2011. október 28., péntek

Tortamánia

"Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van."
(Paulo Coelho)

Ma nem hoztam nektek tortát, ma pár gondolatot osztok meg veletek.
Nagyon megtetszett ez az idézet, egyszerűen nem is tudtam elszakadni tőle. Nagy bölcsességekkel senkit nem traktálnék, azt hiszem, ezeknek nincs is itt a helyük. Csak a személyes véleményemet osztom meg veletek. Nem többet, nem kevesebbet.
Nyilván mindig volt valami hobbim, bár néhány évente változott. Hosszú évekig úgy tűnhetett, hogy a zenélés, pontosabban hegedülés mellett teszem le a voksomat. Bár ehhez nem voltam eléggé kitartó, az élő zene és úgy egyébként nagyon sok zenei irányzat és stílus azóta is a szívem csücske.
A különleges torták és a blogok iránti rajongás szinte észrevétlenül szivárgott be az én életembe. Eleinte csak nézegettem, olvasgattam őket, aztán később pedig lementettem egy-egy fotót. Utána jött néhány recept (amiket azóta valahova jól elrejtettem, mert nem találom őket...). Később egy-egy próbálkozás, kísérlet.
Emlékszem, már tavaly tavasszal regisztráltam ezt a blogcímet, születésnapomra pedig a tervezett blogírás miatt kértem fényképezőgépet. Pedig akkor még őszintén nem is gondoltam, hogy ennyire egyetlen témáról fogok heti több bejegyzést közzétenni. Hogy ezeket még el is olvassák - hű, eszembe nem jutott.
Aztán hatalmas nagy izgalom közepette megírtam az első blogbejegyzésemet! Annyira furcsa volt - hát mit is írjak és egyáltalán, hogyan is írjak? Még most is pontosan emlékszem erre a dilemmára.
Aztán elkezdődött.
Ahogy elkészült egy torta, már rohantam is, hogy elmeséljem, hogyan készült. Nem a sütőpor és liszt arányáról írok, mert úgy gondolom, nem én vagyok ebben a szakértő. Arról szeretek írni, hogy néha nehéz összehozni azt a tortát. Néha egy órán át győzködöm magamat, hogy "igen, el kellene már kezdeni!". Néha nem sikerül. Néha nem teljesen úgy sikerül.
De amikor elkezdem, ahogy felütöm az első tojást, onnantól kezdve valami egészen különleges dolog történik. Onnantól kezdve mintha másképpen telne az idő, valami ősrégi megszokott érzés talál rám. Úgy érzem, ilyenkor pontosan azt csinálom, amit nekem kell.
Eleinte úgy gondoltam, hogy biztosan mindenre van pontos előírás, hogy ezt valahogy mindenki egyformán oldja meg. Később rájöttem, hogy erre nem lehet pontos leírást adni. Erre rá lehet érezni. De nagyon kell szeretni az egész folyamatot, mert különben a végeredmény - bár lehet tökéletes, mégsem lesz AZ, aminek lennie kellene.
A blogom által pedig személyesen és virtuálisan is egyre több ismerősre tettem szert, ami hihetetlenül pozitív élmény. Mert különbözőek vagyunk, de egyetlen fontos tulajdonságunk közös: rajongunk a különleges tortákért. Márpedig "aki a tortákat szereti, az rossz ember nem lehet"!
Az idézetre visszatérve, ez a hobbi nem egy fáklyás menet. Persze, sok a pozitív visszajelzés, minden tortával igyekszem örömet okozni, az egyébként is különleges alkalmak fényét tovább emelni.
Igen, féltésből és óvásból is adódik, amikor a családom azt kérdezi, hogy már megint torta? Néha szemrehányás is van benne: már megint torta? Aztán ott van az elhallgatott büszkeség, amikor megnézik és bár látom, hogy tetszik, de csak annyi a szóbeli reakció, hogy "jó".
Amikor egyszerre két-három torta is összejön és emiatt csak egy gyorsan elkészülő ebéd menüre futja, akkor bennem ott motoszkál, hogy vajon megéri? Vajon helyes ez így?
...nem fáklyás menet.
Mégsem tudom megállni, hogy egyszer is azt mondjam egy barátomnak, hogy bocsi, de most nem. Várom ezeket a kihívásokat és tele vagyok ötletekkel. Várom az alkalmakat, hogy hol az egyiket, hol a másikat megvalósítsam. Képes vagyok elhinni, hogy még jobbat is tudok készíteni.
Kínálkozott most egy alkalom, amiről úgy gondoltam, rettenetesen megbánnám, ha nem használnám ki. Tudom, hogy nem lehet mindezt megtanulni könyvekből, vagy pár száz órás gyakorlatból. Mégis remélem, hogy van értelme annak, hogy így alakul. Úgy tűnik, hogy a tortatanonc név determinált engem - így hamarosan cukrásztanuló lesz belőlem.
Már sokan és sokszor írtátok, hogy felejtsem el ezt a tortatanonc jelzőt. Most megígérem, amikor végzett cukrász leszek, akkorra leteszem  - bár személyes véleményem még mindig az, hogy a tortázást senki nem tudja, mert a torták terén mindig van mit tanulni, mindig akad újabb kihívás!

2011. október 24., hétfő

Dóra, a felfedező - Gabi-féle mesevilágban

Már hetekkel ezelőtt felírtam magamnak Regina születésnapját. Szerettem volna, ha erre a tortára jut bőven időm és valami olyat készíthetek, amivel elbűvölhetem ezt a kiscsajt! Regina tüneményes leányzó, akinek pár hete született meg hugicája. Most igazán örült, hogy ezen a napon leginkább ő volt középpontban - még ha egyébként végtelen türelemmel és szeretettel is van az új jövevény iránt.

Dóra és a kis mesevilág, amit hozzá elképzeltem
 Nagyon jó kis csapat jött össze - csupa gyereklelkű felnőtt (bocsi, ezt jó értelemben gondolom!), szóval nem volt tipikus babazsúr! Mégis, Regina minden percét élvezte, mindig az ujja köré csavart valakit, aki csak vele rajzolt, épített, bújócskázott, társasjátékozott - vagy valakit, aki odaadta neki a fényképezőgépét! Az ő egyméteres szemmagasságából igazán érdekes képek születtek, mindenki vagy lehajolva, vagy deréktől lefelé, de maximum csak szemöldökig látszódik! Kb. kétszáz képen! :)
Igazi kislányos tortát képzeltem el, apukája adta a tippet, hogy vagy Dórás, vagy pedig Eperkés legyen. Dórás még nem volt, így naná, hogy ezt a témát választottam. Persze, valahonnan rögtön a vízesés ugrott be, meg egy fa hidacska és akkor már szivárvány is legyen! Meg virágok és a csillagok, amik a mesében is szerepelnek!
A vízesés miatt mindenképpen emeletes torta kellett, most újra a félemeletet használtam - így meglett a híd helye is. Olyan részleteket alakítottam ki, amiket már régóta szerettem volna, a vízesés habjai és csillámai, a csillagok a levegőben, a hidacska és a szivárvány - hű, valahol az én álomtortám is volt ez! :)




Ugyanolyan erdei gyümölcsös tölteléket használtam, mint a tavas tortánál. Annál nem jelentett különösebb gondot, hogy lágy a krém és szerintem pont emiatt a simításkor deformálódott a torta, de itt a félemeletnek pontosan passzolnia kellett volna, mégsem működött a dolog annyira tökéletesen, mint szerettem volna. Így be kellett vetnem még a pálmafákat is, a hatalmas levelek jótékonyan takarták az illesztés mentén megmutatkozó különbséget.


Amikor a gyertyákat vettem elő és tettem rá, akkor volt egy pillanatnyi elbizonytalanodásom - te jó ég, hogy lehet ez? Egészen biztos, hogy már négy éves? Annyira gyorsan telt el, még emlékszem arra a napra, amikor összejöttünk koccintani az újdonsült apukával - ónos eső esett akkor, mintha ma lett volna...
Megint tortadobot használtam, azt is bevontam a cukormasszával. Végül elég sok "haszontalan" részlet volt rajta, ami leginkább arra alkalmas, hogy egy gyerekbulin legyen mit leszedegetni a tortáról. Most bőven kiélhettem magam ebben a tortában - persze a szlogen újra csak az, hogy bár lett volna még egy órám, mert akkor elkészült volna Dóra táskája, meg a majmocska, meg még nem is tudom kik/mik fontosak ebből a meséből. Ja igen, megnézhettem volna egy részt, mielőtt belevágok!


Már izgatottan vártam, hogy mikor hozhatjuk a tortát! Volt rajta tűzijáték, Regi tisztára megilletődött, nagyon édes volt! Aztán persze leültünk és végignézegettük a torta minden részét és levettük a szivárványt, megkóstoltuk a virágokat és a hidat is. Nagyon érdekes, hogy mit érzett finomabbnak és mi volt a szörnyű-rettenetes-ezt nem is kérem ízű! (Például a szivárvány lila csíkja, na, az ehetetlen volt - szerencsére a többi csík, ami ugyanabból készült, az finomnak bizonyult)

NÉGY!
Nagy levegő!
Nézzük csak, mi az, ami mozdítható?
Volt szivárvány - nincs szivárvány
Szívesen készítettem ezt a tortát is, bár persze, bosszant, ha nem olyan, mint amilyennek megálmodtam. Összességeben sikere volt Reginánál. Nem beszélve arról, mennyire jól esett, amikor ezek a gyermeklelkű felnőttek is nézegették a tortámat és láttam rajtuk, hogy tetszik nekik is!

Hattyúk és vadkacsák, tóparti nyugalom

Talán emlékeztek még a lovasfogatos tortámra, amit Klári kért tőlem. Most a családfő születésnapjára készült torta. Már két hónapja beszélgettünk erről a tortáról is, rövid ideig teljesen más irányban indultunk el az ötletelés során (hű, remélem egyszer majd az is elkészülhet - így inkább le sem írom!). Végül azt készítettem el tortából, amit az ünnepelt igazán szeret: a tavat. Ez egy konkrét tó, ami formáját tekintve igyekezett az eredetihez hasonlítani - a méretarány természetesen nem valós, de a madarakat nehezen tudtam volna hússzor kisebb méretben megformálni.

A tó - ahol az ünnepelt szívesen időzik
hattyúk
kacsák
Ez a torta a legnagyobb, 24x37 centis sütőformámban készült, kakaós piskótalapok között tejszínes erdeigyümölcs krémmel. Ehhez azonos arányban használtam áfonyát, szedret és szamócát. Ez a krém elég lágy, talán nem is sikerült igazán szépen emiatt a bevonás - de rendkívül finom! (Igen, ez az az összeállítás, ami a tortáért nem rajongó családnál elfogyott pár óra alatt.) Nem szívesen turbóznám meg zselatinnal, kis bevállalósság még belefért! Bloggerina barátnőmmel, Andival (Desszertkével) beszélgettünk arról, hogy én ezeket a tejszínes krémeket szoktam használni a bevonómassza alá. A bevonómassza nálam ezt simán elbírja, nem olvad tőle. Jó ideje K2 (vagy Unidec) bevonómasszát használok, megenni viszont nem szeretem. Főleg amikor még valami egészen édes krémréteg van alatta. (Persze most már nagyon jó lenne, ha rászánnám magamat újabb anyagok megismerésére - de nehezen próbálok ki újdonságot, mert már előre úgy érzem, hogy nehezen áll majd rá a kezem.)
A madarakat előre elkészítettem, újra Alan Dunn házi virágmasszáját használtam hozzá! Vicces volt, ahogy szaladgáltam ki-be, hogy megnézzem, pontosan akkor hogyan is néznek ki ezek a madarak? (Kláritól most is fényképeket kaptam, ami alapján igyekeztem minél pontosabban megformázni a hattyúkat és vadkacsákat, majd később pedig a színeket.) Így készült két feketefejű hattyú, két barnás színű (gondolom ők még a rút kiskacsás korszakukban vannak - a mesebeli rút kiskacsákra gondolok itt) és hat vadkacsa.



Az utolsó daraboknál vettem elő a fényképezőt
Hattyúk és rút kiskacsák, meg a vadkacsák
A kacsák tollazatát vagy tízszer tanulmányoztam
 Hű, finoman fogalmazva is a figurakészítésemen van mit fejleszteni és pár év(század) gyakorlással talán sikerül valami igazán jót készíteni! Hát igen, közben sokkolom magamat továbbra is Viorica figuráival - legutóbb konkrétan csak figurák készültek nála, egészen elképesztő az a részletesség, amivel dolgozik! Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonlóan őrült, hogy az egyik legjobbal akarja magát összehasonlítani! :)
A lényeg, hogy ezeket a madarakat viszont élmény volt készíteni! Olyan szépen lehetett alakítani és hát a hattyú és a kacsák is olyan jellegzetes formájúak, talán ez is megkönnyítette a dolgomat!
A víz most is hidegzselével készült. A tó színét igyekeztem kékes.zöldre színezni, olyan gyönyörű csillogása volt. A tópartot nem tűzdeltem tele náddal, hanem csak jelzésértékkel került a szigetre és egy-egy szegletbe. A parton kókusz, darált keksz és némi kakaópor szolgált a homok megfelelőjeként.


Az emberfigura. Hát, elég makacs és önfejű vagyok - ebben az esetben túlságosan is. Tudom, hogy tökéletesen alkalmatlan a K2 a figurakészítésre, de már csak azért is - majd énnekem sikerülni fog jelszóval ötödszörre is belesétáltam saját kis csapdámba és újra ezzel próbálkoztam. Kár volt. Remélem, most már - ha nem is más tapasztalatából, még ha nem is elsőre, de talán már a sokadik alkalommal talán tudatosul bennem és elfogadom, hogy ez az anyag erre nem való és legközelebb nem a lehetetlent akarom megdönteni, hanem erre alkalmas alapanyagot használok!


Nagyon örültem, amikor láttam Klárin, hogy az ő tetszését már biztosan elnyerte a torta! Szeretem nézni, ahogyan felfedezik az apró részleteket! Remélem, ez alkalommal is elfogyott a torta!
A tóparti relaxálásból pedig a hétvégén én is kivettem a részem, vasárnap öt-hat fokban, szitáló ködben mentünk ki négyen egy horgásztóhoz! Amikor kézzel fogható a csend, a közelben nincs senki más, csak a madarakat lehet hallani, még a szél se lebben, hű, nagyon jó! A köd sejtelmesen vonta magába a távolabbi fákat, ahogyan nézelődtem, mindig újabb és újabb, de már egyre homályosabb elemet fedeztem fel. A hideg és a sár ellenére ez volt a legjobb vasárnapi kikapcsolódás!



2011. október 19., szerda

Thomas és Villám McQueen elsőre - ráadásul egy napon

Múlt héten hívott Péter - akiknek már több tortát is készítettem - hogy szeretne egy Thomasos tortát (nem feltétlenül formatortát) vasárnapra. Azt a karamelles tölteléket kérte, amit először a keresztelőjükre készített tortánál használtam. Nekem is nagy kedvencem, de mindig örülök amikor kiderül, ez nem csak szubjektív vélemény! Thomas meg még úgysem volt, hát miért is ne?
Hét elején még úgy gondoltam, hogy az esküvői torta után ez még bőven belefér majd. A dolgok természetesen nem alakultak ennyire kiszámíthatóan...


Mert tipikus, hogy akiknek meg aztán feltétlenül, bármikor készítenék tortát, az én drága sógorom csütörtökön szólt, hogy vasárnap köszöntjük fel Andrist. Őrült egy hétvége volt. No, most aztán nehéz helyzetbe kerültem, gondoltam. Andriséknál már vagy három éve megy folyamatosan a Verdás őrület, mert a bátyja is imádta ezt a mesét. Valahányszor náluk jártunk, tutira ez a mese ment a tv-ben - szóval ha egyben még nem is, de részletekben már jó sokszor láttam a Verdákat. Nem is értem, hogy lehet ennyi idő után is ekkora favorít! Így Andriskának egy Villám McQueen-t álmodtam meg.
Az esküvői torta projekt minden gondolatomat és minden energiámat igénybe vette. Csütörtökön hatszor sütöttem piskótát, pénteken krémeket készítettem! Persze amíg a krémeim hűltek, addig megsütöttem a Verdának való piskótát. Ebből aztán lecsippentettem egy darabot - "hát, Andriska verdája kicsit kisebb lesz, gondoltam". Aztán még szombaton délelőtt megbeszéltük Andival, hogy az ő tortája nem akar tökéletes lenni, akkor ebből a piskótából is kivágtam egy karikát és még gyors sütöttem kettőt a magas fehér tortaréteghez.
Így Andris McQueenje a megkurtított piskóta miatt már egy matchbox méretét közelítette meg. :)
Szombaton este 11 után értünk haza, a kevés alvás és a sok feszültség miatt még inkább vacogtam a hidegtől átfázva. Képtelen lettem volna nekiállni sütni és krémet gyártani...
Így vasárnap reggel, amikor fél óra ébredezés után magamhoz tértem, rögtön nekiláttam. Sültek a piskóták, készültek a krémek, hűtöttem őket rohamtempóban, hogy mielőbb használhatóak legyenek. Igen ám, de ebédre vártak minket, az egész család összegyűlt Andriska ötödik szülinapjának tiszteletére...
Azt már láttam, hogy tortaidőre fogunk csak odaérni...
Már dél volt, mire mindkét tortát betöltöttem. Még nyáron jártam Farkas Vilmos tanfolyamán, ahogy épp egy Villám McQueen-t készített el. Először átfutottam a saját bejegyzésem fotóit és faragtam a Verdát.




A Thomasosnál spontán jött az alagutas, félemeletes megoldás. Szerintem elég klasszikus verziója ez a Thomas tortáknak, de most sajna nem is volt időm arra, hogy bármilyen extrát vigyek a kivitelezésbe.
Még soha semmilyen Thomasos dolgot nem készítettem, bár a figura elég ismerős. Ezzel a mesével másik sógoroméknál  találkoztunk, állandóan! Imádom a zenéjét, bár gyakorló szülők valószínűleg nem ekkora rajongással hallgatják újra és újra. És újra - és újra - és újra... :)





Amennyire tartottam ettől a figurától, végül annyira hálás dolog volt elkészíteni! Igazi kisfiús torta vált belőle, hátul a hegyeken még igazi hósipka is volt! Sokáig gondolkodtam, hogy mi hiányzik még róla, amikor eszembe jutott, hogy némi pihe-puha felhőzet jót tenne a színegyensúlynak.
A Verda bevonásán konkrétan azon bosszankodtam, hogy most bezzeg nem sikerül normálisan bevonni egy tortát! Hullámos lett és sehogy nem akart idomulni az anyag. Azt hiszem, hogy pont annyival volt hűvösebb a konyhában, hogy a bevonó már másképpen viselkedjen. Jóval merevebbnek éreztem és most nem viselkedett kezesbárányként!
Háromkor átadtuk a Thomas tortát, vicces volt, mert a két tortát mutatva mondtuk Péternek, válasszon, melyiket kérik! Persze náluk sem az öt, sem az Andris nem stimmelt!
Nagyon örültem, hogy tetszett nekik legújabb alkotásom és újfent ízlett is a torta!


Andris pedig a legnagyobb örömmel fogadta a meglepetését, megkérdőjelezhetetlenül felismerte benne Villám McQueen-t, aztán pedig a család minden tagja körbecsodálta a tortát és én pedig minden erőmmel azon koncentráltam, hogy NE kezdjem el már megint mutogatni, hogy "nééééézd, itt se jó, meg ott is kicsit gázos!"
 



Isten éltessen Andris!

Nagyon örültem, hogy az utolsó szeletig elfogyott a torta! :)

Annak pedig külön örültem, hogy eltelt ez az őrült hét, végül nagy bakik nélkül!
Ó, még egy aranyköpést a végére! Találkoztam Nórival, aki a zöldséges tortát kérte férje születésnapjára.


Utólag mesélte, hogy mielőtt megkezdték a tortát, levették az összes zöldséget és azokat később a kislányuk eszegette meg. Amikor a sárgarépa volt soron, akkor Blanka levette a zöld részt és közölte, hogy "Anya, csak a répát kérem, mert a zöldjét nem szeretem!"
...és akkor mondjam azt, hogy számít a fáradtság? Ilyen mondatok után egyáltalán nem számít! :)

2011. október 18., kedd

Fekete-fehér esküvői torta, a valóra vált álom II. - Az összeállítás


Az esküvői torta előkészületeiről az előző bejegyzésben olvashattok!


Az esküvő napján, délután fél háromkor találkoztunk a lakodalom helyszínéül szolgáló étteremnél. Nagy izgalommal nézegettük már az autóknál, hogy ki mit hozott! Így ámultam Eszter  szépséges hófehér tortácskáin és Andi gyönyörű zöld orchideáin! Szerintem mérni lehetett volna a levegőben az adrenalint, szikrázott a levegő ettől az eddig teljesen ismeretlen és nagyon pozitív feszültségtől!
Amikor nem számít álmosság, fáradtság, hideg - csak menjünk és kezdjük már végre! Lehessen már látni, hogyan is mutat mindez egyben, az állványon! Végre válogathassuk a szalagokat és tehessük fel a virágokat!
Az étteremben persze tökéletes értetlenséggel néztek ránk, hogy miért akarunk mi helyet és minek kell nekünk még asztal is, miért olyan nagy dolog egy tortát összeállítani? Pedig bőven volt hely, egy használaton kívüli teremben... Valószínűleg az igazi cukrászok az igazi esküvői tortákat nem így fejezik be, hanem csak épp egymásra teszik és kész.
Viszont ez most csapatmunka volt és nagyon nagy szerepe volt a csapat minden tagjának, hogy a tortát így fejeztük be, ahogy. A közös díszítés elérte célját, hiszen olyan ötletekkel rukkolt elő hol egyikünk, hol másikunk, ami még harmonikusabbá tette az összképet! Hihetetlen, de több, mint négy órát töltöttünk el a megérkezéstől számítva odáig, hogy asztalra tegyük és megfelelő helyen "parkolópályára" állítsuk a tortát.

Az orchideák - zöld porfestékkel színeztük őket


Először még néhány orchidea festését fejeztük be. Andi ugye állandó pörgésben van, még aznap délelőttre is készült nála torta otthon. Így legalább ebből is kivehettük a részünket!

Igen, ez Bence fotója - nagyon tetszik!
A következő lépésben a fehér torták megkapták finom, szaténos csillogásukat. (Tekintettel arra, hogy itt még elég csúnyán néztek ránk az étteremben, így ez a művelet kint történt...)
Ezután a tortákat szalagokkal díszítettük, helyükre tettük, felkerült a monogram. Jó volt látni ezt a hatalmas építményt, imádtam, hogy mennyire érvényesült minden ötlet, mindezt úgy, hogy nem rikított ki egyik sem - hanem igazán kellemes összképet adtak. Olyan összképet, amiben később el lehet veszni, keresgélni a részleteket és felfedezni azokat a finomságokat, amik mégis akár erős kontrasztot is adtak!

A hófehér torták a fekete szalaggal - imádtam!
Pepe illeszte be a legfelső plexit az előzőleg átfúrt tortába
Lebegő torta
A fekete szalag végül felülre került :)

Középen van a szalag? Egyenes?
A legfelső torták - "középen van???"
"Nem sok a fekete?"
 Andi virágai meseszépek lettek, igazi csillagos ötösre vizsgázott - ráadásul ezelőtt nála összesen egyetlen cukorvirág készült! Élmény volt elrendezni őket a tortán! Persze itt is érvényesült az elv, miszerint több szem többet lát - egymást ellenpontozva sem több, sem kevesebb virág nem került a tortára.

Eszter és Andi rendezték el a virágokat - egyikük még többet akart feltenni, másikuk meg még ezt is sokallotta :)
Kicsit aggódtunk, hogy elég stabil lesz-e a tortaállvány, szerencsére teljesen jól vizsgázott és remekül működött minden ötletünk ezzel kapcsolatban! A biztonság kedvéért azért két részletben mozgattuk!
A tortán így - a szalagokon kívül - minden ehető volt, az állványon kívül merevítést nem használtunk a tortában.

A mi kis csapatunk: Mummy - Gabi - Pepe-Eszter
Adrenalin helyett már leginkább szerotonin volt a levegőben :)
A második közös gyerekünk...
Nagyon örültem, hogy Eszter elhívta Molnár Bencét, aki gyönyörű fotókat készített az összeállítás folyamatáról és a tortáról! Én tulajdonképpen annyira el voltam mélyülve a torta körüli tennedőkben, hogy Bencére először itt tudtam figyelni. Jó házigazdaként három óra után jutott eszembe egyáltalán, hogy megkérdezzem, szomjas, vagy éhes-e valaki? (Ráadásul még segített a tortát asztalra tenni és kivinni, ahol másik asztalra tették át - amin bevitték a vacsora után.)



Persze pózoltunk külön-külön is a tortával! :)

Egyszerű fehér abroszon került végleges helyére a torta, nagy üvegkelyhekben mécseseket tettünk köré - nemes egyszerűséggel kiemelve a tortát. Mert, mint tudjuk, a kevesebb néha több.

Az utolsó fotó kint - egy perc múlva már vitték is be
A feszültség elégedettséggé változott, hiszen ott volt a torta, amit mi megálmodtunk! Általában könnyen találok szavakat az érzéseim kifejezésére, de ez most nem az az alkalom volt! Több napi, sőt több hónapi készülődés után végre teljes fizikai valóságában ott volt A TORTA. Tudtam, hogy ilyen lesz, tudtam, hogy szép lesz, tudtam, hogy a lányokra mindenben számíthatok, mert annyira ügyesek és a szépérzékük is nagyon megbízható! Amiben én akadtam volna el, ott ők tudták, hogy hogyan oldjuk meg. Apróság ez a szalagos díszítés is, de annyira meghatározza az összképet!
Igyekeztünk a fekete komorságát némileg oldani, így kerültek masnik a kis tortákra. A menyasszony ruháján lévő szalaggal harmonizált a felső torta masnija és a leomló szalagok.
Kimondhatatlan öröm volt mindezt látni és átélni! Igazi álmom vált valóra azzal, hogy esküvői tortát készíthettem, mégpedig olyat, amilyenről valóban álmodtam!
Eszter, a menyasszony és Tamás, a vőlegény igazán belevaló páros! Azért itt vidéken kissé merész vállalkozás a fekete szín ilyen intenzív használata esküvőn, bár a zöld igazán üdévé tette az összképet! Remek választás volt a helyszín, a dekoráció, a menyasszonyi ruha és a koszorúslányok (szintén fekete-fehér) ruhája. Igazi mulatós hangulatot varázsolt a zenekar, a vőfély pedig nem csupán a hangulatot fokozta, hanem precízen irányította/felügyelte az események menetét. A társaság pedig egyszerűen csúcsszuper volt - felénk jót szoktak mulatni a lakodalomban, de most szombaton mindenen túltett a hangulat! Úgy gondolom, ez a különleges torta a lehető legmegfelelőbb helyre került.

Millart Dekoráció
 További képek a dekorációról a Facebook/Millart Dekoráció oldalán.
Eszter és Tamás ma délután hozták el nekem a tortaállványt és élmény volt hallgatni a beszámolójukat, hogy mi minden történt az ő szemszögükből!
Bizony, az esküvői torta merőben eltérő műfaj, mint amit megszoktam. A születésnapokon a torta szinte a legfontosabb eleme az ünnepségnek. Egy esküvő viszont nem (csak) a tortáról szól! Elsősorban a menyasszonyról szól és a vőlegényről! Mellette még sok-sok fénypontja van egy ilyen napnak, ettől is olyan páratlan esemény! Pedig de szívesen hívtam volna őket, hogy máris, hogy azonnal nézzék meg, mit alkottunk! Természetesen nem tettem, hiszen akkor mi lett volna a meglepetéssel amikor megkapják a tortájukat?
Még most sem hiszem el, hogy ilyen csodát alkottunk! Benne volt szívünk-lelkünk, minden mozdítható energiánk! Nem volt egyszerű, hiszen amatőrként ez hatalmas kihívás volt! Annyi hibalehetőség volt benne, mégis azon a napon minden sikerült, amit elterveztünk! Sőt, ha mondhatom, még jobban sikerült, mint amit el tudtam, vagy el mertem képzelni.
Akkor nyugodtam meg valamennyire, amikor fél11-kot bevitték a tortát és láttam, hogy egyben marad! Ahogy körbeállták és nézegették és fotózták, az leírhatatlan érzés volt. Ott, több, mint 300 vendég láthatta a remekművünket. Ritkán vagyok elégedett a végeredménnyel, de most kimondhatatlan büszkeség fogott el. Tényleg nem tudom szavakba öntetni!

Fotó: Németh Norbert www.n2photo.hu


www.n2photo.hu
www.n2photo.hu www.n2photo.hu
www.n2photo.hu
 Nem tudtam úgy megnyugodni mégsem, mint egy születésnapi torta után. Sokkal nagyobb fáradtság és izgalom előzte meg ezt az egészet, mint ami egy perc alatt képes nyomtalanul elmúlni, átadva a helyet a megnyugvásnak és megelégedettségnek...
Itt szeretném megköszönni mégegyszer kedves Eszter és Tamás, hogy így bíztatok bennem. Eszter, neked külön köszönöm a kitartást, hogy nem adtad fel és ragaszkodtál ahhoz, hogy képes vagyok rá! Kívánom, hogy sokáig emlékezzetek erre a napra, legyetek mindig ilyen vidámak és boldogok! Nagyszerű párost alkottok!
Kedves Eszter és Andi barátnőim, a ti biztatásotok nélkül nem mertem volna bevállalni ezt a projektet! Eszter, köszönöm, hogy ennyire maximalista voltál a tortákkal! A menyasszony a te tortádat szegte meg elsőként és bár csak a csokis sütikért rajong, ezt mégis nagyon-nagyon dicsérte! Pont tökéletesek lettek és bőven túlteljesítetted a "30 százalékos arányt", mert minden oldalról mesés tortácskák készültek a legjobb glazúrral!
Eszter, köszönöm, hogy elhívtad Bencét és még arról is gondoskodtál, hogy egy szép és különleges csokoládé válogatással háláljuk meg a munkáját!
Bence, csodálatos képeket készítettél! Köszönjük! Hidd el, mi a blogírásunk kezdete óta áhítozunk azután, hogy készüljön egy jó kép egy jó tortánkról! Most bőven túlteljesült minden vágyunk! :)
Andi, te aki lassan már leszoksz az alvásról, köszönöm neked, hogy belevágtál az orchidea gyártásba - pedig volt viszontagság bőven! Ma mesélte a menyasszony, hogy amikor szegni kezdte a tortát, az egyik barátnője bökdöste, hogy ott állnak a gyerekek sorban, hogy virágot kapjanak. Ő meg hirtelen el sem tudta dönteni, hogy odaadhatja-e nekik a virágot - végül igazi virág lett mégis, vagy ez cukorból van! Ezek az orchideák megkoronázták a tortát! :)
Pepe, neked is megköszönöm, hogy állandóan bátorítasz a tortázás terén és nem, hogy nem hátráltatsz, de még segítesz is nekem! Magamtól képtelen lettem volna ilyen állványt kitalálni és legyártatni! Ráadásul a noszogatásod külön jól jön, enélkül még a tortához való nagybevásárlásig sem jutottam volna el! :)
Nagyon sokat köszönhetek hazai tortás bloggereknek, akik számtalan praktikát, receptet, tanácsot és ötletet adnak közzé, hiszen mindent netről tanultam meg. Külön köszönöm Lengyel Józsefnek, hogy gyönyörű tortáit blogján teszi közkinccsé! Sok-sok inspirációt kaptunk ehhez a tortához az ő munkáiból, ilyen ötletek alapján készült a masni és a szalagok, valamint Eszter finom glazúr pöttyei!
Jól esett most kiírni magamból mindazt, ami ezzel a tortával történt! Hatalmas esemény volt részemről ez az egész, egy igazi álmom vált valóra!
Andival és Eszterrel megbeszéltük, hogy egyszerre tesszük közzé bejegyzésünket, hogy ne is befolyásoljuk egymást az írásban. Sok-sok apró részlet kimaradt, sokat nevettünk, sokszor pedig egymást idegesítettük a saját idegességünkkel, aztán ha kellett, akkor ott volt a bátorítás is! Teljesen jól kiegészítettük egymást a csapatmunkában - pedig velem néha tényleg nehéz együtt dolgozni. Ez most mégis annyira nagyon jól működött!

Mummy Sütödéje blog - Andi bejegyzése a tortáról itt
Receptelő blog - Eszter bejegyzése a tortáról itt

Bejegyzésem a nagy nap előzményeiről itt

Igazán élvezetes volt egy csapatot alkotni! Remélem, még torták hosszú sorát készítjük el közösen!