2011. november 28., hétfő

Thomas, a gőzmozdony




 

Végre, elkészíthettem én is a Thomas tortát! Nyár elején volt, unokaöcsém harmadik születésnapja, akkorra szerettem volna ilyet készíteni - az a hétvége azonban annyira sűrű volt, hogy sehogyan sem tudtam megoldani. Akkor, egy-két formatorta után és a sok-sok "blogos rémtörténet" után nagyon tartottam ettől a projekttől.
Azóta sok-sok dolog változott. Egyrészt unokaöcsém megunta az egész Thomasos történetet - hiába, ő már nagyfiú! Másrészt pedig most már egyáltalán nem voltam megijedve ettől a feladattól, hanem már vártam, hogy végre elkészíthessem.
Így történt, hogy pár hete összefutottunk Mikivel és kérdezte, hogy készítenék-e Mirkó második szülinapjára tortát. Hű, pedig még szinte most volt, amikor az első tortáim fotóit mutogattam büszkén Mikiéknek. Emlékszem, előtte nem sokkal volt Mirkó első születésnapja. Már akkor azt mondta, hogy kisifa második születésnapjára tutira én készítem a tortát! Hogy telik az idő - gondoltam.
Szóval Miki valamilyen Thomasos tortát szeretett volna - családi méretűt (ja, mondjuk a családi méretű, mint méretbeli meghatározás, inkább pizzára jellemző!). Persze rögtön a 3D-s mozdonyra gondoltam - semmi más nem jöhetett szóba!
Kerestem egy képet, amin elég jól látszódik Thomas. Nagyon jól jött volna, ha előtte kölcsönkérek unokaöcsémtől egy mozdonyt - persze ez már a munka hevében jutott eszembe! Legszívesebben centiről centire, pontosan ugyanolyan tortát készítettem volna, mint a igazi Thomas. Ugyanakkor nem szívesen használtam volna sablont - kivágott képet. Talán az lenne a titka a tökéletes miniatűrnek - de ez erősen csökkentette volna ebben az esetben az alkotásom örömét.
Ezúttal is összeállítottam a piskóta lapokat, nagyjából faragtam és betöltöttem. Utána kifaragtam a végleges formát. Jó kis móka volt - színeztem, gyúrtam, nyújtottam, bevontam, szabtam, vágtam, ragasztottam, egyenesítgettem, képet hasonlítgattam, még egy csík ide, még egy kémény oda és már kész is volt a torta!
Persze már este fotóztam és tettem is fel Facebookra - kellett némi visszajelzés azonnal. Ekkor már láttam, hogy elég hosszú éjszaka áll előttem. Ugyanis szombat délutánra három tortát készítettem, ezen kívül egy fekete-fehér emeletes tortát és egy kamion alakút. Mindehhez még hozzáadódott, hogy a szombati napom első felét nagyon kedves ismerősömnek ígértem. Ildi műkörmös tanfolyamot végez és kellett egy pár szépséges műkörömtelen kacsó, én pedig önként ajánlkoztam! Így pénteken este még szépen belehúztam, elkészítettem az emeletes tortát és igyekeztem minél inkább elkészíteni a kamiont is. De ezekről majd egy későbbi bejegyzésben írok!
Nagyon sok örömet találok a torta-hobbimban. A legtöbbet egyébként a tortáimról készült képekből tanulok. A fotókon rögtön látom az összes ferdeséget, egyenetlenséget, aránytalanságot, látom, melyik részeket kapkodtam el, vagy hol fogyott el a türelmem. De ugyanakkor azt is látom, hogy már egyre inkább egyenes, aminek annak kell lennie, már egyre inkább szimmetrikus, sőt egyre inkább tetszik a végeredmény.
Szóval már vártam, hogy végre megtaláljon engem is ez a feladat! A legérdekesebb talán, hogy nálam már készült busz, készült motor, készült traktor (nem is egy), sőt Verda és Thomas is készült. De amolyan igazi autó még nem. Vagyis egyszer majdnem, egy Jaguár, de ahelyett egy egészen más téma lett a megvalósításra kerülő kívánság. Tervben van egy dögös Ferrari - de az még jó sokára lesz aktuális.
Így mindig vannak tortás vágyaim.
Képzeljétek, hamarosan egy régóta áhított vágyam teljesül - már türelmetlenül számolom a napokat! Mivel torta-téma ez is, így természetesen fogok erről blogbejegyzésben is mesélni!

Garfield - egy nagyon édes macska


Jóci, az én egyetlen unokatestvérem - aki egyben a legkedvesebb unokatestvérem is - kért meg arra, hogy készítsek egy tortát. Egy kollegináját akarta meglepni vele, születésnapja alkalmából. Két sarkalatos pontja volt a kívánságlistájának: a torta ne legyen nagy és Garfield-os legyen.
Így most megint csak szabadon válogathattam az ötleteim közül! Természetesen semmi túl hagyományos, vagy túl egyszerű nem jöhetett szóba! A legvadabb ötlet egy csücsülő Garfield volt, de végül szimpatikusabbnak találtam a hasaló verziót. (Erre is lett volna még további ötletem, bár ahhoz legalább egy normál méretű torta kellene!) Nagyon tipikus verzió, amikor a kék takarójával tortásítják meg a cicust, de nekem sokkal jobban tetszik a "csupasz valóság", a macska - aki teljesen önmagát adja!
Szóval a piskótát először nagyjából megfaragtam, utána töltöttem be és igazítottam rajta. Tudom, már sokszor leírtam, de legélénkebben az él bennem ezzel a tortával kapcsolatban. hogy mennyire élveztem készíteni! Két furcsa pukli volt az egész, meg két aprócska pom-pom az első mancsainak. Begyúrtam a megfelelőnek tartott színre a bevonómasszát és ráterítettem a puklikra és eligazgattam, elsimítottam Már láttam benne a részleteket és egyre fokozódó izgalommal alakítgattam végső formájára a cicuskát. Amúgy meg annyira érdekes, hogy Garfield pofiját már ezerszer láttam, mégis ahogy készítettem, akkor csodálkoztam el a részletein. Hogy az orra rózsaszín, hogy sárga a pofázmánya és úgy egyébként a részleteken, amiktől garfield-os lesz az egész.
Mivel a faragásnál a hátsó mancsok lemaradtak, így azokat is, meg a farkincáját és a füleket bevonómasszából illesztettem rá. A Garfield-pofa részleteit készítettem el a következő részletben. Hát, nagyon igyekeztem, hogy szimmetrikus legyen, meg helyes legyen és olyan legyen, mint a rajzfilmben.



Na igen, ahogyan készítettem, közben akarva- akaratlanul is eszembe jutottak a rajzfilmbéli jelenetek. Meg a lasagne mánia. Ez egyébként is nagyon könnyen eszembe jut - hiszen az én egyik nagy kedvencem az igazi, finom és illatos lasagne - szigorúan mindenféle előregyártott porok használata nélkül! Imádom!
Utólag sajnálom, hogy nem készült pár fázisfotó. Bár kis híján rendes fotó sem készült róla - az esti fényviszonyok miatt. :)
A torta mindössze 20 centi hosszú volt, meg 10-12 centi széles.
Unokatesóm pedig jött és tetszett neki és bevitte a kolleginának a tortát, odatette az asztalára és várta a meglepődést! Ami szerencsésen össze is jött, mert a hölgyeménynek konkrétan eszébe nem jutott, hogy ez torta! :) Végül nézegette és ha jól tudom, aznap nem is szegte meg - mert megsajnálta a cicust!
Remélem, azért otthon megették - hiszen nagyon fincsi volt! A spéci kókuszos-mandulás töltelékemet tettem bele! Ahogy tudom, már néhányan ki is próbáltátok a receptemet - sőt Klári lépésről-lépésre el is készítette a Dédi-tortát és kívül-belül nagy sikere volt! Várom ám a visszajelzéseiteket, a fotóitokat! Ha összegyűlik néhány, közzé is teszem őket! :)

2011. november 24., csütörtök

Süni torta

Szokás szerint fáziskésésben vagyok az évszakokkal. Mire megszerettem az őszt, addigra vége és megint jön a hideg, a vacogás, a hó. Mindezek nem zavarnak, csak nagyon hiányzik a napsütés.... Olyan, mintha legalább egy hete nem sütött volna ki a nap - ez pedig kissé rányomja bélyegét a hangulatomra.
Azért könnyen kárpótolható vagyok, ez a torta például sok-sok mosolyt csalt az arcomra, annyira kedves lett.

Még október közepén beszéltük meg Szilvivel, hogy kislányának készítek egy sünit, főzött csokis krémmel. Hű, mintha már fél éve lett volna - akkor készült az esküvői torta. Szilviék készítették az esküvőn a dekorációt, pénteken délelőtt még a szalagokkal "bizniszeltünk", jujj, tényleg mennyi minden történt azóta!
Főzött krém? Hát, újítás. Szerencsére nagyon szimpatikus receptet találtam Feketepillangó blogján.  A főzött csokikrém tejszínes változatát próbáltam ki és nekem nagyon bejött. Ez a krém gazdagabb, mint a sima tejszínes csokikrém és azt hiszem, gyakori vendég lesz a konyhámban! Annyi változtatást beiktattam, hogy a liszt felét keményítőre cseréltem (hát, se a vajas, se a lisztes ízt nem preferálom).
Viszonylag egyszerű formája van a süninek, a hibalehetőségek szokás szerint a következők: túl lapos-túl széles a forma. Igyekeztem ezeket kiküszöbölni. Annyira jó, mikor elkezdek faragni egy tortát és látom, ahogy "kijön" a kívánt alakzat. Azt hiszem, leginkább a formatorták készítését élvezem. Na jó, ez nem igaz, mert mindenféle tortában megtalálom az alkotás örömét!
A faragás után kívülről lekentem a csokikrémmel és cukormasszával vontam be a süni pofiját. Szerintem a világon a legegyedibb módon készülnek nálam a formatorták - mert ekkor még gőzöm sem volt, hogy miből és hogyan készítem a tüskéket. Tulajdonképpen volt valami sejtésem: egy tejszínhabos.... valamiről! Szóval legyen tejszínhab, kakaó, meg... Hát, elkezdtem felverni, aztán láttam, hogy ez nem lesz olyan színű a kakaóportól, mint amilyet elképzeltem. Színezéket nem szándékoztam belekeverni, ehelyett olvasztottam csokit és azt tettem bele. Én olyan jókat szoktam magamon mosolyogni, hogy simán hagyatkozom a megérzéseimre és mennyire nem vagyok hajlandó technikai részletek után kutakodni az internet csodálatos világában. Igen, keresem a bonyolult megoldásokat, mert valahol csak ki kell éljem a kreativitásbeli szükségleteimet (nem, nem elég sütni, főzni, faragni, meg a többi, még kell a rizikó és a kihívás is!).


Ahogy elkészült a tüske anyag, először Feketepillangó ötletét próbálgattam - nála is készült egy süni, ami nekem elég sokat segített! De képtelen voltam nyolcszázmillió egyforma pöttyöt kinyomni. Ahogy próbálgattam, akkor jöttem rá, hogy lehet ilyen cuki kis tüskéket gyártani. A lényege, hogy hátulról kell előre haladni. Ezek tulajdonképpen csíkok, amiknek a hegyes végük a levegőben tüskeként viselkedik!
...most kérek elnézést, a fogalmazásom nem a véletlen műve. Imádom a szófacsarást, a humor legkifinomultabb formájának tartom - remélem, akit ez esetleg zavar, az képes figyelmen kívül hagyni a napsütés-elvonási tüneteim manifesztálta kijelentéseimet. :)
Még a tüskék felét sem nyomtam ki, mire tökéletes görcsben állt a kezem. De végül úgy érzem megérte, mert annyira, de annyira tetszett a tüske-rengeteg!
Ezután került helyére a nózija a szemöldök és a szemek. Aztán kitaláltam, hogy amolyan emberi szemeket festek neki - olyan édes lett!
Ha már édes, meg kedves, akkor pedig legyen még édesebb és még inkább kedves: előkaptam a piros porfestékemet és némi pírt varázsoltam a süni arcára. Olyan lett, mint egy jóságos sünimama, egy sünivé varázsolt erdei tündér. Imádtam!


Persze álmodtam rá almákat, meg őszi faleveleket. A leveleket márványozott zöld és  vörösesbarna masszából szúrtam ki, sárga, zöld és arany porfestékkel árnyaltam. Annyira szeretem az őszi faleveleket és most is csak mosolyogva tudtam őket formázgatni. Hihetetlenül sokat jelentett a pár falevél és az almácskák.
Így történt, hogy Milla, az ötéves kislány a születésnapján sünis tortát kapott!



2011. november 23., szerda

Festett virágos torta és egy mumus





Ez a torta elég sok fejtörést okozott nekem. Az alap elképzelés annyi volt, hogy legyen egy torta, ami barna és sárga színű és legyen különleges. A színválasztás az ünnepelt aktuálisan kedvenc színeit tükrözte.
Belülről pedig legyen csokis, de ne túl édes. Ahogy tovább beszélgettünk erről a tortáról, kiderült, hogy Eszter és családja már régóta nem használnak cukrot, helyette csak és kizárólag nyírfacukrot. A töltelék legyen csokis, ne legyen édes, de lehet különleges ízesítésű. A piskóta pedig nyírfacukorral készüljön.
Valahogy olyan passzban ért engem ez a torta, hogy egyszerűen képtelen voltam megtalálni a megfelelő ötletet a külsőre, mindig az kattogott, hogy barna alapon valamilyen sárga virág legyen. De a barna alapszín nekem túlságosan komor, azt inkább fiúknak készült tortán tudom elképzelni. Sehogy nem találtam semmilyen ötletet ami tetszett volna. Már régen kutakodtam ennyit neten egy torta miatt, még szerencse, hogy utólag megbecsülni sem tudom az időt, amit ezzel töltöttem.
Aztán az egyik multinál vettem nyírfacukrot, konkrétan nem is tájékozódtam előre, hogy mi az ára ennek az édesítőszernek. Hát, tipikus, hogy amolyan top áron bevásároltam (a topot most nem hihetetlenül kedvezményes és akciós árként kell érteni!) :)
Vettem még hozzá némi diétás csokit és magas kakaótartalmú csokoládét, ehhez fűszeres-narancsos ízesítést képzeltem el, amit utólag kissé (eléggé) megbántam.
Nem szoktam fennakadni apró részleteken, ráadásul nagyon szívesen vállaltam ezt a tortát - de végig kísért valami furcsa és különös pechszéria.
Persze, például nagyon tartottam attól, hogy a nyírfacukor esetleg másképpen működik, mint a kristálycukor. Tipikus önbeteljesítő jóslat talán, de végül nem is lett a megszokott a piskótám. No, itt kezdett fogyni a türelmem!
Elkészítettem a csokikrémet, tettem hozzá némi narancsosságot, pici gyömbért és fahéjat. Nagyon szeretem ezeket a fűszereket, de másnap, mikor használtam a krémet és az ízek összeértek, már elbizonytalanodtam. Hát, öööö, lehet az, hogy létezik a tortás-hobbinak egy sötétlelkű démona, aki pont ennél a tortánál megtalált engem? Mert itt már konkrétan alig bírtam legyőzni magamban az egyre inkább negatív hangokat.
A pozitív gondolkodás nem mindig jön magától, néha trenírozni kell. Amikor jönnek ezek a pechszériás, borult napok, akkor igenis el kell felejteni, hogy ez most már mindig ilyen vacak lesz és el kell felejteni azt, hogy "hú, de béna vagyok, a világon a legbénább", mert ha ezek belefészkelik magukat a gondolatainkba, akkor utána jönnek a még inkább depis és önképromboló gondolatok. Hát, ritkán van így, de ezen a napon szinte eljutottam odáig, hogy lebénázzam magamat és hagyjam, hogy leszippantsa gondolataimat a negatív spirál.
A torta bevonásakor például megszakítottam a bevonót a torta oldalán, ilyen még soha nem volt. Semmi másnak nem köszönhettem, csak a fenti "rossz passznak". Hát, eléggé látványosan igazolódik, hogy a pillanatnyi teljesítményt milyen nagyon befolyásolja az aktuális kedélyállapot.
Néha csak azon múlik, hogy pozitívan gondolkodom-e. Mert lehetett arra fogni, hogy a töltelék, a piskóta, a nemtudommi miatt nem lett tökéletes - de ha őszinte akarok lenni, akkor tudom, hogy önmagam miatt, mert nem figyeltem eléggé, mert hagytam, hogy egy mumus belesuttogjon a fülembe és én meg elhittem amit mond.
Az utolsó este találtam ezt a tortát, ami nagyon megtetszett. Ez olyan nekemvaló volt - fehér alap, a sárga és a barna nincs túlsúlyban. Különleges és csinos.
Szerencsére a festésnél már túlléptem az "önsorsrontásomon" és végre sikerült alkotnom. Hű, nagyon tetszettek ezek a virágok. Még soha nem festettem így tortára - most nagyon megtetszett ez a megoldás!
A festésnél előbb a sárga színt használtam, aztán a barnát. A virágok közötti árnyaláshoz sárga porfestéket használtam, meg némi arany lüsztert.
Persze, végül rettenetesen bosszantott, hogy nem lett tökéletes. A legszívesebben teljesen elölről kezdtem volna az egészet. No, hát vállalni kell azt is, ha valami nem sikerül száz százalékra és okulni kell a hibákból.

2011. november 20., vasárnap

Torta - sörös témára hangolva

Két hete hívott fel Judit, hogy születésnapot rendeznek és szeretné, ha én készítenék tortát. Hát, szabódtam egy kissé - de nagyon tetszett a kihívás, nem tudtam nemet mondani. Judit egy sörházban dolgozik, ami sörfőzde és söröző egyben. Ahogy tudom, minden évben megünneplik cég születésnapját - ilyenkor kölcsönösen felköszöntik egymást a vendégek és a tulajdonosok. Ezt a tortát, Judit koordinálásában a vendégek ajándékozták a vezetőségnek.


Először közel száz főre terveztünk, végül 35-40 szeletesre csökkentettük a méretet. Tulajdonképpen ez jól is jött ki - mert megvalósíthattam azt az ötletet, ami szinte kezdetektől a fejemben motoszkált. Egyébként Judit szinte szabad kezet adott nekem, azt hiszem, nem is fejtettem ki neki, hogy pontosan milyen tortát is képzeltem el!
Négy lapra elegendő piskótát sütöttem, a szokásos, legnagyobb méretű tepsimben (24 x 37 cm). Tejszínes csokikrémmel töltöttem meg. Ezt amolyan semleges, fa mintázattal képzeltem el - közepén egy tálcával. Hű, való igaz, hogy eddig nem nagyon kerültem közelebbi kapcsolatba sörcsapokkal - de szerintem ilyennek lennie kell egy sörcsap alatt! A már megszokott módon, kézzel készítettem a mintázatot és kakaóporral színeztem. A közepét pedig ezüsttel festettem. Tulajdonképpen ez a torta volt a legegyszerűbb az egészben.
Két fontos elem jelentette a kihívást - az egyik a sörcsap, a másik pedig a söröskorsó.


A bloggerinákkal legutóbb készített könyv alakú műtortánknál már egészen összebarátkoztam egy anyaggal, az úgynevezett EPS lemezzel. Most ebből készült az egész sörcsap. Már több tortánál írtam, hogy szerencsés vagyok - hiszen férjem szívesen közreműködik az én tortamániámban. Keresett neten fotókat sörcsapokról, aztán egyeztettük a méretet és ő kifaragta és kicsiszolta az egészet! Amikor behozta, teljesen padlót fogtam, annyira örültem neki! Mert nekem eszembe sem jutott, hogy a csap karját is elkészíti hozzá! Hát, tényleg olyan jól jött össze - mert így szinte eredeti méretű lett minden!
Azért a bevonás nem volt egyszerű, ráadásul ahogy a csapoló karra rátettem a bevonót, már éreztem, hogy a további bevonó már túl nehéz lenne a karcsú nyakrésznek - ezért alufóliával vontam be. Hát, inkább egy kis kompromisszum, mint hogy letörjön véletlenül - és ez volt hirtelen a legjobb ötletem.
A másik kihívást jelentő elem pedig a sörös korsó volt. Sok ilyen tortát megnézegettem - ilyenkor azért ki lehet szúrni pár alapvető hibát. Ezeknél a tortáknál úgy láttam, hogy a söröskorsóknál általában mind szélesebb és alacsonyabb, tehát egészen aránytalanok. Magamból kiindulva pedig tudom, hogy ha valami karcsút és magasat építek tortából, az könnyen lesz ferde. Elő is vettem egy igazi söröskorsót - méregettem és jött a megoldás: piskótatekercs állítva!
Megsütöttem, betöltöttem ezt is a csokis krémmel és bevontam. Aztán formázgattam a jellegzetes mélyedéseket. Hát, ekkor még kellett bőven fantázia, hogy el tudjam képzelni a végeredményt. Emlékszem, a legelső pár formatortánál mekkora kétségbeesés volt az elején - hiszen olyankor még annyira nem látszódik, hogy mi lesz ebből. Aztán folyamatában, ahogy alakul, ahogy egy-egy részlet odakerül és az utolsó darabbal életre is kel az egész! Most már inkább képes vagyok látni, hogy milyen is lesz a végeredmény.
Halvány szürke lett a korsó alja és a füle, mert szerintem így valósághűbb, mintha fehér lenne - talán lehetett volna még haloványabb szürke. A fotón persze nem látszódik, de átfestettem óarany lüszterrel - ettől finoman fénylett az egész!


A sörhab itt tejszínhabból készült - kicsit túl is csordult!
Ami ennél a tortánál nekem feltette az i-re a pontot, az az volt, hogy "folyt a sör a csapból". Na igen, totál odáig vagyok a lebegő sörös dobozos tortákért, Eszternél is készült már ilyen. Kérdezgettem is, hogyan készítette a "sört". Én talán kissé türelmetlen voltam,. Szóval cukrot olvasztottam, majd az előkészített, többrétegű, kiolajozott alufóliába öntöttem a karamelizált cukrot. Szerintem egy kicsit még várnom kellett volna, hogy hűljön. Mert így, hogy rettenetesen forró volt, nem mertem formázgatni az alufóliát - bár készítettem egy kis "vályút" neki, de eléggé laposka lett. Szóval bárki hasonlóra adja a fejét, legyen nagyon óvatos, mert rendkívül forró! Ezt 7-8 centivel hosszabbra készítettem, mint a korsó és a sörcsap távolsága - így ahogy beleszúrtam a korsóba, simán megállt.


Az utolsó simítások során elkészült egy 18-as karika is! Ami szerintem itt duplán érdekes, hiszen a sörház a 18. születésnapját ünnepelte, másrészről pedig 18 éven aluliakat nem szolgálnak ki alkohollal, pont passzolt!
Nagyon szerettem volna, ha személyre szólóvá tudom tenni a tortát, de az utolsó órában jött csak a megfelelő ötlet - egy poháralátét a sörház logójával. Kinyomtattam a logót, körbevágtam, a kontúrokat átmásoltam és megfestettem. Ennél semmi többet nem tudtam elképzelni "dekorációként" a tortára. Szerintem ez pont így volt jó.

Szép kis építmény volt - de nekem annyira tetszenek ezek a kissé monumentális darabok! Meg az is tetszik, ha a valós mérethez hasonlót készíthetek.
Bár elég stabil volt minden, de kissé aggódtam az út során. Szerencsére minden rendben ment és épségben odaérkezett a torta a parti helyszínére, a sörházba. Juditék már nagyon lelkesen készülődtek, hogy hosszú hetek szervezése után kezdődjön a születésnap! Kedvesek voltak, mert elintézték, hogy találkozzam a tulajjal, amikor megmutatták neki a tortát - ami totális titok és meglepetés volt addig!
Sok szempontból is elég fárasztó hét áll mögöttem, de mindaz az idő, amit erre a tortára szántam, felüdülés volt. Most, ahogy a bejegyzést írom, úgy érzem, így kerek számomra a történet - hogy közzé is tehetem!
A tortákban el tudom engedni az összes fantáziámat. Szerencsére vannak, akik ennek örülnek - és hajlandóak megenni az elkészült tortát. Én meg alkothatok. Persze, még mindig ott tartok, hogy de jó lenne, ha nem kellene piskótát sütni, meg krémeken agyalni. Bár "hozzászoktam" ezekhez is, de még olykor most is csak szükséges macerának érzem, amin túl kell esni. Képzeljétek, még most is képes vagyok elszúrni egy piskótát - vékony lapot sütöttem, még az előző tortámhoz és túlsütöttem, hirtelen felindulásból ment a kukába.... szóval, marad ez a tanoncosság, még egy ideig biztosan! :)

Rendszámtábla torta

Szeretem, amikor egyedi ötletekkel állnak elő az én ismerőseim. Ezektől az ötletektől lesz igazán személyes a torta! Most egy rendszámtáblát készítettem, az ünnepelt, Ákos 37. születésnapjára.


Igyekeztem arányosan kicsinyíteni, bár annyira kicsinek így sem nevezhető - közel 40 centi széles volt. Bár egyszerűnek tűnik, de jól tudjuk, hogy az egyszerű tortákat néha nehéz megvalósítani. Mivel viszonylag keskeny (ráadásul egyébként is gyenge pontom a szögletes torták bevonása), így darabokban vontam be - külön az oldalát és külön a tetejét. Amikor bevontam, akkor úgy örültem ennek- sikerült igazi, szabályos alakú tortát készítenem!
Fekete bevonómasszából vágtam ki a szegélyeket és a betűket, számokat. A régi típusú, rendszám alapján a magyar színeket festettem rá.
Nekem nagyon tetszett a végeredmény - báááááááááár azért utólag a szülinapi jókívánságot már nem így írnám az oldalára. No, mindig van valami, amit utólag változtatnék! :)


2011. november 14., hétfő

Dédi torta - recepttel, fázisleírásokkal

Nem túl régen remek alkalom kínálkozott arra, hogy revansot vegyek önmagamon. Mert adott egy torta, amit több, mint fél éve készítettem. Azóta pedig jó néhány torta készült, sőt úgy érzem, némileg fejlődtem is. De a torta, amit Dédi születésnapja alkalmából készítettem, akkor is toronymagasan vezet a statisztikáimban, most körülbelül 1500 oldalmegjelenítésnél tart. A legviccesebb az egészben, hogy már akkor is, néhány dologban lehetett volna még jobb. Akkor egy fémtálcára tettem, nekem ez nagyon nem passzol alá így utólag. Meg alul vajkrémrózsák voltak, ami akkor egyébként azért került oda, mert valami szegély kellett az aljához és hirtelen ez jutott eszembe.


Azóta mennyi minden készült már el nálam, mégis ez a torta szinte egybeforrt a Homoktorta bloggal és velem. Sőt, nincs másik, ami ekkora érdeklődésre tett volna szert...
Elérkezettnek láttam az időt, hogy legyőzzem tavaszi önmagamat. Persze csak okosan, nagyon kevés és nagyon megfontolt változtatással. Így történt, hogy elkészült újra Dédi tortája a deszki rendezvényre. Bár mindent bevetettem, azért a szokásos malőrök mégis közrejátszottak. Az egyik, hogy a tortával autóztam jó pár kilométert és az egyik fékezéskor megcsúszott a tortám és benyomódott az oldala. A másik, hogy rendes háttérrel igazi fotó nem készült a tortámról.
Akkor beleadtam minden tehetségemet, de álmomban sem gondoltam volna, hogy nem is a külsejével, hanem az ízével aratok sikert. Főleg nem számítottam arra, hogy a kedves bloggerina társaim, akik igazán szakavatottak a finomságok terén, ennyire kíváncsiak lesznek a receptre. Akkor megígértem, most tartom a szavamat - közreadom az első receptet, amit én kísérletezgettem ki. Talán csodálkozni is fogtok, mennyire elronthatatlan és egyszerű az egész.


Ma újra elkészítettem a Dédi-féle tortát. Úgy döntöttem, ez az utolsó alkalom, hogy lemásoltam önmagamat. De legalább készült néhány fázisfotó is - így ha bárkinek kedve támadna, akkor nyugodtan használja az ötleteimet. Mindig hatalmas öröm, amikor találkozom egy-egy olyan tortával, amihez az inspirációt az egyik tortám adta.



PISKÓTA:
Kiskuktának nagyon sokat köszönhetek, tulajdonképpen az ő blogján olvasott receptek és az ő gyönyörű tortái miatt döntöttem úgy, hogy ezt én is ki akarom próbálni. (Rövid ideig nagyon hajlottam arra, hogy a kenyérsütés rejtelmeiben mélyedjek el. Mert amúgy nagyon szeretem a kenyerek minden fajtáját!)
Tőle származik a piskóta recept, én csak és kizárólag ezt használom, ahogyan nála olvastam.

Az alaprecept:

1 tojásos
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor
A részletes leírás pedig Kiskukta blogján, itt.

Talán annyi változtatás, hogy a megadott méretekhez általában több tojásos piskótát készítek, mert szeretem, ha négy lapra tudom vágni. Bár meg lehet sütni egyben is, de az esküvői tortánál felfedeztem, hogy a legcélszerűbb két azonos méretű laposabb piskótát sütni, azokat vágom kettőbe.
A sütési idő nálam nem egészen egy óra, légkeveréses sütőben 160 fokon. A piskótát finoman megnyomom, még némi nedves hangot ad amikor már jó. Ha kiveszem, a piskóta a finom nyomásra egy perc múlva már nem ad hangot. Jobban nem tudom elmagyarázni, de a tej és olaj miatt kissé más, mint a hagyományos piskótánál.

Kókuszos-mandulás krém:
1,5 liter 30 százalékos, nem édesített tejszín (növényit használok ezekkel a paraméterekkel, de természetesen az állatival is működik - nálam az mindig lágyabb marad)
Fél vanília rúd
5 dkg kókuszreszelék
35 dkg fehércsoki (nem tortabevonó, Milkát meg véletlenül se, mert hihetetlenül elrontja az íze, a Boci nem ennyire vészes, de a legfinomabb nálam a cukrászdiszkontos sima fehércsokival)
5 dkg mandulaliszt (Macaront akartam sütni, de lebeszéltem magam róla, helyette ezekben a krémekben landolt)

A tejszínbe beleteszem a vanília kikapart belsejét, a vanília rudat és a kókuszt. Ezt felforralom, majd kiveszem belőle a vanília rudat. A forró tejszínbe beleteszem a csokit és elkavarom, hogy teljesen felolvadjon (ha mégis darabos lenne, akkor esetleg botmixerrel át lehet dolgozni). Aztán beleteszem a mandulalisztet.
Ennyi a krém! Na jó, a legfontosabb két művelet még hátravan: lehűtöm legalább 9 fokosra. Nem azért, mert nekem ez a kedvenc számom, hanem mert később így lehet felverni. Ehhez kell kb. egy éjszaka a hűtőben.
Amikor áthűlt rendesen, akkor felverem. Nem szabad túl sokáig habosítani, mert a növényi tejszín képes olyan csodákra, hogy teljesen megkeményedik. Persze valamennyire ilyenkor is menthető a helyzet, némi tejszínt keverjünk bele - de már ne kézi mixerrel, hanem csak kézzel, épp annyira, hogy egyenletes legyen. Azért a legjobb, ha sikerül eltalálni a megfelelő állagot. :)
Nekem ez elég édes szokott lenni, de esetleg menet közben lehet hozzáadni némi porcukrot.
Ja igen, a mandula eleinte nem igazán érződik, ahogyan érnek össze az ízek, már a tortába betöltve, akkor alakul ki benne a finom, jellegzetes íz!
Ha valami oknál fogva nem lesz elég stabil a krém, akkor pedig adhatunk még hozzá némi mandulalisztet - ez kellemesen fogja sűríteni.

Ugye, mondtam, hogy nagyon egyszerű?
Az utóbbi hónapokban nálam minden torta tölteléke ezen az elven készül - tejszín + csoki + valami finomság, ami lehet gyümölcs, gesztenye, sőt akár karamell is. Csak a fantázián múlik és az arányokon.
Ugyanezzel a krémmel szoktam bevonni a tortát, a cukor bevonómassza alá tökéletes.

Hogyan készül a Dédi-torta?

Először is margaréta kiszúróval különböző méretű virágokat kiszúrok és vékony szivacson a golyós végű marcipánmodellezővel alakítom ki a szirmok formáját. Tavaly nagy lendülettel vásároltam meg a szilikonos bonbon formát, hát, az első próbálkozásnál rájöttem, ehhez nekem nincs türelmem - minden tiszteletem azoké, akiknek van tehetségük és türelmük hozzá. Így ez az eszköz nálam most már leginkább a virágok formára alakítására szolgál. Így hűvösben tökéletesen megteszi ezekhez a virágokhoz a bevonómassza is, pár óra kell és megtartják a kívánt formát.


A piskótáimat, egy 16 és egy 18 centiset betöltöttem a kókuszos-mandulás krémmel, kívülről is bevontam vele és betettem a hűtőbe.


Közben begyúrtam a bevonáshoz szükséges mennyiségű bevonómasszát (kb. egy kg) a kívánt színre. Nem a reklám helye, de konkrétan ezt a színt az Ivory színű Wilton géllel értem el. Szépen színez, egy fázisban el lehet érni a kívánt színt (nem úgy, mint a pirosnál, barnánál és a feketénél...).
Ahogy bevontam az alsó tortát, rögtön nekiláttam a steppelésnek - mert hűtés után már nem nagyon lehet mintázni. Két módszer van, az egyszerű és az enyém! Hát igen, az egyszerű az úgy néz ki, hogy rendelkezünk gyémánt mintázóval és pikk-pakk (persze precízen) rányomjuk körbe és már kész is. Ilyen mintázó híján pedig maradnak mindenféle kreatív, de nehezen kivitelezhető mókák. Legutóbb azt találtam ki, hogy a derékszögű vonalzó rövidebb szárai mentén karcolom be a mintát. Először lesz egy nagy cikk-cakk, aztán meg ugyanezt pepitában is megismétlem. Persze, csak azért mégis sikerült elcsúsznom, mert most elég kicsi volt a torta a vonalzóhoz képest...



Aztán egy csodaszerzeménnyel került rá a varrott minta, ami után minden keresztezési pontba beleszúrtam egy kúpos eszközt - így a cukorgyöngyöket könnyű pontosan beragasztani. A ragasztáshoz vízzel oldott porcukrot használtam.



 Mivel a sok kínzás miatt kissé deformálódik a torta oldala, ezért ilyenkor még a tortasimítóval újra átsimítom - nekem ez így jobban tetszik.
A felső tortát a bevonás után száraz, legyező formájú ecsettel átkentem arany lüszterrel - annyira szeretem, amikor finoman csillog egy torta!
Amikor a virágok már elég stabilak, akkor kakaóporral árnyalom őket. (Fontos, hogy ne sötét, hanem inkább aranyló kakaópor legyen - mert ennek az árnyalata illik a bézshez).  A virágok közepére cseppentettem a "cukros ragasztómból" és apró cukorgyöngyöket szórtam bele - ezt ecsettel szépen össze lehet igazgatni.



A torta oldalához készített golyócskákat nagyon kevés kakaóporban meghempergetem, sőt némi óarany színű lüsztert is szórtam rá és a virágokra is.
A tortára ráillesztem az emeletet - ezzel a piskótával és ezzel a krémmel szerintem nincs szükség merevítésekre. Itt most jól meglepődtem, mert azt hittem nagyobb a különbség a két torta mérete között - pedig szinte egyforma lett (amúgy nincs gondom a matekkal, csak néha szórakozott vagyok!).
Hogy a golyóbisok odaférjenek, kissé be kellett nyomnom a felső torta alsó szegélyét - így már szépen oda tudtam ragasztgatni a golyócskákat.
A virágokat elrendeztem a már ismerős alakzatban, került föntre is néhány golyócska - és igen, Márti jellegzetes pöttysorozatát ellestem és használom is!


A torta alsó szegélye egy egyszerű hurka lett - amit hullámos szegélymintázóval csíptem össze és kakaóporral emeltem ki a mintázatát.


Nagyszerű érzés volt újra elkészíteni ezt a tortát, de már nem akarok erről több bőrt lehúzni - emiatt ez volt az utolsó ilyen tortám. Remélem, hasznát veszitek a leírásomnak, sőt még inkább remélem, hogy hasznos leírással bővíthettem receptgyűjteményeteket!

2011. november 8., kedd

Pálmafák és tenger


Számomra minden torta utazás térben és időben, dimenziókban, álomvilágokban. Igen, ezer oka van, amiért ennyire szeretem. Mikor meglódulhat a fantáziám és alkothatok. Nagyon örültem, amikor Bea megkeresett azzal, hogy férje negyvenedik születésnapjára szeretne tortát. Az első elképzelések egy laptop tortáról, vagy egy amolyan vidám-mókás tortáról szóltak. Aztán beszélgettünk és ötleteltünk tovább. Ilyenkor néha elhangzik, hogy "legyen olyan, ami neked egyszerűbb". Pedig nekem az a jó, amikor kihívás van a dologban, de legalábbis újdonság számomra.
Mivel laptop torta már készült nálam, ezért nagyon megörültem, mikor eljutottunk a kókuszpálmákig és a tengerpartig. A másik, ami még fontos momentum volt, hogy legyen rajta a negyven szál gyertya. Mert ugye a születésnapi ötletek kipuhatolása közben Bea férje kedvesen ennyit mondott, hogy ő nem szeretne semmit, csak negyven szál gyertyát és kész. Szóval ennek is mindenképpen eleget akartam tenni.
A torta tölteléke két soron csokoládés, egy soron pedig kókuszos volt - hogy a belső is igazodjon a külsőhöz. Szerencsére Bea ebben is nagyon rugalmas volt - ennek én mindig nagyon örülök. Bár egy teljesen konkrét elképzeléssel is ugyanannyira le lehet engem venni a lábamról - csak legyen egy kihívás, aminek eleget tehetek!
A tortánál az volt az elképzelésem, hogy egy igazi egzotikus tengerparti képet valósítok meg. Hirtelen előjött minden ötlet, a víz feletti bungalóktól a vízből kiugró delfineken át a türkiz színű kristálytiszta vízen keresztül a finom, fehér homokos tengerpartig. Az én szívem egyik vágya egyszer ilyen helyen nyaralni (vagy még inkább telelni). A gyertyák elrendezése is fontos szempont volt, úgy képzeltem, hogy ilyen szabálytalan, ferdén elrendezett alakban talán még látványosabb lesz amikor meggyújtják ezeket. Ráadásul a gyertyák fénye a vízen, azokat is imádom - bennem a vízre bocsátott mécseseket idézi. Meg ugye a tűz és víz együtt... - hű, most jövök rá, hogy mind a négy szimbolikus alapelem ott volt - a tűz, a víz, a föld és persze a levegő. Tudom, ez már messziről kötődik a tortához, de bennem mégis itt motoszkál.


Szóval megfaragtam a torta egyik sarkát, hogy később a gyertyákat az elképzelésem szerint rendezhessem el.
A bal felső sarokra került a szigetecske. Csak egy jelképes rész látszódott belőle. Szerettem volna, ha a finom, bársonyos homok hatását tudom életre kelteni, kellemes világos színben. Így került bele átszitált kristálycukor (a csillogásért), átszitált darált keksz (a szín miatt) és átszitált porcukor (a puhaságért).
Aztán megfestettem kékkel és zölddel a tortát, majd újra maszatoltam! Aztán nagyon halovány kékre színezett hidegzselét raktam rá. Ekkor megint igazgattam, hogy igazi tengeres hatása legyen!
Végül glazúrból kerültek oda a hullámok habjai, meg a torta aljára a homokba írtam, hogy boldog születésnapot. Nagyon tetszett, mert a világos színen nem volt hivalkodó a felirat, de mégis ott volt! A megszáradt glazúr kapott még némi ezüstöt csillogást (nem is én lettem volna, ha nem így van!).
A napernyő egy koktél ernyőből készült, arra ragasztottam barna bevonót. A kókuszpálmákhoz drótot szúrtam a levelekbe (új szerzemény, papírral bevont virágdrót), így hagytam kiszáradni. A pálmák törzséhez szívószálat vontam be, ennek a közepébe húztam bele a drótokat és alul összetekertem. Kis kókuszdiókat ragasztgattam rájuk és a drótok elfedésére felülről még néhány kisebb levelet tettem.
Később úgy döntöttem, hogy ennyi elég, már nem szabad semmi többet rátennem, mert az már nem hozzáadna, hanem elvenne az egész hangulatából! Na igen, van amikor sikerül magamat visszafogni a díszítéssel...


Mivel a pálmafák elég magasak voltak, rendesen izgultam a 30 kilométeres úton, sőt még vittem magammal a "javító szettet" is, egy komplett pálmafát, részekben, a cukorszirupomat és két kis golyó cukormasszát! Szerencsére azonban tökéletesen épségben érkezett meg a tortácska (a kis cuki 35 szeletes).
Így hűvösben szerencsére jó helye volt az autóban (bent meleg volt és nem is lett volna hely a hűtőben), sőt olyannyira jó helye volt az autóban, hogy az ünnepelt hamarabb odaért, mint ahogyan a tortát behozták volna! :)
Ez szerencsére mit sem változtatott a meglepetésen - mert az ünnepelt nem is sejtette, hogy ekkora bulival készült kedves felesége! (azért egy negyvenedik születésnapot, ami ráadásul szombaton van, nem is lehet nem megünnepelni) Nagyon szeretem a meglepetésbulikat, az izgalmat a szervezkedéssel, meg főleg az a fél óra, amikor a legnagyobb titokban és csendben várjuk az ünnepeltet. Rengeteg jó sztorim van ilyen meglepetésekről, és mind annyira kedves számomra!


Remélem, sikerült egy kis tengerparti hangulatot és mellé némi meglepetésbulis nosztalgiát felelevenítenem ezzel a bejegyzésemmel!
Sajna a fotók nem igazán adják vissza a színeket, a víz csillogását. Hű, nagyon jó lenne, ha egyszer még fotózni is megtanulnék! :)

2011. november 3., csütörtök

Egy konténer krumpli

Már hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy készítek egy krumplis témájú tortát. Az első elképzelésem egy álló krumplis zsák volt. Párszor neki is álltam ötleteket keresgélni. Végül az a tipikus helyzet állt elő, hogy ott volt az ötletem, de sehogy nem akart összeállni a fejemben, hogy akkor ehhez például milyen piskótát süssek? Vagy hogyan fogom bevonni? Milyen színű és textúrájú legyen a zsák? Na meg egyáltalán, milyen körítéssel? Milyen lesz végül az összkép?
Nagy lelki békével gondoltam hétvégén, hogy szerdáig még bőven van idő kitalálni a részleteket. Igen ám, de kiderült, hogy az a bizonyos "hétvége" kedden van! Ekkor már egyre biztosabb voltam abban, hogy nem egy krumplis zsákot, hanem egy konténert akarok készíteni. Még kezdés előtt felhívtam Tündét, hogy rendben van-e, ha változtatok az eredeti elképzelésen. Szerencsére szabad kezet kaptam! :)
Szóval sütöttem egy nagy piskótát, amit félbevágtam. Lett egy hatrétegű szögletes torta, amit karamellkrémmel töltöttem be, némi mogyorógrillázs társaságában. Aztán mindezt bevontam és erre ragasztottam a "léceket". Meghagytam egy csíkot a piskótából, egy kevés krémmel ennek a morzsáját a torta tetejére ragasztottam. Erre kerültek a kakaóporban meghempergetett krumplik!
Ekkor a sok barna színtől nagyon jellegtelen volt az összkép, ezt a hatást az arany tálca még tovább fokozta. Így kontrasztként került rá némi fekete is.
Aztán jött a szokásos eljárás: feltöltöttem este Facebook-ra. Később jött az igazi meglepetés, amiket visszajelzésként kaptam! Nagyon, de nagyon meglepődtem!
Így most itt a blogon is kíváncsian várom, hogy ti is kifejtsétek erről a tortáról a véleményeteket! :)

Az első Barbi tortám

Úgy gondolom, vannak olyan alap (tortás) feladatok, amiket egyszer mindenkinek ki kell pipálnia. Szerintem ilyen az autós, a traktoros torta, naná, hogy Hello Kitty, Thomas és Villám McQueen sem maradhat ki a körből. Ebbe a kategóriába tartozik a Barbis torta is. Így nagyon örültem, amikor Daniék ezzel az ötlettel álltak elő. Persze fixáltuk a részleteket: milyen színű legyen a ruha és a baba hajszíne! Az íze csokoládés, a ruhája lila, Barbi pedig naná, hogy szőke!


Deszkről, a cukor showról hazafelé megvásároltam a szükséges alapanyagot, tejszínt, csokit és a legfontosabbat, a babát is. (Közben elborzadtam a Barbi árfolyamokon) Vasárnap már annyira fáradt voltam, hogy még a töltelék elkészítésére sem futotta az energiámból. Így hétfő reggel rohamtempóban estem neki a sütésnek, főzésnek, hogy elkészüljek háromig. Két húszcentis és egy 15 centis karikát sütöttem, olyan vastagot, hogy mindet kettőbe lehetett vágni. Az alsó karikát nem faragtam, hanem a középső és a legkisebb karikák felső peremét kanyarítottam le. Betöltöttem a csokis krémmel és már kezdtem is a dekorálást.
A szoknya elülső részére terítettem egy vékonyra nyújtott bevonóréteget, erre ragasztottam alulról felfelé a fodrokat. Ehhez kb. három centis csíkokat vágtam a bevonómasszából és tömör szivacson egy orsószerű modellező eszközzel vékonyítottam el az anyag egyik oldalát. Általában pár csepp vízzel oldott cukrot szoktam használni a ragasztáshoz, de akár glükózszirupot is lehet hígítani. Hogy légiesebb legyen, a szoknya aljánál körben is felkerült egy réteg fodor.
Amint felkerültek a fodrok, kinyújtottam a halovány lilára színezett bevonómasszát és a csodálatos-fantasztikus, születésnapi meglepetésajándékomból vásárolt textúra lapommal mintáztam. Itt két fontos tényező van: a lila paszta nagyon hatékonyan működik, pedig tudtam és igyekeztem nagyon keveset használni belőle, de mégis meglepődtem milyen kevéstől mennyire lila lett. A másik pedig a textúra lap. Azt hiszem, nincs is annál bosszantóbb, amikor kinyújtom a megfelelő méretű és vastagságú masszát, átnyújtom rajta textúra lapot és végül, beleragad a cucc és lehet ez egészet elölről kezdeni... (egyébként persze, hogy van ennél bosszantóbb!)
Ráterítettem a szoknyát és megigazgattam, körbevágtam.


Aztán következett némi horror, amputáltam Barbi lábait, hogy ne kelljen már egy kínai játékról leenni a finom süteményt. Ráadtam némi cukor-ragasztó segítségével a fűzőt is. Kiszúrtam egy kis karikát a torta tetejéből, ebbe építettem bele a babát. Még egy tipp: a királykisasszonyunk frizuráját ekkorra már érdemes elkészíteni, mert később nehéz bármit is kezdeni vele. Kate Middleton ihlette bájos frizurát képzeltem el, de ez a hajszerkezet nem igazán kedvezett az én hajmeresztő elképzeléseimnek. No, hát ilyen hajviseletet sikerült kreálnom - nagy szerencse, hogy nem vagyok fodrász, ugye?


Kapott még egy stólát a kisasszony, mert hát ősz van, ilyenkor fedetlen vállakkal már csak nem hagyom szegényt! :)
Ez a torta Csenge ötödik születésnapjára készült. Tulajdonképpen már szinte kész volt a torta, amikor rájöttem, hogy ide sem nevet nem tudok varázsolni, sem az ötöst nem tudom odebiggyeszteni sehova - mármint úgy, hogy az még mutasson is valahogyan. Így eszembe jutott, hogy öt kicsi pillangót ragasztok a szoknyájára. Nekem ettől még mesebelibb lett és még inkább bájos! No igen, Katherine hercegnő csak szeretné ha pillangók reptetnék az estélyi ruhája szélét! :)
Még némi csillogó varázslat került a tortára, ezüst lüszter formájában. Engem mindig elbűvölnek a csillogó torták, bízom abban, hogy ifjú ötéves hölgytársaim is hasonlóan reagálnak erre a látványra!
Így történt, hogy elkészült az első Barbi tortám. Persze már most sok-sok ötletem van arra, hogy legközelebb mi készüljön másképpen! Remélem, lesz is alkalmam kipróbálni az elképzeléseimet!

2011. november 1., kedd

Sült malac, amit a mórahalmi batyubálra vittem


A rokoni, baráti és ismeretségi köröm 80 százaléka mórahalmi. Mórahalom egy kisváros, Szeged mellett. Legfőbb nevezetessége azt hiszem, Ördög Nóra (RTL Klub), aki szintén mindig büszkén emlegeti a várost. Ez biztosan nem is véletlen - hiszen ez egy dinamikusan fejlődő település, ahol jó lakni, ahol még mindenki ismer mindenkit. Hihetetlen fejlődésen ment keresztül az elmúlt húsz évben, jó példa erre, hogy a pici termálfürdőből ma igazi, minden generációt kiszolgáló fürdőkomplexumot alakítottak ki, számos magánszálláshely mellett apartmanházak, panzió és már egy négycsillagos szálloda is várja azokat a vendégeket, akik a családi pihenésre vágynak. Engem mindig lenyűgöz a kiváló marketingmunka, a határozott tervek és azok megvalósulása.
Ami számomra a legfontosabb, hogy hihetetlenül sok és hihetetlenül sokoldalú embert ismerek itt. Nagy-nagy baráti körök, csupa egyéniség, rengeteg kreatív és sokoldalú fiatal. Az összetartásukra pedig nagyon jó példa a múlt hétvégi batyubál. Egyébként is egymást érik itt a rendezvények, nyáron városnapok, rendezvények a fürdőhöz kapcsolódóan, színházi előadások, iskolai bemutatók. Mindenképpen említésre méltó a havonta megrendezett állat- és kirakodóvásár, oda mi is mindig kimegyünk, ha másért nem, legalább sétálni és egy finom lángost enni! Ősztől tavaszig pedig ott vannak a bálak. Egy ilyen bált szerveztek most Zoliék (vagyis Bociék, mivel felénk mindenki így ismeri őt!) Konkrétan egy batyubált hoztak össze, aminek a lényege, hogy adott a hely, zenekar biztosította a talpalávalót, volt büfé és mindenki azt evett és ivott, amit magával vitt.
A vacsorát étteremből rendeltük, mellé jó kis hazai pálinkát vittünk hangulatfokozónak - én meg persze, hogy tortát akartam vinni. Győzködtek, hogy jó lesz sütemény is - de én nem vagyok nagy sütikészítő...
Sokat gondolkodtam, hogy milyen tortát is készítsek - persze a legelső gondolat egy batyu alakú torta volt, elképzeltem egy piros batyut, fehér pöttyökkel. De az annyira snassz lett volna! Meg be is harangoztam, hogy tortát viszek - így valami olyat akartam, ami meglepő, amire nem is gondolnak. A másik ötletem, amihez jóval több időre és előkészületre lett volna szükség egy piknik jellegű tortarakás lett volna. És akkor lehetett volna készíteni borosüveget, meg például sült csirkét, meg egy salátástálat, meg még annyi sok-sok apróságot, ami kajának tűnik. Az idő hiánya mellett még ez ellen szólt, hogy itt elég sok lett volna a "nem ehető" körítés (na jó, ehető, mert ezeket cukormasszából lehetett volna elkészíteni...) Ekkor jött a sült malac ötlete. Ebből lehet készíteni eredeti méretűt, amiről elsőre tényleg azt gondolják, hogy az, aminek látszik. Szóval innentől már nem is tágítottam az ötletemtől.
Nagyon jól jöttek Mummy fázisfotói az ő malackájáról! :)
Sütöttem két piskótát, meg egy húszcentis karikát. Azt a kókuszos-mandulás krémet használtam, aminek hamarosan közreadom a receptjét is (mondtam, hogy ez a kedvencem!). A két lapot megtöltöttem, ebből készült a malac teste. Próbáltam úgy faragni, hogy egyben maradjanak a leeső részek. Ezekből és a kerek lapokból alakítottam ki a fejet. A szemét "kivájtam és K2 szemgolyókat ültettem be".
A bevonásnál pont most találtam ki, hogy újítok. Egy rész marcipánt és két rész bevonómasszát gyúrtam össze, színeztem be. Egy kellemes terrakotta árnyalatú barnát értem el. Persze, hogy nem működött. Persze, hogy ilyenkor kísérletezgetek, amikor ekkora tortát kell bevonni. Akkor is legyőzöm a marcipánt, most komolyan hadat üzentem neki! Már említettem korábban, hogy a torta bevonata alá nem szívesen teszek vajkrémet. Ennek az a hátulütője, hogy ha a bevonóanyagot rosszul teszem rá, már nem tudom egykönnyen javítani a dolgot, mert ráragad a krémem... Most semmi kedvem nem volt megmenteni ezt a szakadozós marcipános  cuccot, első dühömben ki is dobtam a kukába a maszlagot!
Kezdtem elölről, de most a megszokott anyaggal. Újra begyúrtam a színt és ezúttal sikerült rendesen rátenni. Persze szerettem volna ráncosítani a nyakánál, ez sem volt túl jó ötlet, de végül sikerült korrigálni. (Ja, tudom, hogy azt a részt nem a disznó nyakának hívják, tudom, hogy egy élelmiszeripari mérnöknek főleg ciki ezt nem tudni, de hát ez van, ezek a dolgok nem mozgatnak túlságosan)
A bevonás után ilyen-olyan modellezőkkel alakítgattam ki a ráncokat, igyekeztem még inkább kiemelni a lábait, na meg a fejrészen, az orron és a szemeken is szórakoztam egy sort.
A begyúrt színtől még nem volt valami extra a poci, így jött a porozás. Mármint a porfestékek. Eddig csak az esküvői tortánál használtam porfestéket, hát az utolsó sarokban is megtaláltam a nyomát takarításkor. Használtam kakaóport (nyilván ez nem fest annyira hatékonyan és a szemcsemérete is nagyobb, mint a porfestéké, de nem volt barna porfestékem), ezt kézzel kicsit rásimogattam. Aztán használtam piros és fekete porfestéket. Nagyon látványosan alakult a művem. Kár, hogy a fülét utólag tettem rá, fordítva jóval egyszerűbb lett volna. Ja, utána egy órán át takarítottam mindent, mert a piros por megint mindenütt ott volt, a csempén, a munkalapon, a padlón... hm, a kezemről pedig talán csak ma kopott le!
Ilyen volt...
Végül élelmiszerlakkal adtam neki fényt.

Ilyen lett...
A farkincája

A pofikája (szerintem elég halloween-es lett végül...)
Mivel akkor nem állt rendelkezésemre állandó jobbkezem, tortatálcákat és állványokat gyártó férjem, így én magam keresgéltem. Jó nagy táblát találtam (valami préselt faanyag, nem tudom ennek sem a nevét), ezt bevontam papírral és fóliával. Erre tettem rá a friss húst! :)
Hozzá salátaleveleket gyártottam, meg néhány szem koktél paradicsomot (a választás szintén nem a véletlen műve). A malac szájába igazi citrom került, szerintem ettől is még inkább igazinak tűnt. Egyébként a valódi salátaleveleken is gondolkodtam, de végül elvetettem az ötletet. Pedig szerintem nagyon tuti lett volna, de azért ez mégis sütemény, nem fogok mindent az összképnek alárendelni.


Elkészült a remekmű, már nagyon siettem, hogy időben érkezzünk a bálba. Nagyon jó volt a hangulat már rögtön az elején. Olyan jó volt ennyi ismerőssel találkozni egyszerre! Szerencsére kint az autóban jó idő volt a tortának, így azt egy pár órára még otthagytuk. Még soha nem voltam ilyen bálban!

Itt még kevesen voltunk


A mekis menüt vacsorázó ifjú titánok az emeleten

Az elsők, akiknek láttam a vacsorájuk, hamburgert ettek. Vagyis épp rakosgatták össze! Aztán jött az egyik étterem autója, később érkezett egy halom pizza. Aztán barátaink beállítottak a McDonald's-os csomaggal. Természetesen voltak olyan asztaltársaságok, akik otthon készítették el a báli menüt. A mi vacsoránk is megérkezett, mi is sorbanálltunk és megszereztük az élelmet!

Hozták a sültes tálakat :)
A vacsoránk
 Három falat ment le a torkomon, annyira kíváncsian vártam már, hogy tortaidő legyen! Nem vagyok egy nagy szerepelni vágyó alkat, így páromat kértem meg, hogy marketingelje a tortámat. Addig a legnagyobb titokban tartottuk, hogy milyen tortát hoztunk. Boci, a főszervező megnézte, miről van szó kitalálta és leszervezte a torta bemutatását.
Boci és a segítők
Hát,  ez elmondhatatlanul jó érzés volt :)
 Képzeljétek, négyen vitték be a tortát a vállukon, majd letették a tánctér közepére, közben a zenekar a "habos süteményről" énekelt! Aztán még szereztek egy hentest is, akire rátestálták a tortaszeletelést! Mindezt egy olyan fiatalember kommentálta a mikrofonba, aki pék-cukrász (ugye?).
Pepe
A konferanszié
Köszönöm a közreműködést :)
Így kell egy malacot feldarabolni!
A hangulat már egyébként is elég jó volt, rögtön tortaszeletelés után jelentettek be egy lánykérést - poénból! Kézfelnyújtással a nagy többség bele is egyezett az eseménybe - de a vőlegényjelölt és a menyasszonyjelölt még tartózkodtak! :)
A torta elég hamar elfogyott, izgatottan vártam, hogy hogyan ízlik a vendégeknek!
Akkora jó érzés volt, hogy az egész napi munkámat megbecsültnek éreztem! Mert ahova vittem ajándékba, ott tényleg rászánták azt az öt percet, hogy bemutassák a tortámat, mindenki lássa. Nagy-nagy szeretettel készítettem és így utólag azt mondom, megérte minden perc, amit ezzel eltöltöttem!
Remélem, jó páran hitték igazi sült malacnak - mert ugye az volt az eredeti cél, hogy ételnek tűnjön! :)

Zenés-táncos mulatság
 ...jó kis társaság jött össze én nagyon jól éreztem magam, táncoltunk, mulattunk, beszélgettünk! A hajnalig tartó mulatság másnap reggel már nem tűnt mulatságnak. Ugyanis két óra alatt akartam megint világot megváltani, emberi formába hozni magamat és nem utolsósorban befejezni egy tortát, tankolni, férjet kitenni horgászni, reggelizni, kávézni. Hm, nem sikerült.... De erről már egy másik bejegyzésben! :)