2011. október 12., szerda

Bevállalom - mert én is csak kókuszgolyóban voltam verhetetlen

"A tapasztalat nem téved. Egyedül a megítélésed lehet hibás, mert olyasmit vársz el tőle, ami nincs hatalmában." Seneca


Márti bejegyzése után persze, hogy én is elkezdtem összegyűjtögetni a bakis képeimet! Az eddigi bejegyzéseimben sem titkoltam, ha valami nem sült el jól. Sőt egy teljes bejegyzésben taglaltam a teljesen elcseszett Füles formatortám történetét is. Ez volt az egyetlen, amit teljesen elölről kellett kezdenem.
Persze jó párszor előfordult, hogy már a piskótával is zűrök voltak. Hol a tojás fehérjéhez adtam hozzá azt, amit a sárgájához kellett volna, vagy teljesen kifelejtettem a lisztet, vagy egyszerűen totál rosszul sikerült lapokra felvágnom. Aztán ugye az elrontott krémek! Semmi más oka nincs a dolognak, csak az, hogy néha jönnek bizonyos ötletek, és ezeket tettek is követik. "Mi lenne, ha tennék hozzá még..." például még több tejszínt, vagy kevesebb csokit, vagy akármi mást. Néha nem jön be ez a kísérletezgetés.
Egy kézi mixert is sikerült tönkretennem, mert valami nagyobb csokidarabot, vagy talán epret akartam lepiszkálni a karról - miközben az működött. Ehelyett a két kar közé becsúszott a kés és "benyelte", szóval áthaladt a kés a karok között. Végül utána is beindult a habverő, de furcsán állt és a hangja is elég fura volt. Persze azonnal mentünk újat venni! :)
Igen, két-három éve eszembe nem jutott, hogy a kókuszgolyón kívül mást is el tudok készíteni! Persze azért egy "kanalas piskótát" bevállaltam, meg pudingot is tudtam főzni. De ennyi.
A muffin-őrület idején persze nálunk is készült pár verzió, de ezek általában olyan tömények lettek, hogy alig akartak elfogyni. Na, de kit érdekelt, hát lehetett őket "díszíteni", csoki rá, vagy cukormáz és gyöngyök, meg habok! Mennyire imádtam nézegetni a mesésebbnél mesésebb módon díszített muffin-csodákat!
Aztán jött a tiramisu korszakom, ha csak lehetett, akkor készítettem egy nagy adagot és vittem a vendégségbe. De kellett valami változatosság, na meg jött egy-egy születésnap és én nagy örömmel kérdeztem, hogy süthetnék-e tortát? Persze elég vad elképzeléseim voltak az ízeket illetően és hát az egyediségre való törekvés jegyében persze, hogy mindenféle rusztikus küllemet kipróbáltam! Finomak voltak ezek és az én barátaim pedig nagyon kedvesek voltak és értékelték a fáradozásaimat.



Imádom a születésnapokat és hát az az izgalom, amikor meglepünk egy kedves ismerőst, amikor égnek a gyertyák a tortán és végre odaadhatjuk! Na, ez az a pillanat, ami annyira, de annyira fontos volt nekem! Mások születésnapjának legalább annyira örülök, mint a sajátoménak!
A következő állomást a pillecukor fondant jelentette! Hű, soha nem felejtem el az a hűvös és esős késő őszi délutánt, amikor életemben először begyúrtam Kiskukta receptje alapján az első pillecukor fondant! Jöttek a kiváló minőségű "zöld, műanyag fiolás" ételszínezékek! Készítettem vagy harminc rózsácskát és leveleket. Megsütöttem a tortát, naná, hogy emeleteset! Betöltöttem valami margarinos pudingos krémmel és halvány gőzöm sem volt, hogyan is kellene bevonni a tortát. Persze ocsmány lett, nem is kicsit. Véletlenül találtam meg ezt a képet, amit férjem készített telefonnal. Nevezzük ezt a mínusz egyedik bevonatos tortámnak. De akkor is bevállalom! Mert amikor odaadtuk sógornőmnek, Dórinak, akkor örült neki! Én is örültem! A torta is elfogyott!


Persze később jöttek az igazi kalandok!
Szinte pontosan egy éve volt egy közeli barátnőm esküvője. Persze előtte lánybúcsú, amire persze tortával is készültem! Valami igazán vérforralót szerettem volna, így jött a piros-fekete párosítás, belül pedig rózsaszín (puncs ízű) krémmel. Amíg én a kozmetikusnál szépültem, a tortára épített bevonatot kezdte szépen felolvasztani a töltelék nedvessége. Szinte cafatos lett és halvány piros folyadék csordogált ki alóla! Nem kifejezés, hogy durcás lettem!

De saját hibájából tanul az ember! Szerencsére estig nem olvadt le a teljes bevonat, így volt mit odaadni. Akkoriban beszélgettünk párommal arról, hogy elvállalnék-e egy esküvői tortát? (gőzöm sincs, hogy egyáltalán honnan jött ez a gondolat, meg az ötlet??!!) Hát persze, hogy NEM! ...aztán most három nap múlva egy igazán különleges ötlet megvalósításával fogunk esküvői tortát készíteni, több, mint háromszáz vendég részére! :)
A pudingos töltelékkel azóta még egy alkalommal volt zűr, akkor aztán tényleg megfogadtam, hogy SOHA többé puding! Már betöltöttem a tortát, bevontam és akkor éreztem, hogy hűűűűűű, ez lehet, hogy nem fog működni, mert nagy lágy az egész. Persze egy óra múlva már csordogált is a leve...
Mindössze egy éjszakám és egy délelőttöm volt, hogy teljesen elölről kezdjem. Egy egyéves kislány születésnapjára várták a tortát - azért ezzel csak nem szabad késni! Az elrontott torta is elfogyott (amúgy nagyon fincsi volt) és elkészült helyette - kissé kapkodva - egy igazi Füles torta!



Lágy krémből nincs nálam hiány! Egy nagyon finom triplacsoki mousse tortát képzeltem el, alul egy csokis piskóta és aztán ét-, mogyoróvajas tej- és fehércsoki mousse. Sőt, ráálmodtam egy karamelles öntetet és sok-sok pirított mogyorót! Ez alkalommal pontról pontra követtem a receptet (kivételes alkalom, mondhatom!) de valamit mégis elronthattam, mert totál lágy volt az egész! Így kénytelen voltam hozzá sütni egy piskótát, amivel körülfogtam, így a krém nem tudott kifolyni. Ez is fincsi volt, de az állaga...
Persze a piskóta, amit hozzá sütöttem három centivel kisebb volt, mint amekkora kellett volna... Részletkérdés! Szerencsére sógorom örült a tortának és nem reklamált! :)



Még két említésre méltó eset volt, az egyik a cipős tortámmal kapcsolatos. Hű, először készítettem tragantot, kivágtam, formáztam a cipőt. Szép fekete-sötét rózsaszínben álmodtam meg - de a tragant két nap száradás után átment halovány szürkés-zöld és bugyirózsaszín árnyalatokba! Hjajjj, ezt még lehet orvosolni, gondoltam és szépen lefestettem. A cipő sarka szépen rogyogatott, de jó beállítással úgy gondoltam, talán még használható a dolog. Aztán annyira paráztam, hogy el ne törjem, hogy végül mégis sikerült. Egyszerűen fogtam a kezemben a cipőcskét és egy az egyben elejtettem! Naná, hogy kettőbe tört... Azt se tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek!
Itt gondolkodtam, hogy kidobom az egészet és kitalálok valami mást! De megpróbálkoztam a ragasztással, arra tettem egy címkét. Szerencsére működött. Persze a címkére ráírtam az ünnepelt nevét és hogy hány éves lett! Már lefotóztam és kicsit türelmetlenkedve vártam, hogy megérkezzenek a tortáért. Közben anyukámnak is megmutattam a remekművet, aki egy másodperc alatt kiszúrta, hogy a címkére nem Klárit, hanem KÁRI-t írtam! :)))) Még szerencse, hogy kiderült itthon - teljesen kínos lett volna, ha csak az étteremben látja meg valaki! No, javítható! Bevállalom! Egyébként tudok írni, meg olvasni is, mégis ez végig elkerülte a figyelmemet!



A legutolsó egy mókás történet! Hello Kittys tortát kért tőlem volt évfolyamtársnőm. Akkor nem is kérdeztem, hogy kinek lesz. Teljesen azt gondoltam, hogy egy kislánynak, mármint hogy mehet amolyan babás stílusban, sok-sok rózsaszínnel, virágocskákkal. Végül mégis bennem motoszkált, hogy mielőtt kezdem a díszeket, csak felhívom Renit. Szerencse, mert az ünnepelt 13 éves ifjú hölgy, az unokahúga, akit én is ismerek egyébként. Ó, hát ilyen "sokadik" születésnapra inkább valami csajos dolgot kell kitalálni, itt jött a fehér alapos piros-fekete! A 13-at pedig rózsaszínből formáztam és úgy tettem a torta oldalára. Nagy elégedettséggel nézegettem a kész tortámat. Aztán még felnéztem Facebookra (igen, azért óránként "illik" nehogy lemaradjak  valamiről!), eszembe jutott, hogy megnézem a kishölgy adatlapját. Akkor rögtön feltűnt, hogy a születési éve 1996 és nem 1998! Szóval 15 éves! Jajjjj, rohantam is átalakítani a hármast ötösre! Szerencsére hibátlanul sikerült a manőver! Elgondolkodtam, hogy milyen egy szőke vagyok én, tutira 15-öt mondott nekem Reni, csak elfelejtettem! (mert még nem túl régen még óvodáska volt, és talán csak az én agyam találta ki, hogy nem 15, hanem 13....)


Pár nappal később derült csak ki a a turpiszság, ugyanis valóban 13. születésnapja volt, csak a facebook-on mennyivel jobb 15 évesnek lenni - és akkor a leányzó épp többnek akart látszódni... Hm, én kis naiv, el is hittem! Szerencsére ők is vissza tudták alakítani az én ötösömet hármasra...
Nagy szerencsének tartom, hogy eddig még egy tortámat sem ejtettem le és szerencsére komolyabb tortázásos baleset sem ért még (bár tavaly a tenyerembe szúrtam a kést barack pucolás közben, este hidrogénperoxidos "cirógatásba" részesítettek a mentő állomáson, miután már két ujjam nem akart mozdulni sem...). Külön öröm, hogy eddig még egyetlen megígért tortát sem felejtettem el!
Amikor különleges kéréssel keresnek meg az én ismerőseim, akkor pedig mindig elmondom, hogy nem vagyok profi, szóval nem ígérhetek semmit, de megpróbálom a tőlem telhető legtöbbet kihozni a dologból!
Hát, ezek azok a torták, amikről kép is készült és bennem is mély nyomot hagytak!
További konyhai katasztrófának ott van, hogy még 14-15 évesen felgyújtottam a konyhát - szerencsére "csak" füst volt!  De a páraelszívó szépen megolvadt! Hát igen, kinek jut eszébe, hogy az olaj alatt nem árt elzárni a gázt, ha már nem sütünk benne?
Hű, ráadásul ha jobban belegondolok, elég sok elszúrt étellel is volt már dolgom! :)
Bevállalom! Mert úgy gondolom, csak az nem hibázik, aki nem is próbál ki semmit. Szerencsére némi fejlődési tendencia is megmutatkozik, amire pedig nagyon büszke vagyok! Az egyetlen helyzet, amikor valóban pánikoltam és kedvem lett volna bőgni, az a Füles tortás eset volt. Nagyon fáradt voltam egyébként is és attól tartottam, hogy nem leszek majd kész időben... Azóta ezen is csak jót mosolygok! :)

8 megjegyzés:

  1. A Fülesedre emlékszem!!! De tetszik a "Kári" is! Pesszimizmusodnak köszönhetően rosszabbnak látod a kevésbé rosszakat is áááám! Képen legalább is nem olyan vészes a dolog. Igen, tudni kell fényképezni is, mert ronda dologról is lehet csodás fotót készíteni, és viszont.
    Gratulálok, bevállaltad! :-)
    Én is írhattam ám volna kisregényt ha mindent belevettem volna! :-)

    VálaszTörlés
  2. Úgy szeretem, ahogy írsz, nagyon jó sztorik voltak, főleg a Káris. :-) Nagy ötlet volt M@rtitól!
    Itt is mennyire látszik, hogy mennyit fejlődtél!

    VálaszTörlés
  3. Márti, egyébként nem vagyok pesszimista, inkább realista, sőt, inkább idealista! :) Jól esett megírni ezt a bejegyzést! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer "elbüszkélkedek" ezekkel a tortákkal! Pedig valójában ezekhez hasonlítva lehet látni, hogy nagyon sokat tanultam. Remélem, egy év múlva már olyan tortákat tudok készíteni, amilyenekről most még csak álmodom!
    Addig is gyűjtöm a bakikról készült fotókat - mert biztos vagyok benne, hogy lesz jó néhány! ;)

    Katuci, hát igen, a Káris tortánál tényleg nagyon sok minden összejött! Azzal a cipővel vagy 6 órát foglalkoztam és egyszer csak hipp-hopp, szinte kirepült a kezemből és mint a porcelán, úgy tört el! A felirat meg csak a pont volt az i-n! :)
    Úgy érzem, az elégedetlenségem visz előbbre! Azért minden egyes tortámat nagyon szeretek, mindhez kötődik valami emlék!

    VálaszTörlés
  4. Szeretem olvasni a bakikat is, mert olyan emberközelivé teszi a többieket is. Megsiratós tortám nekem is volt már, de ki tudtam javítani és megoldódott szerencsére az ügy. :) A Füleses sztorira még emlékszem, de tényleg szuper lett a végeredmény, én imádtam.

    VálaszTörlés
  5. Úgy érzem, mindannyiunk helyett - akik tortázunk - "bevállaltad" most, hisz ki mivel dolgozik, abban hibázik. És mint te is, a hibákból mindenki tanul, ez lesz a fejlődés útja.

    VálaszTörlés
  6. Erre mondják, hogy idővel az ember már csak nevet rajta, mert akkor helyben nyilván nem tud:). Az én első fondantos tortám, a napocskás babatorta elkészülését hiszti kísérte (5 óra előkészület után kinek jut eszébe, hogy a lágy krém leoldja a fondantot?:) De végül elértem amit akartam: azóta senki nem zavar tortázás közben :))) Egyébként az első tortáid is jók, a fehér virágos fondantnál, pl. én direkt ráncoltnak nézném az anyagot, a füles pedig nagyon édi :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszett ez a katartikus színvallás:)
    Ahogyan elmesélted , még így ismeretlenül is láttam magam előtt, ahogyan bepánikolsz, majd összeszedve magad, megcsinálod. Nagyon értékelem , hogy beismered és felvállalod a hibákat, de ki nem hibázik ! Talán csak az, aki nem csinálja. Még én is hibázok számtalanszor, de tényleg tanul belőle az ember, mert ugyanazokat a hibákat nem követi el még egyszer. Utólag persze minden baki csak egy jó poén, de abban a pillanatban amikor megesik , kicsit belehal az ember. Bevállalós oldalad is szeretem :)

    VálaszTörlés
  8. Dia, nem tagadom a hibáimat és baklövéseimet sem! Szórakoztat a tökéletlenség(em)... :)
    A Fülest pedig jó ideig én sem felejtem, elég rosszul esett este 9kor alapanyagért rohangálni és elkezdeni piskótát sütni! :)

    Marisz, véletlen, hogy ezekről a tortákról is készült egyáltalán kép! Most örülök neki, mert végülis jó móka volt megosztani!

    tejszínhab, nagyon kedves vagy! Akkor én is azt mondtam, hogy szándékosan ráncos az a legelső torta!
    Valahogy erre a legelső tortára nem készültem fel, annyira spontán jött az egész! Azóta jobban rákészülök, főleg a "rázósabb" torták előtt szoktak békén hagyni engem.Bár szerencsére egyre kevésbé zavar, ha valaki ott van mellettem, miközben én tortázgatok.

    Józsi, a bejegyzéseimben néha (elég gyakran) az a pár sor a legjobb, amit te írsz hozzá!
    ...ezek a hibák is mind-mind én vagyok, persze, hogy vállalom őket! Igen, amikor valami nem sikerül, akkor elég széles spektrumon változnak az érzelmeim. Mégis, ebből a hobbiból egyre komolyabb szenvedély válik, képtelen lennék néhány balsiker miatt feladni.

    VálaszTörlés