2012. október 21., vasárnap

A blog ugyanaz...

...a szerző talán más lett!

Réges-régen jelentkeztem már imádott blogomban. Pedig az írás is és a torták is fontos részei az életemnek.

Akik követték posztjaimat, azok tudhatják, hogy a bejegyzéseim témája mindig a torta volt, de mégis szinte life-blogként funkcionált ez az egész. Most pedig valami olyat fogok elkövetni, amit ritkán szoktam - Kricky bejegyzése olyan nagyon megérintett, hogy úgy döntöttem, az ő ötlete nyomán a visszatérő bejegyzésem egy Gabis kitárulkozás lesz.

Az eddigi legnagyobb és legőrültebb esküvői tortám


  • hosszabb telefonbeszélgetések közben, vagy amikor itt ülök a laptop előtt sokáig, akkor automatikusan leveszem a zoknimat és törökülésben ülök - most épp a bal lábamon nincs zokni :-)
  • művészlélek vagyok, ami legalább akkora átok, mint amekkora áldás
  • március óta 17 kilót fogytam - ehhez nem kell csodaszer, csak rendet kell tenni fejben, következetesen és tudatosan újraépíteni az étkezési szokásokat, türelmesnek lenni
  • tavaly augusztusban egy vizsgálat során egy daganatot találtak nálam, az azt követő bő egy hétben, amíg a biopszia eredménye nem érkezett meg, addig újragondoltam az életemet...
    A rosszabbik forgatókönyv, illetve a statisztika szerint erre az időre már nem nagyon írogatnék/olvasgatnék semmit
    Az eredmények szerencsére jók lettek - de a tanulságok megváltoztatták a gondolkodásomat
  • Nem vagyok válás párti - de idén nyár végén közösen úgy döntöttünk, hogy 10 éves kapcsolatunk a sok próbálkozás ellenére menthetetlen, tulajdonképpen válófélben vagyok
  • Nagyon meglep az emberek reakciója - főleg azok a "barátok", akik elfelejtik megkérdezni, hogy hogyan viselem ezt az időszakot, sőt, a létezésemet is elfelejtik :-)
    ...és meglep azoknak a támogatása, akiktől ezt semmilyen szinten nem vártam
  • A kedvenc íróim az utóbbi időben Müller Péter és Paulo Coelho, mostanában jó pár könyvüket olvastam
  • Két hónapja nem nézek tv-t és így sokkal jobb
  • A legújabb kedvencem a diós torta - megőrülök az illatától és nem bírom ki, hogy ne kóstolgassam állandóan!
  • Volt olyan időszaka az életemnek, amikor egy hétig se mentem ki a házból és nem fogadtam a telefonhívásokat - valami depiféle nyomasztott...
  • Minden eddiginél komolyabban foglalkoztat a torta dekorálás, próbálom felmérni a lehetőségeket
  • A halogatás az a szokásom, amit leginkább szeretnék megváltoztatni - a végletesen sokat gondolkodó típusból kissé kilépve az aktivitás irányában továbbfejlődni
  • Harminc éves vagyok - a születésnapom volt a második mérföldkő, amikor átgondoltam milyen távol áll mindaz amit szeretnék attól, ami valóban történik velem
  • A két legjobb barátomat a tortamániám kapcsán ismertem meg - ez hatalmas ajándék
  • Még nem volt olyan tortám, amivel elégedett lettem volna
  • Néha nagyon megbánom, hogy nem fotóztam le egy tortát - mert azért egyre inkább büszke vagyok az alkotásaimra
  • Élelmiszeripari mérnök vagyok a végzettségem szerint
  • A cukorvirág készítést nagyon szeretném megtanulni, de tartok tőle, hogy nekem nem menne...
  • Imádom a tortákat, szeretem látni őket facebook-on, blogon, cukrászdában, mindenhol, bárhol - de soha eszembe nem jut, hogy vajon milyen ízű lehet
  • Túlérzékeny vagyok, hangulatember
  • Legszívesebben a világ végén laknék, ahol van kemence, szőlőlugas, a kert végében erdő, a közelben patak
  • Néha a napsütés is elég, hogy érezzem, jól vagyok és élek - most is süt a nap! :-)
  • Egy ideje már nem érdekel minden ember véleménye - megtapasztaltam, hogy hiába akarok megfelelni mindenkinek, amikor szükségem lenne rájuk, akkor könnyen meg tudom számolni, mennyien állnak mellettem
  • Azt hittem, hogy harminc évesen már lesz válaszom arra a kérdésre, hogy ki vagyok én? Még nincs...
  • Már nem félek fogorvoshoz menni, de vár rám két bölcsességfog eltávolító műtét - na attól parázok rendesen
  • Remélem, hogy soha nem leszek tökéletes - hanem egyre inkább Gabi leszek, akárhogy is, ha ez éppen egyetlen embernek se tetszik, még akkor is
  • Rájöttem, hogy imádom a polgárpukkasztást :-D
  • Angyalok márpedig vannak!
  • Azt hiszem, facebook függő vagyok - a bejegyzés megírása alatt négyszer néztem rá a "fészbúkra"
  • Lehet, hogy ezek után őrültnek tartotok - bár én inkább a "nemszázas" kifejezést preferálom, ha lehet kérni :-D
  • A jó irányba való változás, avagy a fejlődés soha nem megy végbe önmagától. Ahhoz nagyon keménynek és eltökéltnek kell lenni, folyamatosan dolgozni kell rajta és tenni kell érte. De azt hiszem, hogy fejlődés nélkül nincs értelme semminek. Ami nem emelkedik, az zuhan - ez törvényszerűség.
  • Vannak dolgok, amikkel előbb-utóbb szembe kell nézni. Ugyanazok a helyzetek jönnek többször-többször, egészen addig, amíg egy tudatos döntéssel az ember ezt felismeri, megérti, majd meghozza a döntéseit és cselekszik is, hogy bekövetkezzen a változás.
  • A lehetetlen nem létezik!
  • Mindenkiben a legjobbat látom, azt a legjobbat, aki lehetne - ha akarna...
  • Az írás nálam legalább annyira fontos, mint a torták - szerelem mindkettő!
Nos, ha még ezek után is érdemesnek találtok engem, illetve a blogomat a követésre, akkor tartsatok velem elkövetkező tortás kalandjaim során!

Mesebeli esküvői romantika

2012. június 28., csütörtök

Sárkányfejű koi ponty

Igazán régen jelentkeztem már itt a blogomon - de kárpótlásként egy szép mesét hozok nektek a torta mellé!
Történt, hogy sok-sok torta és program után besokallva, szinte utolsó pillanatban derült ki, hogy nagyon kedves barátom születésnapját vele ünnepelhetem, egy igazi sátrazós-horgászós-sütögetős - és iszogatos éjszaka keretében.


Egész szombaton gyötört a lelkiismeret furdalás, hogy pont Krisztiánnak nem fogok tortát készíteni, pont annak, aki ráadásul minden falat tortára és tortamaradékra kapható és hát sokszor-sokszor dicséri is a műveimet, szóval igazán hálás közönség. Persze, lehetetlen nem létezik, volt kerek négy órám, egy jó ötletem és szerencsére némi alapanyagom is! Így kutyafuttában nekiálltam sütni, krémet keverni, hűtöttem a piskótát, a krémet, színre gyúrtam a bevonómasszát és kinyomtattam az ominózus fotót, ami a tortaötletem alapjául szolgált!
Némi tapasztalattal a hátam mögött reméltem, hogy valóban viszonylag egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor látványos torta fog készülni - hiszen igazán különlegeset akartam, nagyon rövid idő alatt. Nem tudom, ki hogy van vele, de némelyik tortával tulajdonképpen napokat is eltöltök - most erre nem volt lehetőségem...


Persze ilyenkor jön minden váratlanság! Péládul, hogy a tejszínes-gyümölcsös krémet nem tudtam eléggé keményre felverni (naná, hogy nem tudott lehűlni 9 fokosra...), jött a zselatinos mentés. 
A legmarkánsabb rész a sárkányfej, igyekeztem a fotón lévő hatást megtortásítani - így alakítottam ki a fején egy "páncélszerű" részt, a pofáját, a szemeit.
A bevonás a 26 fokos konyhában a nyúlós K2 masszával külön élvezet volt, nyúlt és szakadt, de végül csak megadta magát! A pikkelyezésnél szokás szerint megint a "piacos" oldalával kezdtem, persze mire a hátuljához értem, már rájöttem, hogy hogyan is tudok csinatos pikkelyeket készíteni. Tipikusan a hátoldala mindig jobban sikerül! Elő az airbrusht, keverem a festéket, fele a pultra, fele rám ömlik! Nem baj, kezdjük újra - semmi gond! Elégedettség, egész jó ez!!!
Festés után felkerültek a fogak, agyarak, úgy festettem a zöld szemet, külön tetszett, hogy csillogott a festéktől.
De a frissen bevont tortát nem volt időm hűteni, így csuklott-nyaklott ahogy áttettem a tálcára. Persze a tálca is kisebb lett, mint ahogy számoltam a tortához! :) Na még valami hiányzik, hát legyen nedvesen csillámló a teste ennek a csodalénynek! Persze itt is voltak kalandjaim, már nem is ecsetelem (hm, még stílszerű is voltam...). Ehhez a történethez mindenképpen hozzátartozik a víz is - ehhez színezett hidegzselét használtam. Persze a kapkodás azért itt is nyomot hagyott, itt-ott sikerült összemázolnom a koit is.
Tortakészítés közben rohan az idő, bárhogy rohanok, egyszerűen képtelenség lépést tartani vele - most ez főleg igaz volt, de sötétedésre elkészült a kis remekművem!


Jött a taxim, rohanás, gyors bepakolni az éjszakára való cuccokat és félig narancssárga kézzel indultam horgászni! Már csak azt a fránya három órahosszát kellett legyőzni, hogy el ne szóljam magamat a meglepiről. Szerencsére viszonylag hűvös volt az éjszaka, így a torta simán elevickélt az autóban addig.
És végre szülinaaaaap! Igen, már ezerszer írtam, hogy imádom a születésnapokat! Ezek a legszebb napok!
Kisomfordáltam a tortáért és totál izgatottan és egy-két pálinka után spiccesen elkezdtük énekelni a fiúkkal a nagy szülinapi dalt! Hát, szuperjól jött ki az egész! Annak meg külön örülök, hogy végül hittem magamban annyira, hogy sikerül elkészítenem ezt a tortát és ahogy a mellékelt ábra mutatja, ez így is lett!


...hogy nincsenek véletlenek, azt a blogbejegyzés időpontja is bizonyítja - hiszen el kell árulnom, épp ezekben a percekben készül a születésnaposom karjára az ő sárkány-koi tetoválása. Gyönyörű ázsiai szimbólum a koi ponty, egyrészt a szerencse jelképe is, de ugyanakkor a határozott, szilárd jellemé is.
A buddhizmusban a koi a félelemnélküliséget és bátorságot jelképezi, amint átkel az óceánon, ezáltal az emberi szenvedésre emlékeztetve, amelyen mindenki átmegy saját élete során. Akoi a halak királya, élő ékszer. A legenda szerint a koi pontyok saját erejükből át tudnak alakulni sárkánnyá, a lehetetlen helyzetekben is győzedelmeskedni tudnak.
Krisztián, kívánom, hogy viseld a te koi sárkányodat azzal a hozzáállással, amit az jelképként képvisel!

2012. május 22., kedd

Álomszületésnap, álomtorta és egyéb beteljesült álmok

Eltelt már néhány nap és vártam, hogy kicsit ülepedjenek a gondolataim, az érzéseim. De rájöttem, hogy nem fognak. Vártam, hogy megtalálom a megfelelő szavakat, hogy igazán át tudjam adni a történetet. De rájöttem, hogy képtelenség. Hogyan is lehetne leírni mindezt pár szóval? Szeretném, nagyon szeretném átadni és megmutatni mindazt a jó érzést, ami azóta eltölt és folyamatosan magával ragad. De rájöttem, hogy csupán töredékét és fakó lenyomatát tudom megmutatni ezeknek.
Talán ha rajzolni tudnék... Nincs annyi szín a világon, nincs annyi ragyogás!
Talán ha hangszeren tudnám eljátszani, de egy egész szimfonikus zenekar sem lenne hozzá elég!
Talán ha a szívemet kiteríthetném most ide, az lenne az egyetlen, ami megmutathatná mindazt, ami bennem él most. De ez lehetetlen...
Mégis megpróbálom a lehetetlent.
Szép kerek születésnapomat kihasználva arra gondoltunk, hogy csapunk egy kis bulit a legkedvesebb barátaimmal. Szeretem, imádom a születésnapokat, de különös élmény volt, hogy ez alkalommal épp én leszek a hatalmas társaság ünnepeltje, mivel ilyen direkt módon nem szívesen vagyok a középpontban. Így napokkal előtte elfoglaltam magam mindenfélével, csak hogy időm és energiám se maradjon arra, hogy ezen izguljak.
Már hét elején belevágtunk az előkészületekbe, én pedig kezdtem összeállítani fejben a kis meglepetés projektemet. Ugyanis mindenféleképpen szerettem volna egy igazán különleges ajándékot adni az én drágáimnak, ami tipikusan Gabis, ami eddig még nem volt, ami elég különleges és talán élvezetes is (főleg a gyerkőcöknek, mert szerencsére ők is sokan voltak a vendégeim között).
Ez pedig egy desszert asztal volt, amilyenről már sok hónapja álmodozok. Ez egy ilyen hétvége volt, álmok valósultak meg - sőt remélem, még sok-sok további kívánságom megvalósulásával folytatódik a sor.
A desszert asztal fontos eleme a dekoráció és a színben passzoló édességek. Színekből a fekete-fehér nem is volt kérdéses, hozzá valami igazán különlegeset képzeltem, ami megvadítja és egészen felizzítja az összképet! A harmadik kedvenc színem lett ez - a piros!
Drága Eszter barátnőm készítette a tortát, a legnagyobb titkolózás közepette. Már két hete húzott, hogy tudja, milyen tortát készít nekem, de semmit sem árult el róla. Csak a színét akartam tudni (mert akár ahhoz is igazítottam volna a desszert asztalomat). De hiába faggatóztam, semmi. Én, aki végtelenül türelmetlen vagyok, már tűkön ültem, annyira vártam a tortámat, tudtam, hogy a szombatom fénypontja lesz! Hiszen imádom Eszter tökéletes és csinos tortáit! Ő pedig ismer engem! Hát biztos voltam benne, hogy valamit nagyon kitalált, de halvány gőzöm sem volt, mi is lesz az. Semmilyen sejtelmem nem volt...
Az egyre növekvő izgatottságom ellen péntek délután láttam hozzá a muffinok, golyók és bogyók készítéséhez, késő estig jó kis elfoglaltságot adott! Aztán másnap még mini pohárkrémekkel egészítettem ki a kollekciót.
Szombaton délben hatalmas izgalommal érkeztem a bulihelyszínre, az egyik terem ajtóit bezártam és nekiláttam az én titkos projektemnek (nagyszerű módja volt annak, hogy ne rágjam tövig az amúgy is rövid körmeimet, jaajjjj, nagyon vártam ezt a napot! - néha idegesítőbben türelmetlen és akaratos vagyok, mint egy négyéves!) A csomagomból előkerült a sok-sok dekoranyag és kellék - szerettem volna látni egyben, hogy hogyan is mutat, lesz-e olyan, mint ahogy elképzeltem. Tortadekoros tapasztalataimból merítve igyekeztem viszonylag letisztult képet összehozni, mindezt úgy, hogy totálisan engem tükrözzön az alkotás!
Így persze ott volt a toll, a gyertyák,  a határozott vonalak, na persze a csipke, a piros virág és csíkos szalvéta, kristály kövek, cukorkás kelyhek, organza szalagok.
A desszerteken kívül került még rá medvecukor (hogy legyen valami fekete) fehér és piros epres és málnás cukorkák (óóóó, micsoda illatuk volt így egyben!) és néhány maroknyi eper - csak hogy inkább szexi legyen, mint oltárszerű! ;)
Persze volt egy-egy besurranó kíváncsiskodó, de nem is bánom, ha ilyen kíváncsiak és öntörvényűek, éppen ezért a legjobb barátaim.



Vállalom, hogy nem egy tipikus születésnapos színvilág, ahogyan szerencsére én se vagyok tipikus - de legalább vállalom és nem is várom el mindenkitől, hogy tetszésre találjon. Mert tényleg vad és őrült elképzelés volt.
Hát, kaptam is sokféle véleményt, az erotikus túlfűtöttségtől az oltár és szentély stílusig terjedt a skála.
Végül igazi szentély lett az asztalból, hiszen Eszter tortája került a középpontba! Méghozzá milyen középpontot adott, atyaég!
Nem tudtam, mi lesz a nap menete, hiszen én csupán "csak" ünnepelt voltam - aki gyakran kérdezte, hogy HOL VAN A TORTA?? és MILYEN SZÍNŰ?
És egyszer elkezdődött a nagy-nagy leleplezés, egy igazi folyamat, ami tökéletes volt. Még soha nem volt ennyire tökéletes semmi. Nem is értem, hogyan sikerült így összehozni, de egyszer ott találtam magam az én imádott barátaim gyűrűjében és amit kaptam, az a szeretet, ami akkor körbevett, hát elmondhatatlan. Úgy éreztem, hogy vibrál a levegő, egészen különleges érzés fogott el, elvarázsolt és megnyugtatott.




Nagyon egyedi "képeslapot" kaptam, már attól teljesen meghatódtam, aztán pedig megkaptam egy másik ajándékot, amire szívből vágytam, egy könyvet, ahol mindenkinek jutott egy-egy oldal, amit megtölthetett nekem szánt gondolataival. Csak belelapoztam, de már akkor potyogtak a könnyeim a boldogságtól.
Ez volt az ajándék, amit én kértem - pont emiatt vártam ezt a könyvet is türelmetlenül és hatalmas érzés volt kézben tartani! Azóta már ötször átlapoztam - ez egy igazi örök emlék.





Aztán végre kinyílt a titkos ajtó. Alig tudtam elhinni, hogy mit látok! Akkor aztán tényleg megszűnt a világ, nem létezett más csak a torta, meg Eszter! Nem tudom, hogy meddig tarthatott, nem tudom, hogy hányszor nézegettem körbe, vagy hányszor szaladtam oda közben Eszterhez, hogy megöleljem és aztán vissza a tortámhoz. Beleszerelmesedtem ebbe a tortába, hiszen pont olyan volt, ami nekem a legjobban tetszik. Vagy egy éve már, hogy az első tortafotóim közé elmentettem egy fejreállított tortát. Hogy ilyet egyszer nekem muszáj készítenem, mert annyira tetszik. Annyira bolondos és őrült és azóta is egyszer komolyan gondolkodtam ezen a formán. Aztán a színe, hogy fekete-fehér, IMÁDOM, a legdögösebb színpárosítás, semmi sallang, ez a két szín a lényeg, bennük megvan minden!
És tollas, mert imádom a tollakat, imádom a puhaságukat a könnyedségüket, a lágyságukat, a tapintásukat. Nem véletlen, hogy egy tucat tollas fülbevalóm, meg még nyakláncom is van - természetesen legalább a fele fekete színű.
És a strasszok rajta, Eszter, hát igen, imádom őket, a kedvenc tortáimon ott is vannak, ott csillognak!
És a hullámok, a csinosan elhelyezett tollpihék milyen csodásan meglágyítják a fekete-fehér kontrasztját. Szeretem a lágy és gömbölyű formákat, annyira nőiessé tették ezt a tortát is!
A tetején pedig, mint egy kihívó dáma, ott illegette magát egy gyönyörű tollas bross...





Nem tudom elmondani szavakban, hogy mekkora meglepetés volt és mekkora öröm nekem ez a torta. Nagyon sajnáltam felvágni, kárt tenni ebben a csodás alkotásban. Pedig sokan belülről is kíváncsiak voltak a tortára - nem is ok nélkül, hiszen belül is csodákat rejtett, minden szint más ízű. A legfelső epres-málnás joghurtos, a középső kávés mascarpone krémes, az alsó pedig kókuszos.
Megérte hetekig várni ezt a tortát, elképzelni sem tudtam volna olyat, ami ennél jobban illik hozzám.
Annak pedig külön örülök, hogy a desszert asztalom igazi szentélyként vehette körül és körberagyoghatta ezt a mesés tortát, az én tortámat, amit én kaptam!!!
Persze később átbeszéltük Eszterrel, hogy mi minden akadályozta míg elkészült a remekmű és egyáltalán hogyan állt össze az ötlettől a megvalósításig és mindemellett ők egyben hozták el és utaztatták a tortát, aminek (kb.) 25 centi magasan volt a súlyközéppontja - el lehet képzelni a mozgatás nehézségeit!
Eszter blogjában már ott a bejegyzés, amiben további élményeinkről is beszámol!
Hát, tökéletes este, tökéletes meglepetés, amit egyébként még tovább fokoztak - de hogy mikkel és hogyan, az már legyen az én személyes emlékem és élményem!
Mindenesetre itt is szeretném megköszönni NEKTEK, akik ott voltatok és közreműködtetek és akik titkolóztak előlem annyit. Köszönöm nektek a legszebb és legtökéletesebb születésnapomat. Nem hiszem, hogy ezt valaha is felül lehetne múlni.
Eszter, neked külön köszönöm, hogy ennyi időt és energiát áldoztál a tortámra. Tudom, hogy benne van a szíved-lelked, láttam és éreztem is! Nem is lehet kifejezni szavakkal, hogy mekkora hatalmas dolog nekem mindez. Nem csak a torta, hanem ez a barátság, ami az elmúlt egy évben a legmélyebb baráti bizalommá és szeretetté nőtte ki magát. Nagyon köszönöm, hogy ilyen "tapadós" voltál az első hónapokban és kivívtad a bizalmamat, azóta igyekszem meghálálni mindazt, amit tőled kaptam!
Kedves Olvasóim! Nektek pedig szívből kívánom, hogy mindannyian megkapjátok egyszer az álomtortát, olyan igazán szépségeset és hozzátok,a személyiségetekhez illőt. Kívánom, hogy legyen egy tökéletes estétek igazi barátokkal, amilyen nekem is volt.

2012. április 29., vasárnap

Eszter különleges születésnapi sajttortája


...vagy inkább nevezzem sajtválogatásnak? De valójában köze nincs a sajthoz, mert torta!
Sokszorosan is örömteli esemény volt számomra a tegnap este, ugyanis Eszter barátnőm születésnapját kezdtük megünnepelni egy kis csajos bulival. Eszterről már milliószor meséltem és a blogját biztosan ismeritek. Csodás torták készülnek nála, meg mellette sok-sok ínycsiklandóan gusztusos ételt is hoz bejegyzéseiben.
Hát tény, hogy kihívásnak éreztem. hogy eléggé különleges tortát készítsek az én drága barátnőmnek! Sokat-sokat gondolkodtam, sőt a többi meghívottal susmusolva kaptam is tortatippeket.
A tortának szinte csak jelképes méretűnek kellett lennie, pedig ugye alapból nálam mindig a monumentális darabok, az emeletes torták a "sztárok". Mindenképpen nagyon egyedit, jellemzőt és személyeset akartam, semmi elcsépeltet - de annál inkább különlegeset! Beugrott, hogy készíthetnék egy sajtválogatást tortából- hiszen Eszter igazi sajtrajongó (emellett még nagyon sokféle kajáért és fűszerért rajong, de tényleg tudja, mi a jó).
Szerencsére azon egyáltalán nem is kellett agyalnom, hogy milyen ízű legyen, mert egyértelműen tudom, hogy Eszter kedvence azokból, amit tőlem kóstolt, a karamellkrém mogyorógrillázzsal. Eszméletlenül édes, de könnyen függőséget okoz!
Pénteken nagy-nagy izgalommal töltöttem, faragtam a tortácskákat, bevonogattam és mintázgattam őket. Minden lélekrezdülésemmel csak erre a tortára akartam figyelni, ezért szerettem volna, ha ezen a hétvégén ez az egyetlen tortám készül. Persze végül csak közbejött másik torta is, de az én gondolataim leginkább itt jártak, ennél a sajtválogatásnál!
Szóval legelőször ezt kellett, hogy befejezzem, mert képtelen voltam addig másra figyelni, csak ezt nézegettem és fotókat keresgéltem a részletek miatt, mindig igazgattam rajta egy kicsit. A leglátványosabb persze az volt, ahogyan airbrush-sal lefújtam őket. Hát van még bőven mit gyakorolnom ezzel a csodakütyüvel, de már így is szinte életre keltek ezek a tortácskák!







Ahogy elkészült a torta, továbbra sem tudtam elszakadni tőle gondolatban, mert még mindig volt egy-egy mozzanat, amivel tökéletesíthettem. Még egy kis minta a camambert-re, még egy kis igazítás a torta aljánál, még tálca bevonás, aztán elrendezgettem a sajtokat. Szóval már tényleg készen volt és pimaszul vigyorgott a képembe a hűtőben pöffeszkedve ez az álruhás torta. Igazán beleszerelmesedtem mire elkészült!
...és én még mindig félóránként nyitogattam a hűtőajtót és fotóztam és muszáj volt megosztanom, így két kedves barátom is megkapta a fotókat neten. Kételyeimet is eloszlatta Józsi, miszerint jobban teszem, ha semmi más nem kerül a tortára. Nekem is pont így tetszett benne, hiszen így még inkább megdöbbentően olyan, mint egy rakás sajt.
Elérkezett a várva-várt szombat este is, a lányokkal elköltött könnyű vacsora után szervírozták nekünk a tortát. Eszternek meglepetés volt, hogy kap tortát - húztuk is azzal, hogy "áááá, nem lesz torta!". De nem hitte el, sőt csak a karamellát emlegette egyfeszt!
Így az íze nem okozott meglepetést, de külsőre szerintem annál inkább! Erre egészen biztosan nem számított, bár el sem tudom képzelni, hogy milyen tortaverziók fordulhattak meg a fejében. (Annyira kíváncsi lennék ám!!!)
Eszter kiválasztotta magának kedvencét, a kéksajtot és örömmel konstatálta, hogy még mindig finom a karamellkrémem, a bevonómasszát pedig változatlanul sem ő, sem én nem esszük meg.
A részletes beszámoló után pedig még egyszer: ISTEN ÉLTESSEN KEDVES ESZTER!

2012. április 24., kedd

Szentimentális szösszenet - avagy egy hónap története egyetlen tortafotóval

Hűha, remélem a blogírás is olyan, mint a biciklizés - hogy nem lehet elfelejteni! Már nagyon régen írtam, annyi minden történik velem, azt sem tudom mi legyen a fő téma.
Amikor elkezdtem a blogomat írni, akkor izgatottan nézegettem a statisztikákat és azt, hogy gyarapodott-e a követőim száma. Tűkön ülve vártam egy új bejegyzésnél, hogy vajon megnézte-e már valaki és hagyott-e hozzászólást! Aztán hónapról hónapra egyre többen kísértétek figyelemmel a posztjaimat - tulajdonképpen a blog fejlődésével együtt kezdett el fejlődni az én tortázgatásom is.
Közben Facebook-on is elindítottam a bloggal párhuzamos homoktorta oldalt, ami valamennyivel interaktívabb és gyorsabb is. De hiányzik, hogy sztorizgassak és írhassak, a blognak semmi máshoz nem hasonlítható varázsa van!
Mégis elhanyagoltam mostanában...
Mondhatnám persze, hogy időhiányban szenvedek - ami részben igaz is. De tökéletesen tisztában vagyok azzal, ha valami fontos számunkra, arra mindig tudunk időt szakítani. Hogy miért is akadt meg kicsit a lelkesedésem? Azt hiszem, hirtelen túlnőtt rajtam a blog és elbizonytalanodtam, vajon képes vagyok-e felnőni hozzá?
Hiszen túlléptem a 100.000 oldalmegjelenítést a statisztikám szerint, ez úgy tűnik nekem lélektani határ volt. A következő az 1.000.000 lesz - de legbelül elgondolkodtam, vajon tudom-e növelni a homoktorta blog tartalmának értékességét, a színvonalát.
Most úgy tűnik, hogy ezeknek a lélektani határoknak van itt az idejük az én életemben.
De egy irány létezik számomra: előre!
Eddig sem sejtettem, sőt el sem tudtam képzelni az idáig vezető utat, ami nagyon-nagyon emlékezetes élményeket adott, barátokat, találkozásokat, sok-sok kihívást. Számomra nagyon érdekes, ahogyan valaki a tortákhoz viszonyul, mindig más eset. Van aki hetekkel előre felhív, más két nappal az adott szülinap előtt. Vannak konkrét elképzelések, sőt rajzok, de a másik véglet a "rád bízom". Aztán az is nagyon érdekes, hogyan tudnak örülni egy-egy tortának, mindig meglepődöm, hogy egy-egy visszafogottnak ismert ember szinte a nyakamba ugrik és körbepuszil, annyira örül. Igen, még mindig picit kétségbe esek, ha egy tortáról nem kapok visszajelzést 1-2 napon belül - ilyenkor legszívesebben telefont ragadnék!
Nem tudom különválasztani a blogot, a tortaszerelmemet és önmagamat - így egyben írok mindezekről. Ahogyan eddig is megszokhattátok, úgy ezután is őszintén írok a kétségeimről, a nehézségekről, de legfőképpen mindarról a jóról, amit az én imádott tortamániám hozott eddig!
Jó pár torta készült nálam, igazi öröm, hogy ennyi kedves ismerősöm szeretné, ha én készíteném el a tortáját. Jobbnál jobb ötletekkel jönnek, tényleg néha magam is elcsodálkozom, hogy mi mindent el lehet képzelni tortaként! De ugyanakkor pár őrült és zsúfolt hétvége után rájöttem, hogy nem korlátlan az energiám. Néha inkább túlvállaltam magamat, mint hogy nemet mondjak, sok-sok áttortázott éjszakába nyúló este és hétvége fáradtsága van bennem.
Ugyanakkor sokszor-sokszor legyőztem a saját határaimat és megtanultam az időmet is jobban szervezni. Persze most szinte zsonglőrködnöm kell a szabadidőmmel és a kapacitásaimmal - hogy amit bevállaltam, az időre el is készüljön úgy, hogy elégedett is legyek a végeredménnyel!
Igen, még minden egyes tortánál ugyanúgy izgulok és ugyanúgy várom, hogy meglássam az arcokon a mosolyt, a szemekben azt a csillogást, amiből egyértelműen leolvasható, hogy "igen, pont ilyet szerettem volna!".
Ilyenkor azért nem is bánom, hogy a saját fotóim nem igazán adják vissza a torta eredetijét - hiszen így élőben még inkább tetszetős a kis műalkotásom!
Ami még rettentően furcsa élmény mostanában, hogy távolabbi ismerősök és esetleg azok ismerősei is megállítanak amikor találkozunk, vagy megkeresnek e-mailben és hihetetlen, hogy hogyan dicsérik a tortáimat. Tényleg nagyon furcsa az egész, mert én csak azt csinálom, amit annyira szeretek és csak azért mutatom meg, mert büszke vagyok rájuk és örülök minden tortácskámnak és nagyon-nagyon szeretem az összeset. Furcsa és nem is igazán tudom hogyan kezelni - úgy látszik, sokkal inkább ragadós a lelkesedésem a torták iránt, mint ahogyan azt eddig gondoltam. Azért is furcsa mindez számomra, mert szerintem aki ugyanilyen elszántsággal próbálkozik, annak biztosan sikerül ilyen tortákat készítenie, sőt ezeknél még sokkal szebbeket is.
Álmodozom, igen, még mindig álmodozom a TÖKÉLETES tortáról! Pont ez az a kihívás, ami annyira rettenetesen motivál engem! Ugyanakkor általában úgy van, ha egyszer is sikerül elérnem az adott célomat, ha nincs többé benne kihívás, akkor már egyáltalán nem érdekel tovább. Nekem ez egy jó móka, egy játék.
Bár úgy tűnik, a tortázás egy örök és végtelen játék, hiszen soha nem készül két egyforma torta, ha lenne is egy tökéletes, akkor legközelebb egy még bonyolultabbat, vagy teljesen másmilyet állíthatok magam elé kihívásnak.
Gondolkodtam, hogy milyen tortát is hozzak ebből a kimaradt időszakból - hát egy olyanra esett a választásom, ami a hangulatomat és a mostanában annyira jellemző szentimentalizmusomat annyira jól jellemzi!
Ennél a tortánál több témából válogathattam - így esett a választásom a szakácskönyvre. Már régóta szerettem volna valami hasonlót készíteni. Ez egy egészen kicsi torta volt, tele mindennel ami édes, kedves és bájos. Belül pedig párizsi krémmel - ebben a baráti társaságban a párizsi krémem lett a tuti befutó (mennyeien kakaóillatú, az az igazi brutális csokoládés).
A szakácskönyvet az alkalomhoz és az én egyéniségemhez is alakítottam egyben, tulajdonképpen benne van az egész "tortaimádatom receptje" is.
Pont az ilyen kedves és személyes meglepetéseket szeretem kitalálni és megvalósítani. Azt hiszem, az elmúlt egy hónapban ez volt a kedvenc tortám!


2012. március 27., kedd

Esküvői torta zölddel


Minden tortámat nagyon szeretem és nagy-nagy szeretettel készítem őket, de úgy vettem észre, hogy az esküvői torták mások. Azoknál minden idegszálammal koncentrálok és picit még többet beleadok a lelkemből az egészbe.
Szóval komoly érzelmeket mozgat bennem egy esküvői torta megálmodása, kivitelezése, aztán pedig nehéz az elválás és több napig tart, mire "kiheverem" az egész folyamatot.
Renáta és Zsolt tortája közel két hónapi egyeztetés után készült el - nagyon sok tortát átnéztünk és bevallom, párszor alapjaiban változtattuk meg az elképzelést a tortát illetően, ráadásul a sok-sok felmerülő ötletet nehezen tudtam elképzelni az én stílusomban (ha egyáltalán elmondhatom, hogy létezik már tortastílusom). Az utolsó előtti héten változott a virág dekoráció - a kálához megálmodott tortát így teljesen átvariáltuk és fő irányvonalként a ruha jellemzőit jelenítettem meg a tortán a menyasszony ötlete alapján. Így a felső szint a dúsan hímzett, gyönggyel kivarrt mellrészét jelenítette meg, az alatta lévő a menyasszonyi ruha derékrészének húzott anyagát utánozza. A csipke pedig kifejezetten Renáta ötlete volt - én külön örültem, hogy rátehettem! Sőt, még némi zöldes tollon is elgondolkodtam, de végül azt már nagyon soknak találtam volna (hát igen, aki már látott, tudja, hogy imádom a tollakat, a pihéket). A vőlegény személyiségét pedig a zöldek élénksége és extravaganciája jelenítette meg a tortán.
Az esküvői csokorba rózsa és tulipán került - a tortán a rózsát jelenítettem meg, mindössze kettőt (igen-igen, imádom a szimbólumokat - bár a násznép előtt már nem is volt titok, hogy a kettő rózsa mellé egy csinos rózsabimbót is odatehettem volna, hiszen pocakban már velük volt babócájuk is).



Formában mindenképpen valami különlegeset akartam, ezen is sokat-sokat gondolkodtam. Legyen szögletes, vagy hogyan is lehetne különlegessé tenni? Az utolsó héten villant be a megoldás - Lengyel József tortái közül az egyik legkedvesebb számomra a formája miatt is közel áll hozzám. Mivel van egy tortaállványom, ahhoz próbáltam belőni a torta méretét. Mert ugye ez nem csak látványról szól, hanem fontos szempont, hogy finom is legyen és elegendő is. A lakodalom 90 fős volt, ehhez úgy gondoltuk, a 80 szelet elég lesz.
Az ízek, hát, nagyon igyekeztem finomságokat készíteni, a szokásos nem túl édes és Gabis ízeket adni. Így az alsó nagy torta kakaós piskóta volt, a töltelékben pedig sok-sok eper, málna, szeder és ribizli, tejszínes krémben. A következő torta diós volt - ehhez jól átpirítottam a diót, utána daráltam le. A piskóta és a főzött vanília krém is dióval gazdagodott, az extra pedig rumba áztatott aszalt sárgabarack volt. Szerintem kellően pikánssá tette az ízeket, amit még tovább fokozott egy kevés citrom. A legfelső és a minitorta pedig az én kedvencem, a mandulás-kókuszos krém, természetesen kakaós piskótával.
Most kicsiben újra átélhettem azt, amit tavaly a fekete-fehér tortánál - amikor összeállítottam és végre ott volt előttem, hát el sem mertem hinni, hogy ez valóban az én művem! Teljesen elbűvölt - bár ilyenkor még mindig ott van az izgalom, hogy vajon-vajon az ifjú pár mit fog szólni hozzá?
Ilyenkor nézegetem és kedvem lenne megölelgetni, megszeretgetni, mert akkora a boldogság!
Nem tudom megtagadni önmagamat - ennél talán letisztultabb lett volna a torta, ha a legfelső szint nem kap ennyi glazúr mintát, de engem gyönyörködtetett! Ráadásul ilyenkor úgy kell magam visszafogni, hogy ne pakoljak rá még több bigyót és bogyót.
Az utolsó ötlet pedig kicsit játékossá tette a tortát, némi diszkrét romantikát adott neki a "gyöngy gombsor". Ez volt a kedvencem rajta!



Nagy-nagy örömmel vittem a tortát, a vőlegénynek megmutattam, de szerettem volna, ha Renáta előtt meglepetés marad még a torta! Így másnap már izgatottan vártam Renáta visszajelzését! Nagyon örültem, hogy tetszett és képzeljétek, az utolsó szálig elfogyott a torta! Hát, ez nekem külön öröm volt!






Ráadásul én is kaptam egy nagyon kedves ajándékot, amit az ifjú pár készített saját kezűleg a vendégeknek! Igazi mézeskalács szívet a monogramjukkal! Azóta is nagy becsben őrizgetem a konyhában!


2012. március 19., hétfő

Egy igazán édes amerikai törpemalac


Az utóbbi időben rendesen hanyagoltam az én szeretett blogomat - kellett egy kis szusszanás! Az utóbbi időben annyi minden történt, egészen egyszerűen olyan, mint egy hónapokig tartó műrepülés! Jönnek a meredek emelkedők, a légies piruettek, őrültnek és lehetetlennek tűnő mutatványok, játék a végtelen égbolton. Közben nem tudok lassítani és egyre csak hajt az a feszítő és kezelhetetlen vágy, hogy még gyorsabban, még többet és meg nagyobb hévvel töltsem meg napjaimat. Van ebben valami törvényszerű, persze! Bárki megfigyelheti, hogy vannak napok, amikor nem történik semmi, elfelejtjük őket, ki tudja, mi történt már kedden, vagy csütörtökön? Napokig semmi nem történik. Aztán egyszer úgy tűnik, hogy másik dimenzióban csöppenünk, pontosan, mintha minden természeti törvény megváltozna és addig elképzelhetetlen sok minden történik, néha egyetlen óra hosszabbnak tűnik, mint máskor egy egész hét!
Az előző hetem is ilyen volt, egészen elképesztő, hogy mindössze hét nap alatt mi minden történt! Mintha egy hónapja lett volna múlt hétfő!
Szóval egy különös és új energiaáramlat vezet engem a mindennapokban, hihetetlen impulzusok érnek! A legutóbbi bejegyzésemhez nagyon sokan hozzászóltatok, nagyon köszönöm mindenkinek a támogató szavakat, nagyon megérintett az, hogy ennyien velem vagytok! ...milyen furcsa, minél többet írok, annál kevésbé érzem úgy, hogy valójában lenne hozzá tehetségem, hogy szavakba tudom önteni mindazt a jót, ami tortázás címszó alatt történik velem!
Már megint messzire kanyarodok a tortáktól, de ugye meg sem lepődtök, ha itt nálam nem recepteket és fázisfotókat láttok, igaz? Néha azért utólag sajnálom, hogy nem készült fázisfotó egy-egy tortánál, mert végül annyira látványos a végeredmény. Nagyon szeretem látni, ahogy egy darab piskótából és némi krémből kialakul egy alap forma, ami a bevonás után már szinte felismerhető! De jön még pár mozzanat és szinte életre kel, ami az előbb még csak piskóta volt, abból egyszerre ott van egy Sport szelet, egy telefon, vagy bármi, amit csak el lehet képzelni!
A leginkább azokat a tortákat élvezem megvalósítani, amik életnagyságúak - ezzel is hozzájárulva az érzékek becsapásához! Apró részlet, de sokkal inkább hihetővé válik tőle egy paprika, egy uborka, vagy bármi!
Mint például egy szakácssapka, egy tulipán, egy kismalac! Apró kis trükk ez, de valójában nagyon hasznos! Ráadásul ez is egyike azon eseteknek, amikor picivel még tovább tudjuk fokozni az ünnepelt meglepetését, másrészt könnyebb egy-egyes méretaránnyal játszadozni, nem?
Ha már emlegettem őket, akkor most jöjjön az előző hétről egy kedvencem, egy kismalac! Pontosabban amerikai törpemalac!
Újra csak elég zűrös hetem volt, sok-sok tervezett programmal és még több olyannal, amit nem is terveztem, mégis kihagyhatatlan volt! Szóval ilyen zűrös hét elején kérdezte Gotti, hogy elkészítenék-e neki egy tortát. Hát, tudjátok, neki készült a párna torta és még néhány az előző hetekben (születésnapi idény van náluk rendesen) és írtam is, mekkora öröm neki tortát készíteni! Egyrészt a jó ötletei miatt, másrészt pedig azokért a visszajelzésekért! Komolyan, élményszámba megy, amikor ilyen pozitívak a visszajelzések! Aztán ráadásul elküldte a mintapéldány fotóját - no, mindezek után már képtelen voltam azt mondani, hogy nem fér bele!

Amerikai törpemalac
Szóval a fiatal szülinapos hölgy is odavan ezekért az állatokért, szeretne is ilyet - helyette inkább meglepték egy tortával! Imádtam az ötletet, meg már a fotón is odáig voltam a malac szemeiért - hát nem édes?
Szóval sütöttem piskótát, próbáltam belőni a 10 szeletes méretet, de szerintem inkább nagyobb lett (de inkább nagyobb legyen, nem?). Megtöltöttem a kedvenc kókuszos-mandulás krémemmel - aki kóstolta, az utána nagyrészt ezt favorizálja!
Faragtam, alakítottam, kerekítettem, közben félpercenként néztem a fotót is! Két fontos dologra törekedtem a formázásnál, az egyik, hogy szépen kikerekítsem a pocika formáját, a másik, hogy formás legyen a pofija. Mivel elég kis tortáról van szó és még a minta fotón sem látszódik igazán, így nem fektettem hangsúlyt a lábak kidolgozására egyáltalán - helyette kis pihe-puha "cukormassza-pokrócba" tettem a tortát (amit egyébként még textúra lappal is megmintáztam, ettől még textilesebb és puhább hatású lett szerintem).
A bevonásnál egy darabban vontam be, szegénynek kicsit gyűrődött a tokájánál a cucc, de végül nem lett feltűnő szerencsére! Aztán megmintáztam a szemeit, kicsit összeráncoltam az orrocskáját és mosolyra görbítettem a száját (igen, mert a mintafotón is szabályosan mosolyog ez malacka, ugye?).
A szőrökkel voltam kicsit gondba, mert ugye ilyen típusú szőrt hogy jelenítsek meg tortán? Csak a karcolás jöhet szóba - így igyekeztem finom és rövid szőrszálakat odabiggyeszteni.
Következett a festés - első lépés a szemek festése volt - ezt ecsettel oldottam meg, meg két-két apró pöttytől csillogtak a szemecskéi. A többi színt airbrush-sal fújtam, hát ez hatalmas találmány és annyira szépen életre keltette! Ugye a malackák pofija rózsaszín, ezt pirossal oldottam meg (kicsit izgultam, hogy nehogy "vérfoltos" piros legyen majd - mert ugye még nagyon kezdő vagyok airbrush-ból). A pöttyöket pedig természetesen feketével fújtam és egy picit az egészet átfújtam még - hogy kicsit szürkésebb legyen.
Tipikusan az airbrush festést is magamtól próbálgatom, első alkalommal jól pórul is jártam. Konkrétan airbrush-hoz való ételfestéket vettem és eszembe nem jutott, hogy ezt hígítani kell, mert elég sűrű volt a cucc. Szépen belefolyattam a kis tartályomba és hát festett az, csak elkezdett köpködni, mert fújta kifelé rendesen, csak néha egyszerre jött ki nagyobb adag és szépen pöttyözött! Ráadásul alig tudtam kimosni a pisztolyból, vagy fél órán át öblítgettem és fújtam kifelé és még mindig szürkés volt.
Körülbelül annyit tudok az airbrush pisztolyokról, hogy ha egyszer nincs rendesen kitakarítva - és beleszárad a festék - akkor utána mindig pöttyözni fog. Hát, ezek után nem is kívántam elővenni az airbrust egy egész hónapig. No, de lényeg a lényeg, hogy kezdünk barátkozni! Legalábbis már picit jobban érzem a hígítási arányt.
Amikor igazán tetszik egy tortám, akkor mindig úgy érzem, amikor elkészül, hogy "ezt nem is én készítettem". Csak nézegetem és komolyan csodálkozom. Pedig olyan lett, ahogy elképzeltem és megmaradt a jó szokásom, hogy mindig találok rajta hibákat. De mégis, valahogy annyira jó érzés, hogy alkottam valamit és szépnek találom.




Most megint a szemeivel és a kedves pofijával varázsolt el engem ez a tortácska (ez micsoda képzavar). De imádtam elkészíteni is és az eredményt is!
Általában nem szívesen gondolok bele abba, hogy hamarosan nagykést döfnek a tortába - hát most ez különösen igaz volt! Na igen, van némi érzelmi kötődés a tortákkal - le sem tagadhatom! De ez a rendje, felvágják és megeszik - és persze az is fontos, hogy finom is legyen, ne csak szép! (tagadhatatlan, hogy vajból készült töltelékkel és kemény piskótával könnyebb is lenne formatortákat készíteni, de az nem az én asztalom).
Készült még néhány torta az utóbbi időben, ami szót érdemel! Sőt, egy egész bejegyzést, így, Gabi-módra - remélem, hogy hamarosan időm és energiám is lesz mesélni a többi fontos torta-alkotásomról!

2012. március 5., hétfő

Párna torta


Az előző hetem maga volt a pokol és a mennyország! Igyekszem mindig a dolgok jó oldalát észrevenni, meg nagyon pozitívnak lenni - de most komoly mélypontok is besikerültek, kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok, kicsit elfáradtam. Különös, hiszen ezen a héten több komoly elismerést is kaptam néhány tortamániás kolleginától - akiknek a véleménye nekem sokat számít! De az éremnek két oldala van és igenis fel kell már tennem magamnak a kérdést, hogy tényleg mit is tudok elképzelni a jövőben erről az egészről, hogy képes vagyok-e tenni azért, hogy ezek az álmok valóra is váljanak? Egyáltalán, képes vagyok-e fejlődni és olyan tortákat alkotni, amilyeneket elképzelek.
Néha úgy tűnik, hogy teljesülnek az álmok, azok az álmok, amikben igazán, amikben szívből hiszek. Az utolsó hónapok nem a szokásos téli befordulást hozták nálam, hanem kihívásokat, egy sor új impulzus ért! Néha elcsodálkozom, hogy ez a sok jó mind velem történik? Pedig nem teszek mást, mint élek ennek a csodálatos tortaszerelemnek és egyre komolyabb már ez a románc. A sok-sok ember, akikkel a tortáim miatt ismerkedtem meg, ezek a visszajelzések, a torták, amiket elkészíthetek, komolyan, mint egy álom. Néha félek, hogy felébredek, vagy egy nap már nem tudok tovább fejlődni és akkor már nem lesz semmi izgalom, semmi kihívás benne.
Az előző heti töprengésemre és káros hatású agyalásomra sikerült magamnak egy szépséges tortával válaszolnom. Közben rájöttem, hogy sokkal kevesebbet kell gondolkodni, főleg amikor jön a negatív-Gabi! :)
Ez a torta Ágota kérésére készült, mint már jó pár az elmúlt hetekben. Nagyon szimpatikusnak találtam, ahogy konkrét ötletekkel állt elő mindig és szerencsére egyáltalán nem sablonos ötletekkel. Sőt, talán az egyik leglelkesebb tortatulajdonos vált belőle - hiszen minden alkalommal érkezett a visszajelzés és a fényképek a neten! Ez a legutóbbi torta egy különleges alkalomra készült, hiszen ezen a vasárnapon volt az eljegyzésük. Hosszú egyeztetések után eljutottunk egy hatalmas gyűrű alakú tortától odáig, hogy készítek egy gyűrűpárnát és arra kerülnek gyűrűk. Szerencsére elfogadta a véleményemet, sőt, a törtfehér színtől eltekintve nem is volt különösebb megkötése.
Ahogy nekiláttam, jöttek sorban az ötletek., naná, hogy emeleteset akartam ebből is! Előtte nap kipróbáltam a párnatorta elkészítését - újdonság volt a sütés, a töltés, nem beszélve a bevonásról! A teszt jól sikerült és levontam a következtetéseket - amiket nagyon jól sikerült hasznosítanom. (Na igen, vannak ezek a jó kis youtube videók, ahol talán rögtön meglátom a mesterfogásokat - de nekem azok nem használnak, valahogy sokkal érdekesebb és izgalmasabb élesben nekiállni és próbálgatni!).

Itt az első párna torta
Szóval nekiálltam és elkezdtem a párna gyártást! Igazi izgalmas feladat volt, de minden működött ahogy elképzeltem! Ahogyan bevontam őket, szinte életre keltek! Szombat délután ott sorakoztak a párnácskák a hűtőben, imádtam őket!
Vasárnapra maradtak az utolsó mozzanatok, amik igazán feltették az i-re a pontot - a tálca, a festések, a gyűrűk és persze az összeállítás!




Ahogy egymásra tettem őket, nem tudtam betelni a látvánnyal! Persze hozzátartozik, hogy nekem nagyon kedves ez a szín, ettől még inkább a szívemhez nőtt!
Éppen időben sikerült elkészülni a tortával és még pár kapkodós fotót készíteni róla!





Büszkén mutattam a tortát Ágota szüleinek és annyira örültem, hogy tetszik nekik is! Meg is beszéltük, hogy meglepetés lesz a menyasszony-jelöltnek is, nem mutatják meg neki előre, így igazi lett a meglepetés is!
A tortáról levettem a legfelső párnát, nehogy ledőljön, vagy elhúzza az egész építményemet - ezt az étteremben tették vissza rá. Azért izgultam, hogy minden rendben legyen vele - de ahogy itthon délelőtt díszítgettem, már láttam, hogy elég stabil - a látszat ellenére is! :)
Igen, ez most megint egy olyan torta volt, ami kellő kihívást adott és úgy érzem, sikerült megfelelnem ennek a kihívásnak. Ez motivál és úgy gondolom, hogy egész heti őrlődésemre sikerült magamnak megadnom a választ - igenis van értelme és fejlődőképesnek nyilvánítottam Gabit, a tortatanoncot! :)
Nagy-nagy izgalommal vártam a visszajelzést, hát jött is az üzenet, hogy tetszett és ízlett is mindenkinek, még az étteremben is csodájára jártak!


Nagyon-nagyon büszke vagyok erre a tortámra, bár nem tartom tökéletesnek - és ennek örülök a legjobban, mert igenis ott van még a motiváció és egyre magasabbra tudom tenni azt a lécet önmagam számára. Hát, ez az én mennyországom! :)

2012. február 28., kedd

Esküvői minitorták


Talán még emlékeztek a bejegyzésre, amikor négy minitortát mutattam be - egy csodásan berendezett dekorációban! Akkor éppen nagyon kitörni készült belőlem a kreativitás és nem bírtam magammal - olyannyira, hogy az akkor megbeszélt muffinokon túllépve egyszemélyes tortákat készítettem. Sok-sok órát elbíbelődtem velük, nem túlzok, hogy egy délutánon át tartott, mire végeztem velük. De a végeredmény bőven kárpótolt, imádtam őket, annyira gabis lett mind a kétféle!


Persze már ekkor jelezte kedves ismerősöm, hogy pont ilyet akar egy ötven fős esküvőre. Igyekeztem azonnal eltéríteni a szándékától, hiszen akkor tényleg úgy éreztem, hogy ez a feladat túlnő rajtam (szokás szerint az önbizalom "megingathatatlan" jelképeként...). Később, amikor egyeztettünk, akkor már egy kis tortáról és közel negyven minimuffinról beszéltünk, minden minimuffinon egy-egy virággal - meg is nyugodtam, hogy ezzel azért megbirkózóm majd biztosan.
Aztán szerdán sokkolódtam, amikor kiderült, hogy valójában pontosan ugyanezekre a minitortákra gondoltak - csak én értettem félre. Utólag mosolygok rajta, de ott akkor kétségbe estem rendesen. Mert ha már megígértem, akkor olyat kell készítsek, amilyet ők szeretnének!
Szóval szereztem egy tortaállványt, felszerelkeztem mini tortatálcákkal és felvérteztem magam a nagy csatára!
Ahogy mondják, nincsenek véletlenek - ez most is igazolódott, mert van nekem egy nagyon drága és ügyes barátnőm, Eszter, aki már régóta mondogatta, hogy ő eljön segíteni ezen a hétvégén! Most pedig megajándékozott jó pár óra segítséggel és a higgadtságával!
Megsütöttem egy rakás piskótát, megtöltöttem őket karamell krémmel és 6 centis kistortákat szúrtam ki a nagy egészből. A múltkori próbálkozásomból már annyit megtapasztaltam, hogy érdemes vajkrémet használni a bevonó alá - így stabilabb az egész és a bevonás is jobban működik. Nem mondom, számolgattam őket, hogy hol tartok a kenegetéssel - még harmincöt, még a fele, még tíz, na még egy... Ritkán szoktam vajkrémezni, mert a töltelékek, amiket használok, működnek a tortabevonó alatt is - szóval most semmiképpen nem akart a kezemre állni. Nyakig voltam vajas és türelmem sincs az ilyenekhez sokáig. Aztán örömmel vettem tudomásul, hogy végeztem és már várhattam, hogy mikor érkezik meg Eszter!
Némi nagyon laza bemelegítő, fotónézegetős trécselés után neki is láttunk a torták bevonásához - a színeket már előre begyúrtam. Végül úgy alakult, hogy Eszter nyújtott én meg bevontam és simítgattam a tortácskákat. Ekkor még mindig tiszta stresszben voltam, hogy másnap délig sem fogok végezni, mert jöttek a negatív gondolataim, meg a múltkori négy, azaz néééégy torta kísértő emléke - amikor annyira sokáig szöszöltem velük! Végül nagyon jól haladtunk, szerencsére a sötét démonok csak az én fejemben léteztek, a bloggerina kollegina "péntek délutáni fílinggel" lazított - nem mellékesen nagyon ügyes is volt (de ezt már eddig is tudtam!).
A következő lépés a virágok elkészítése volt. Most megmutattam a nagy-nagy titkokat Esztinek, volt szerencséje szinte az összeset kiszúrni és megformázni! Én meg ragasztottam és pakoltam őket a tortákra. Azt kell mondjam, mire végeztünk, addigra szó szerint már az ujjában volt a virágkészítés minden mozzanata - szinte lila volt és puklis, mire minden szirom elnyerte a végleges formáját!

Ekkorra már egésen meg is nyugodtam, hiszen erre a napra már a torták bevonásának is örültem volna - de az összes virág is a helyére került. Hála Eszter aznapi lelkesedésének, még nekiálltunk festegetni is - nekem ez volt a legkedvesebb az egész folyamatban, pedig ez is monoton, de ezzel olyan jól lehet relaxálni, imádom!






Aztán válogattunk a szalagok közül, hogy melyik is illene inkább a tortákra. Sajnos az állványt "benéztem", mert ekkorára nem fért rá a sok tortácska, legalábbis az arany tálcácskákon biztosan nem. Szóba jött még a mignon papír, ami csinos is lett volna - de a szalag, na azzal lett igazán elegáns.


Erre a napra elég is volt ennyi, nem szerettem volna Esztert tovább elrabolni családjától és így is nagyon-nagyon sokat segített nekem! Így némi tereferével befejeztük a napot!
Szombaton még rákerült a tortákra a selyemszalag és némi arany lüszter.






Aztán jött a fotózás! Annyira tetszett az összkép - bár teljesen őszintén megmondom, hogy itt olyan képet állítottam be, ami kedvemre való. Lengyel József blogján, az egyik bejegyzésében a minitortákról írt, az ő véleményét vakon elfogadom - szerinte a sok torta együtt nem érvényesül - a negyvenet már soknak vettem.
A másik, számomra nagyon szimpatikus trendnek megfelelően személy szerint egy desszertes (tortás) asztalos berendezés szerint képzeltem el a tortákat, de nyilván nem az én elképzelésem volt mérvadó.
Szóval ennyi az oka, amiért a képeken mindössze 14 tortácskát láthattok.
Szerintem nagyon bájosak lettek így együtt, jó volt látni ennyi tortácskát együtt - főleg a kedvenc (torta)színemben, a kedvenc Gabi-virágommal!
Eszter, hálás köszönet amiért segítettél - jó, tudom, hogy te már nagyon sokszor ajánlottad, de most aztán tényleg a legjobbkor jöttél is! :)
Az újabb közös tortázásról természetesen Eszternél is született bejegyzés, amit itt olvashattok el! - Nekem mindig annyira jólesően fura érzés olvasni az ő bejegyzéseit, mert bár ugyanarról írunk, ráadásul eléggé hasonló is a jellemünk, mégis valahogy annyira a saját kellemes stílusában készült el ez a poszt is! KÖSZÖNÖM! :)