes. Automatikusan klikkeltem is - amikor ott volt a meglepetés, hogy engem sorsoltak ki! Annyira, de annyira meglepődtem, egyáltalán eszembe nem jutott, hogy én leszek Fortuna kegyeltje! Nagyon örültem!
Zsuzsi írta, hogy személyes meglepetésben lesz részem. Kíváncsi is voltam, főleg amikor Eszter kibökött annyit - nagy unszolásra - hogy beszélt Zsuzsival, meglepetésügyileg. Szerencsére Eszter nagyon ügyesen tartotta a titkot, így igazi hatalmas meglepetésben volt részem tegnap délután, amikor kezembe vettem a borítékot, Feketepillangó ajándékát.
Néhány nappal előtte Zsuzsi felhívott, beszélgettünk vagy egy órát és közben nagy vonalakban felvázolta, hogy mi minden történt vele az elmúlt bő egy hónapban. A nekem készített meglepetése pedig csak hab a tortán, hiszen a 3 napos megrendelési határidőből 33 napos kiszállítás lett. Ekkor már újra elkezdte fúrni az oldalamat a kíváncsiság - hát vajon mi lehet az???!!
Egyébként is, imádom a meglepetéseket, elolvadok a legapróbb gesztustól is. Meg attól, ha valaki időt szakít rá és megszervezi a meglepetést. Hiszen mindenki életében az egyetlen és legfontosabb kincs az az idő. Az idő az egyetlen, amit nem lehet megvenni, nem lehet birtokolni, nem lehet felhalmozni. Az idő ajándék. Az idő számunkra véges, de a jó hír, hogy mi magunk rendelkezünk minden egyes másodpercünkkel. Ahogy a Kishercegben is írják, "Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat!". Ez is olyan gondolat, amit ha valaki magáénak érez, az akár alapjaiban megváltoztathatja azt, hogyan vélekedik a saját életéről. (Most kikívánkozott, azért nem fogok a torták helyett filozófiai témára áttérni a blogomban, nyugi.)

Tegnap kibontottam a borítékot, benne egy levél - a megbeszéltek szerint ezt olvastam el legelőször. Kellemes gyöngybetűk sorakoztak előttem, izgatottan és türelmetlenül olvastam a sorokat. Hogy hol párásodott be először a szemem? Azt hiszem, itt:
"...fogadd tőlem hatalmas szeretettel, mert szívvel-lélekkel állítottam össze minden oldalát!
Minden kedves Bloggertársunkat személyes illetve telefonos-facebookos megkeresésemmel gyűjtöttem össze és remélem, sikerült személyre szabnom neked.
Mindenki örült neked és az ötletnek és az engedélyükkel hoztam a képet és akinek volt ötlete és ideje, az idézetet, üzenetet is csatolt a képhez. Mindenki szép tortás évet kíván, örömökkel és sikerekkel megfűszerezve!"
A levélből kiderült, hogy Zsuzsi egy naptárt állított össze nekem, igyekezett kiválogatni a tíz kedvenc blogomat/bloggeremet - mert én a játékra való jelentkezéskor nem tettem ezt meg. Ez hatalmas munka lehetett, kiválogatni, megkeresni őket! ...ez igen, ez tényleg olyan gesztus volt, amire egyáltalán nem is számítottam, viszont nagyon-nagyon meghatott és nagyon hálás vagyok érte! Tényleg, olyan, mintha valójában nekem lett volna születésnapom, hogy én kapom ezt a nagyszerű ajándékot!
A blogról ismerős zöld mintás csomagolópapírt izgatottan téptem fel, már akartam látni, hogy mit is kaptam! Minden oldalnál sóhajtottam egyet és ahogyan haladtam előre a hónapokkal és ahogyan olvastam az idézeteket és kívánságokat, hát végül már rendesen könnyekig hatódtam. Csak úgy, mint most is, ahogy ezeket a sorokat írom. Eléggé szentimentális vagyok, ettől a meglepetéstől persze, hogy hatalmas öröm tölt el! KÖSZÖNÖM!

Szeretném Nektek nagy büszkeséggel bemutatni minden egyes oldalt! ...már csak azt sajnálom, hogy nincs legalább 24 hónap egy évben, mert akkor még több kedvencem helyet kaphatott volna! :)


Bitóné Szilvi meseszép esküvői tortája
 "Ami nehéz, ahhoz kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több!"

A három bloggerina és a torta, amivel egy hatalmas álmom vált valóra
"Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud és megvalósítja" 

Feketepillangó tortája - a kedvenc színpárommal és a folyamatosan áramló energiával
"Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet, mert amit gondoltál, megteremtetted." 

Bonbon mániától - aki nagy kedvencem, csodálom a tökéletes bonbonjait, konyhai remekműveit és a csodás fotóit 

Farkas Vilmos húsvéti tortácskái

M@rti és az egyik legkedvesebb tortám tőle - nagyon szeretem a blogját, a tortáit, az  írásait!

Tücsökbogár blogja a másik olyan blog, ami nem tortás, de mindenképpen az én toplistámon ott van!
 "Öregedj meg! Ez elsőre furcsa kívánság, de amikor belegondol az ember, az egyik legszebb kívánsággá válik!"
Köszönöm Tücsökbogár, valóban a legszebb kívánság!

Mummy tortája - tőle is az egyik kedvencem, hiszen imádom a bohóchalakat

A torta, amit mindenki megismer, Kricky-től! Egy a sok-sok remekműve közül, amiket őszintén csodálok!

Sokszor írtam már, hogy az első számú kedvenc bloggerem Lengyel József, aki most is kedves meglepetést szerzett azzal, hogy a kilencedik hónapot választotta - emlékezett, hogy ez a legeslegkedvencebb számom! Köszönöm! 
"A legkedvesebb tortatanoncnak, a fekete bűvöletéből válogatva! Még sok tortás évet!"
- köszönöm Józsi, remélem, hogy így is lesz!

Ez a cica pedig az én művem! :)
Eszter egy közös fotónkat választotta arról az estéről, amikor együtt örültünk Lengyel József tortáinak! Örök emlék ez is, egy nagyon-nagyon kedves emlék! KÖSZÖNÖM!
"Mindenki összeakad néha olyan emberrel, akinek beszédét szívesebben hallgatja, akinek szavai közelebb férkőznek a lelkéhez, buzdítóbban hatnak rá, mint más szavak."

Kiskukta, akinek a blogja nagyon meghatározta az én torta-szerelmemet, hiszen az ő tortái adták a kezdő lendületet a tortapróbálkozásaimhoz, a tanácsai és részletes leírásai sokat jelentettek nekem, a receptjeit kezdtem el használni és használom őket a mai napig
Köszönöm Nektek az időt, amit rám szántatok, köszönöm Feketepillangónak, hogy mindezt megszervezte! Elképzelni sem tudnék kedvesebb és szívhezszólóbb meglepetést ennél, nagyon meghatódtam és nagyon-nagyon örülök, hogy én nyertem meg ezt a játékot!
...hamarosan az én blogom is egy éves lesz, már töröm a fejem, hogy mit is találhatnék ki, hogy hasonlóan nagy örömet szerezhessek én is egy játékkal! Most komolyan úgy érzem, hogy fel van adva a lecke rendesen! :)

14 megjegyzés:

  1. ez mennyire kedves!!! És az összes képet felismertem, hogy kié :D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, igazán csodás ajándékot kaptál! :))

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a nyereményedhez és nagyon örülök, hogy ekkora meglepetést és örömöt okozott neked! Nagyon örülök, hogy sikerült nem kihúznod belőlem a meglepetést! ;-)
    Sok ilyen boldog pillanatot kívánok még Neked!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, nagyon figyelmes ajándék!:)

    VálaszTörlés
  5. Ez egy igazán személyes, értékes ajándék! Igazi összefogással készült, szeretettel, és ez látszik is rajta. Gratulálok a nyereményedhez, és természetesen Feketepillangónak a remek ötlethez és a csodás kivitelezéshez. Még nagyon sok "Gabis" tortát kívánok neked.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép ajándék, gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, nagyon szép ajándék!

    VálaszTörlés
  8. Nemcsak személyre szóló, szép ajándékot kaptál, de praktikus is, amelynek az év minden napján hasznát veheted.
    Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok én is a nyereményedhez! A soraid olvasása, és a képek láttán az én szemem is elhomályosult! Nagyon szép ajándék!!!!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok, úgy látszik ez az elmúlt időszak nagyon szerencsés torták ügyében Nálad!
    Én pedig köszönöm, hogy ott vagyok a "NAGYOK" Top12-jében, igazán megtisztelő!!!

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok az ajándékodhoz! Tényleg egy igazi és maradandó emléket kaptál! Ami nagyon jó még benne, hogy akárhányszor a kezedbe veszed majd ezt a naptárt, ha nosztalgiázni akarsz évek múltán, akkor is ugyanezek a kellemes érzések fognak előjönni, amíg szépen lapról-lapra haladva újra végignézed és felidézed életednek ezt a szakaszát! Úgy gondolom, hogy az életben ezek a pillanatok, amik tényleg számítanak. Jó volt olvasni a soraidat, már csak azért is, mert ilyenkor a hétköznapi nagy rohanásban bizonyosságot nyer egy-egy ilyen történet kapcsán, hogy vannak még igenis őszinte érzések és cselekedetek, amelyek képesek boldoggá tenni az embernek egy szimpla napját is és vannak még olyan emberek, akiknek ez ugyanígy fontos és tesznek is érte, hogy valódi örömöt tudjanak okozni, mert maguk is ettől válnak boldoggá. :)

    VálaszTörlés
  12. Arcika! Milyen szépet és igazat írtál... :-)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon örülök, hogy egy picit én is hozzátehettem a meglepetéshez, az érdem Feketepillangóé:-))
    Csodás meglepetés, nagyszerű ajándék:-)

    VálaszTörlés