2011. október 28., péntek

Tortamánia

"Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van."
(Paulo Coelho)

Ma nem hoztam nektek tortát, ma pár gondolatot osztok meg veletek.
Nagyon megtetszett ez az idézet, egyszerűen nem is tudtam elszakadni tőle. Nagy bölcsességekkel senkit nem traktálnék, azt hiszem, ezeknek nincs is itt a helyük. Csak a személyes véleményemet osztom meg veletek. Nem többet, nem kevesebbet.
Nyilván mindig volt valami hobbim, bár néhány évente változott. Hosszú évekig úgy tűnhetett, hogy a zenélés, pontosabban hegedülés mellett teszem le a voksomat. Bár ehhez nem voltam eléggé kitartó, az élő zene és úgy egyébként nagyon sok zenei irányzat és stílus azóta is a szívem csücske.
A különleges torták és a blogok iránti rajongás szinte észrevétlenül szivárgott be az én életembe. Eleinte csak nézegettem, olvasgattam őket, aztán később pedig lementettem egy-egy fotót. Utána jött néhány recept (amiket azóta valahova jól elrejtettem, mert nem találom őket...). Később egy-egy próbálkozás, kísérlet.
Emlékszem, már tavaly tavasszal regisztráltam ezt a blogcímet, születésnapomra pedig a tervezett blogírás miatt kértem fényképezőgépet. Pedig akkor még őszintén nem is gondoltam, hogy ennyire egyetlen témáról fogok heti több bejegyzést közzétenni. Hogy ezeket még el is olvassák - hű, eszembe nem jutott.
Aztán hatalmas nagy izgalom közepette megírtam az első blogbejegyzésemet! Annyira furcsa volt - hát mit is írjak és egyáltalán, hogyan is írjak? Még most is pontosan emlékszem erre a dilemmára.
Aztán elkezdődött.
Ahogy elkészült egy torta, már rohantam is, hogy elmeséljem, hogyan készült. Nem a sütőpor és liszt arányáról írok, mert úgy gondolom, nem én vagyok ebben a szakértő. Arról szeretek írni, hogy néha nehéz összehozni azt a tortát. Néha egy órán át győzködöm magamat, hogy "igen, el kellene már kezdeni!". Néha nem sikerül. Néha nem teljesen úgy sikerül.
De amikor elkezdem, ahogy felütöm az első tojást, onnantól kezdve valami egészen különleges dolog történik. Onnantól kezdve mintha másképpen telne az idő, valami ősrégi megszokott érzés talál rám. Úgy érzem, ilyenkor pontosan azt csinálom, amit nekem kell.
Eleinte úgy gondoltam, hogy biztosan mindenre van pontos előírás, hogy ezt valahogy mindenki egyformán oldja meg. Később rájöttem, hogy erre nem lehet pontos leírást adni. Erre rá lehet érezni. De nagyon kell szeretni az egész folyamatot, mert különben a végeredmény - bár lehet tökéletes, mégsem lesz AZ, aminek lennie kellene.
A blogom által pedig személyesen és virtuálisan is egyre több ismerősre tettem szert, ami hihetetlenül pozitív élmény. Mert különbözőek vagyunk, de egyetlen fontos tulajdonságunk közös: rajongunk a különleges tortákért. Márpedig "aki a tortákat szereti, az rossz ember nem lehet"!
Az idézetre visszatérve, ez a hobbi nem egy fáklyás menet. Persze, sok a pozitív visszajelzés, minden tortával igyekszem örömet okozni, az egyébként is különleges alkalmak fényét tovább emelni.
Igen, féltésből és óvásból is adódik, amikor a családom azt kérdezi, hogy már megint torta? Néha szemrehányás is van benne: már megint torta? Aztán ott van az elhallgatott büszkeség, amikor megnézik és bár látom, hogy tetszik, de csak annyi a szóbeli reakció, hogy "jó".
Amikor egyszerre két-három torta is összejön és emiatt csak egy gyorsan elkészülő ebéd menüre futja, akkor bennem ott motoszkál, hogy vajon megéri? Vajon helyes ez így?
...nem fáklyás menet.
Mégsem tudom megállni, hogy egyszer is azt mondjam egy barátomnak, hogy bocsi, de most nem. Várom ezeket a kihívásokat és tele vagyok ötletekkel. Várom az alkalmakat, hogy hol az egyiket, hol a másikat megvalósítsam. Képes vagyok elhinni, hogy még jobbat is tudok készíteni.
Kínálkozott most egy alkalom, amiről úgy gondoltam, rettenetesen megbánnám, ha nem használnám ki. Tudom, hogy nem lehet mindezt megtanulni könyvekből, vagy pár száz órás gyakorlatból. Mégis remélem, hogy van értelme annak, hogy így alakul. Úgy tűnik, hogy a tortatanonc név determinált engem - így hamarosan cukrásztanuló lesz belőlem.
Már sokan és sokszor írtátok, hogy felejtsem el ezt a tortatanonc jelzőt. Most megígérem, amikor végzett cukrász leszek, akkorra leteszem  - bár személyes véleményem még mindig az, hogy a tortázást senki nem tudja, mert a torták terén mindig van mit tanulni, mindig akad újabb kihívás!

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok neked! A cukrászkodáshoz is és ahhoz, hogy megtaláltad a számításod! Na és persze a bátorságodhoz: én nem mernék belekezdeni, igaz ahhoz még amúgy is fejlődnöm kell. Nekem a tortázás valahogy terápia - ahogy írtam a legutolsó bejegyzésben is, ha rossz történik velem, egy tortához menekülök. Jövő hétvégéig nem terveztem sütni,de csak bejött egy-egy alkalom... :D
    Még ha nem is úgy sikerül, ha idegeskedek is rajta, ha nem is tudom megkóstolni... akkor is boldoggá tesz a tudat, hogy süthetek. És elűzi a rosszat, ami történik. Mert abból újabban kijut sajna :( de hiszek abban, hogy lesz jobb is.

    VálaszTörlés
  2. Gabi! nagyon jó, hogy ezt leírtad! valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy bezzeg a többieknek tök jól megy, happy minden. Nekem folyton kicsi lelkiismeret furdalásom van a család felé. Én is kapok olyanokat, amikor büszkén mutatom az újat, hogy "Ahha." Párom enyhén rezignáltan csak ennyit szokott kérdezni: Már megint lebontod a tizediket? és olyankor nem mindig tudok mosolyogni, vagy nagyon kesernyésre sikeredik, mert ugyanez motoszkál bennem is, hogy ezzel tőlük veszek el időt... pedig sokszor pont ez nyújt új élményeket, amik közösek. De hajrá, ez nem véletlen alakul így! :) Gratula a jövőbeni sikeres vizsgádhoz! :)

    VálaszTörlés
  3. Teljesen a szívemből szóltál! Ennél nem is kell több! :)))

    VálaszTörlés
  4. ...már annyi mindent tanultam eddig, ami felesleges volt, aminek semmi haszna, sőt sok olyat is, ami kicsit sem érdekelt! Most miért ne tanulhatnám azt, ami egyébként is a legkedvesebb időtöltés számomra? - tulajdonképpen ezért is jelentkeztem a képzésre. Nem mellékesen persze már előre izgulok, mert azért a tortázás, meg a cukrászsuli eléggé eltérő témakör! :)

    Tejszínhab, a tortázás nekem is relax, de mindemellett mánia is. Ha nem csinálom, akkor ezen jár az agyam, vagy neten bújom a tortás oldalakat, blogokat. Most vagy még jobban megszeretem, vagy elfelejtem egy életre. De valaminek történnie kell! :)

    Dina, szerintem mi, akik a szabadidőnkben választjuk a tortázást, mindannyian szembesülünk azzal, hogy a családunk nem mindig van elragadtatva. Valahol érthető, de mégis, kell egy hobbi, egy kikapcsolódás, némi önmegvalósítás. Szerencsére azért nálunk nem annyira vészes a dolog, a férjem soha nem hátráltatna, hamarabb a szüleim fejezik ki nemtetszésüket...
    Azt hiszem, amikor elindul a suli, akkor fogok néha írni arról is! :)

    Dia, örülök! :)

    VálaszTörlés
  5. Olyan jó, hogy őszintén írsz erről is........szeretem az öniróniádat, és az őszinteségedet nagyon díjazom. Remélem megtalálod a számításodat, a tehetséged megvan hozzá, most már csak kellő alázat szükséges mellé. Remélem sikerrel jársz új utadon!

    VálaszTörlés
  6. Végre odáig jutottam, hogy elolvassam a bejegyzésed. Nagyon örülök neki, nagyon sok sikert, kitartást kívánok Neked, remélem, megvalósul az álmod, mert bebizonyítottad, hogy megérdemled.

    VálaszTörlés
  7. Juci, nagyon köszönöm a kívánságaidat. Hónapról-hónapra alakulnak most az elképzeléseim, még nem tudom pontosan, hogy jövő nyárra hova fejlődik mindez. Csak remélni tudom, hogy megadatott nekem a kellő alázat a tortakészítés iránt.

    Katuci, köszönöm! Azt hiszem, mindannyian megérdemeljük, hogy teljesítsük álmainkat. Ezért is fejtegettem, hogy ez nem feltétlenül olyan dolog, amit az élet megad. Nem a legkönnyebb úton tudjuk elérni azt, amire vágyunk. De ha annyira vágyunk rá, akkor tenni kell érte, döntéseket kell hozni. Én most annyira vágyom rá, hogy nem tudtam másképpen dönteni. Pedig nem egyszerű lépés ez sem...

    VálaszTörlés
  8. A szívemből szóltál. Az idézettől kezdve a kétkedésen át a cukrász tanfolyamig, mintha csak az én gondolataimat is írtad volna meg... Engedd meg, hogy azt mondjam, sok sikert nekünk!:)))

    VálaszTörlés