2011. július 31., vasárnap

Ikrek tortája keresztelőre




Az egyik kedvenc torta témám a keresztelő - bár még eddig csak egyetlen ilyen torta készült nálam. Most meg rögtön kettő is! Régi ismerősöm keresett meg - aki első munkahelyemen főnököm is volt , hogy szeretnék, ha ikerfiaik keresztelőjére én készíteném el a tortát. Ez már több hónapja volt, akkor megbeszéltük, hogy július végén készüljek. Az esemény előtt egyeztettük, hogy szeretnék, ha kiscipő lenne a tortán, beszélgettünk az ízekről is, meg a színekről is. A méret csak úgy mellékesen került szóba - legyen harminc szeletes, mind a kettő! Egyszerre ennyi torta még nem készült nálam!
Már többször is nekiálltam ikreknek készült tortákat nézegetni - ugyanis keresztfiamék is ikrek, tavaly és idén is szerettem volna valami ötleteset kitalálni nekik. Amiket találtam, azok nagyon-nagyon sablonosak voltak - például egy torta két oldala kékkel és zölddel dekorálva, vagy a jin és jang-os minta. Szerintem attól, hogy ikrek, még külön torta dukál minden gyereknek. Amit én kerestem, az két torta valamilyen kapcsolattal - akár azonos formával, eltérő díszítéssel (az eltérő forma már nagyon különbözővé tenné a két tortát).




Végül úgy döntöttem, legyen egy szögletes alsó torta és egy kerek felső. Kicsit izgultam, hogy sikerül-e azonos magasságú tortákat készíteni, nehogy ez rontsa az összképet.
Egyszer már készítettem cipőcskéket, akkor azzal az egy párral legalább három órám eltelt, ha nem több. Akkor bevonómasszával dolgoztam, nyúlt és ragadt mindenhol, csak ott nem, ahol én szerettem volna. Ráadásul az összkép nem volt túl jó, muszáj volt feldobnom csíkokkal és színekkel. Bűvészkedtem rajta nem keveset. Akkor rendesen el is fogyott a türelmem.


Most tragantból és bevonómasszából készültek a cipők. Sokkal gördülékenyebben ment a dolog. Persze itt vigyázni kell, hogy csak annyi darabot szabjak ki, amennyit hamar fel is használok, mert gyorsan szárad, utána pedig megtörik, bereped.
Ezek a cipőcskék már hitelesebbek. Mikor benne vagyok egy tortában, akkor végig csak a hibáit látom. Sokszor írok elégedetlenül a tortáimról, de már látom, hogy ez így helyes. Hiszen a hibákból tanulni tudok, később annál nagyobb öröm, hogy valamiben sikerült fejlődnöm. Mint itt, a cipőkkel.
Az egyik torta málnás tölteléket kapott, a másik karamellásat. Nagyon finom recepteket találok Farkas Vilmosnál, csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki! A videó receptekre is érdemes rászánni azt a pár percet, hiszen nagyon sokat lehet belőlük tanulni.
A torta bevonásánál a barna színt kakaó és némi színezék hozzáadásával sikerült elérni. Ha túl sok kakaóport gyúrunk bele, akkor a bevonó repedezni fog, erre vigyázni kell! Bevonásnál még érdemes megemlítenem, hogy a szögletes torták bevonásán még van mit gyakorolnom. A bevonót hatalmasra kell kinyújtani, szögletesre. Elsőre nem sikerült elég nagyra nyújtanom a bevonót - kezdhettem újra gyúrni...
A két torta különbözőségét az alsó tortában a zöld minta adja, az egyiknél csíkok, a másiknál pöttyök vannak, valamint szimmetrikusan két-két pillangó és ezüst cukorgyöngyök.
Igyekeztem nagyon pontosan eldolgozni a torták aljánál a bevonót, hogy ne kelljen szegélyekkel megbontanom az összképet. Utólag örülök, hogy ez sikerült, nekem így sokkal letisztultabb a torta külleme.



Tortázás közben telefonnal is szoktam fotózgatni, amolyan bármikor előkapható képtár ez. Bár a kép minősége elég rossz, de nem tudom kihagyni! Így nézett ki a hűtő szombat délelőtt! Nekem az ilyenek annyira kedves fényképek! Mikor így készen ott csücsülnek a hűtőben, akkor szoktam először gyönyörködni bennük!


Egy kis szolgálati közlemény a végére - a játékomra augusztus 9-ig várom a "nevezéseket"! Ha van kedvetek, akkor gyertek játszani! :) Játék 100-on túl!

2011. július 28., csütörtök

Játék 100-on túl!

http://offbroadway.broadwayworld.com/article/Photo_Coverage_Walmartopia_Celebrates_CD_100th_Show_20071205


Kis nosztalgiával kezdem, hogyan is indult a blogom. Hosszú téli estéken neten böngészve találtam rá a gasztro.blog.hu-ra, ahol annyi, de annyi újdonságot láttam és olvastam. Nagyon megtetszettek a gyönyörű fotók, a sztorik és érdekességek.
A süteményes, de leginkább a tortás blogok nyűgöztek le, szerintem nem én vagyok az első, aki Kiskuktától kölcsönözte az első receptjét. Megvettem a pillecukrot, vettem folyékony ételszínezőt (azt a műanyag flakonosat, amit bárhol lehet kapni). Nagy izgalommal vártam, hogy mi lesz ebből a ragacsból?
Bevontam vele egy emeletes tortát - bár a bevonás szó még enyhén szólva is túlzás... Egy egész délutánon át formázgattam rózsát, vágtam ki leveleket, mintázgattam őket. Nagy lelkesen vittem a családi ebédre a tortát, vagy harminc rózsával díszítve - ennyi bókot még ilyen csúnya torta nem kapott, az tuti!
Mit tudtam én a bevonásról, a megfelelő krémről és piskótáról? Egyetlen képen sem láttam, hogyan is kellene rózsát készíteni, sőt levélkiszúróm sem volt. Nem volt gél pasztám, nem volt tortasimítóm, sőt még a pillecukorból készült bevonómassza sem volt igazán közreműködő.
Volt viszont valami, ami azóta is kiapadhatatlan: a lelkesedésem a torták, a születésnapok iránt!
Azóta eltelt másfél év, az elkészült torták számával gyarapodott a tapasztalatom, no meg az eszközállományom is! :)
A blogírás megkezdését már tavaly óta fontolgattam, akkor már a blog nevét is kiválasztottam. Végül kereken 5 hónappal ezelőtt tettem itt közzé az első bejegyzésemet. Rettentően izgatott voltam amikor láttam a statisztikákból, hogy már volt oldalletöltés. Az olvasók bejelentkezésekor mindig örömmel újságoltam férjemnek, hogy már 3, már 5, már 11, már ... már 100! Minden egyes díj, visszajelzés, komment, bejelentkező olvasó nagy öröm számomra - mindig ugyanazzal a lelkesedéssel fogadom őket, mint amilyennel a legelső tortám készült.
Bár reméltem, de nem gondoltam, hogy öt hónap alatt ennyien megtiszteltek a látogatásotokkal, bejelentkezésetekkel, kommentjeitekkel!

Szeretnélek játékra hívni titeket, kedves olvasóim!
Mivel közösen játszunk, ezért nektek is és nekem is lesz feladatom.
Tehát írd meg hozzászólásban, hogy
  • melyik  tortám/bejegyzésem a kedvenced
  • milyen tortát látnál szívesen - itt egy torta egész pontos leírására vagyok kíváncsi!
  • ha még nem jelentkeztél be rendszeres olvasómnak és szeretnél játszani, akkor kérlek jelentkezz be!
Az én reszortom pedig:
  • a kisorsolt kommentben leírt tortát elkészíteni, fázisfotókkal illusztrálni.
A kisorsolt komment beküldőjét természetesen egy apró, személyre szabott ajándékban fogom részesíteni! Annyit ígérhetek, hogy meglepetésekben nem lesz hiány! 

Mivel az én kedvenc számom a 9, ezért a határidő legyen augusztus 9., 9:09! :)
Hasonló játékkal még nem találkoztam, remélem élvezni fogjátok a torta-tervezgetést! H
Arra azért megkérlek titeket, hogy olyan tortát tervezzetek, ami - bármilyen különleges módon, de - megvalósítható.
Már izgatottan várom a bejegyzéseket, remélem minél többen játszotok velem!

2011. július 26., kedd

Pisztoly torta Bazsinak


Ritkán látott ismerőseimmel való találkozáskor mindig szóba kerül a tortamániám. Nem szoktam vele előhozakodni, hiszen nem áll szándékomban ezzel traktálni senkit sem. Viszont ha látom az érdeklődést, akkor nagyon szívesen mesélek a tortákról, hogy honnan, miért és mióta űzöm ezt a hobbit. Elemző típus vagyok, gyűjtögetem az infót, igyekszem rendszerbe foglalni, katalogizálni a megfigyeléseimet. Ezek alapján úgy vettem észre, hogy a blogomról esik szó legkevésbé baráti/ismeretségi körben. Utóbb azért kiderül, hogy olvasgatják ők is.
Legutóbb unokaöcsém ballagásán sógorom sógoráékkal beszélgettünk erről,  mikor említettem, hogy nem csak Facebook-on, hanem egy önálló blogon is ott van minden kis alkotásom. Sőt egy-két számomra kedves tortát is megmutattam nekik, más blogokról. Akkor került szóba, hogy a kisebbik fiuk közelgő születésnapjára készítsek tortát, mégpedig pisztolyosat. Bazsinak most volt a negyedik születésnapja, igazi energiabomba a kissrác. Egy ideje elmaradhatatlan társa egy fából készült pisztoly. Annyira elmaradhatatlan, hogy a családi focizáskor is zsebre vágta inkább, mint hogy letegye. Sőt, láttuk már nagybevásárláskor is, itt is-ott is kezében a pisztollyal.
Mikor a nagy nap előtt pontosítottuk, akkor egy 15 szeletes pisztoly alakú tortáról egyeztettünk. Apukája mondta, hogy nem kell bonyolítani, csak egy egyszerű, felismerhető pisztoly legyen, nem kell elaprózni.
Tőlem nagyon távol áll minden, ami fegyver - amikor rákerestem neten a pisztolyos képekre, hát nem öntött el a boldogság, hogy mennyi és milyen találatok vannak. No, nem is ez a lényeg.
Kinéztem szinte a legelsőt, ami mintaként szolgált. De hogy lehet 15 szeletes torta méretűre elkészíteni úgy, hogy arányos is legyen?! Utólag nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, készítek egy szinte méretarányos pisztolyt és mellé egy egyszerű tortát. A pisztolyból elcsemegézhetnek a fiúk, a felnőtteknek pedig ott a rendes torta.
Így történt, hogy piskótát összemorzsoltam mogyorókrémmel és némi vajkrémmel - kialakítottam belőle a fegyverformát. Némi bevonómasszával kiemeltem a csövön egy csíkot és a forgótárat (ez a neve?). A markolatot sötét színű, a többi részt közép szürke színű K2-vel vontam be. Átfestettem ezüst lüszterrel és feketével. Papírtálcára tettem barnára színezett bevonót és elkészítettem a famintázatot, amit kakaóporral tettem élethűbbé. Erre rákerült a fegyver és kész!




Kicsit tartottam attól, hogy Bazsi majd valami igazi brutál nagy pisztolyt vár és talán csalódik, hogy ez csak ekkora. De végül kiderül, hogy a gyerkőc nem is tudta, milyen tortát kap és egyébként is nagyon-nagyon felderült az arca, amikor meglátta. Bevallom, egyszerűbb volt elkészíteni, mint amennyire tartottam tőle.
Így utólag az lett volna az igazi, ha egy szögletes tortát készítek, ilyen egyszerű famintázattal és arra kerül rá a pisztoly, bár akkor meg vagy az alapként szolgáló torta lett volna túl vagy, vagy pedig a pisztoly lett volna aránytalanul kicsi. Tehát így volt jó, ahogy.


Közben vendégeink is voltak, bár nagyon szerettem volna nekik is egy tortával kedveskedni, ez sajnos nem jött össze. Viszont a nagy kapkodásban a kísérő tortát le sem fényképeztem - bár az tényleg végtelenül egyszerű volt.

2011. július 24., vasárnap

Együtt tortáztunk Eszterrel és Mummy-val - "Na, de milyen színű legyen a ló?"

Szeretem a bejegyzéseket mielőbb megírni, mert minél frissebb az élmény, annál egyszerűbben tudom azt átadni. Ennek a bejegyzésnek a megírására viszont mindenképpen elegendő időt akartam szánni, mert nyolc óra eseményeit hogyan is lehetne kapkodva összefoglalni? Meg egyébként is, ez is amolyan "történelmi esemény" az én bloggeres-tortázós életemben - hiszen számomra két nagyon kedves bloggerinával sikerült hosszas egyeztetés után összejönni egy közös tortázásra. Így történt, hogy kedden öt után kicsivel Eszterrel és Mummy-val elkezdtük első közös tortánk elkészítését.


Esztert szinte a blogírásom kezdete óta "ismertem", hiszen ő volt az első olvasóim egyike és szinte elsőként szólt hozzá a bejegyzéseimhez. Kiderült, hogy közel is lakunk egymáshoz, aztán egyszer-kétszer összefutottunk, elosztottunk egy adag lüsztert és tragantot, közben e-mailben és telefonon is tartottuk a kapcsolatot. Ő volt az első, akit blogolás kapcsán megismertem élőben és a találkozás előtt még izgultam is! :) Furcsa, de valójában teljesen természetes, hogy amióta tudok egy valós személyt kapcsolni a blogjához, azóta teljesen másképpen nézem a receptjeit és tortáit és meg inkább lenyűgöznek engem! Eszter tortái mindig olyan precízek és ízlésesek, ráadásul a tortákon kívül még rengeteg sütős-főzős bejegyzése is van, amik mind-mind nagyon gusztusosak!
Mummy blogjától teljesen elájultam, amikor felfedeztem! Nem győztem nézelődni és csodálni a tortáit, olyan kreatív és rengeteg információt oszt meg az olvasóival.  Már vagy harmadszorra jártam nála, amikor felfedeztem, hogy ő is közel lakik hozzám, írtam is neki rögtön - valahogy olyan nagy öröm amikor kiderül, hogy 20-30 kilométeres körzetben létezik még több tortamániás bloggerina is. Vele e-mail-en beszélgettünk olykor, nekem rettentően elfoglaltnak tűnt. Vele majdnem találkoztunk, mert adott nekem cmc- port és glükóz szirupot is - de akkor meg én nem tudtam Szegedre beszabadulni, így akkor Eszter vette át a pakkomat.
Már a kezdetek óta emlegettük Eszterrel, hogy jó lenne összehozni egy közös tortakészítést egyszer. Bár nem első alkalomra, de végül csak sikerült megfelelő időpontot találni, amikor mindhárman teljes nyugalommal nekiláthattunk egy tortának.
Itt még mindig további részleteket kellett tisztázni, hogy hogyan is kezdjünk neki? Kapóra jött, hogy közelgett Eszter keresztlányának születésnapja, aki 11 éves és imádja a lovakat. Így Eszter vállalta, hogy megsüti a piskótát és be is tölti, hogy "már csak" a faragás és bevonás legyen a közös feladat. Tudtuk mi, hogy sokáig fog tartani, de utólag meglepődtem, hogy hajnali egy után kezdtünk búcsúzkodni.
Ekkor találkoztam először Mummy-val, jajj, nekem minden tortás már előre sok-sok plusz szimpátia-ponttal indul, valahol a szupersztár kategóriából! Nagyon jó találkozni olyan emberrel, akit egy kicsit már ismersz, sejted az írásai alapján, hogy milyen a kisugárzása, de mégis van egyfajta izgatott-kíváncsiság. Mummy szintén végtelenül szimpatikus, ahogy a lánykáit hercegnőnek nevezi, ő is igazi hercegnős jelenség (nem azért, mert rózsaszín nagyszoknyában jött, tiarával a fején, hanem olyan bájos jelleme van!). Egyébként is, nekem Eszter és Mummy is igazi szuper(wo)men-ek, hiszen gyerek és munka, vagy "szimplán" két kisgyerek mellett tortázni nem egyszerű zsonglőrködés az idővel!
No, de most már jöjjön a tortázás!
Fél hatra már mindhárman akklimatizálódtunk, Eszter elővette a betöltött tortát, három lapos szögletes piskóta áfonyás málnás töltelékkel. Én még indulás előtt nyomtattam pár szimpatikus lófejet, meg pár olyat, amin látszódott, hogy milyen hibákat kell elkerülni. Nézegettük őket, nézegettük a piskótát, de valahogy egyikünk sem mert kést ragadni - ahogy Mummy mondta, még meg voltunk illetődve kissé az elején. Aztán, mint a gyerekek, húztuk az időt, hogy akkor hogy legyen és ki vágja és milyen késsel és az miért recés és miért kicsi és miért nagy és...és...és...


Nem szoktam így járni, de konkrétan nem láttam a lófejet a tortában. Ekkor merült fel először bennünk, hogy "na, de milyen színű legyen a ló?" Elkezdtük finoman belekarcolni a piskótába a fej körvonalát, a háromfős szakértői bizottság pedig komolyan vizsgálgatta, hogy akkor ezt most feljebb, akkor ezt most lejjebb. No, akkor lassan el kellene kezdeni a munkát is - volt vagy fél hét, mire óvatos mozdulatokkal beleszabtunk a piskótába. Tulajdonképpen felváltva adtuk egymásnak a kést, előbb függőlegesen vágtuk körbe, majd íveltük a paci fejét. Újabb konzílium - itt sok, ott kevés, itt vegyünk le belőle, ott még rakjunk hozzá. A faragással jól elbíbelődtünk, mikor késznek nyilvánítottuk, akkor bevontuk krémmel. Itt megbeszéltük, hogy hárman háromféleképpen oldjuk meg ezt a műveletet - érdekes, hogy tényleg annyiféle megoldás létezik, ezekért érdemes így összejönni és a gyakorlatban, egy folyamaton át megmutatni és megvitatni, ki hogyan szokta azt megoldani.




Na, de milyen színű legyen a ló? Komolyan úgy érzem, hogy ez a kérdés leginkább csak engem izgatott, de igenis, valahogy látnom kellett volna a lelki szemeimmel a végeredményt, akkor sokkal jobban el tudom képzelni az egészet. Hát, ez még itt sem derült ki! :)


A dermesztés idejére Eszter finomságokkal készült, egy jó adag pirítóssal és négyféle krémmel! Legutóbb dicsérgettem a blogon közzétett sültpaprikás cukkinikrémjét, ez mellé kétféle sajtos kence és egy fehérboros gombás feltét is várt minket! Komolyan, dönteni nem tudtam volna, hogy melyik a legfinomabb! Szóval Eszter receptjei működnek, csak ajánlani tudom őket! Ekkorra már valódi régi ismerősökként beszélgettünk és annyi, de annyi érdekességről esett szó! A desszert pedig az én legeslegkedvencebb édességem volt: pohárkrém! Nekem nincs kedvenc sütim, vagy tortám (na jó, abból azért van gyengém), de a pohárkrémeknek nehezen tudok ellenállni! Még meg kell említsem, hogy Eszter hajnali fél hatkor kelt, hogy a reggeli piacon vegyen a pohárkrémhez málnát és szedret. Az ilyen gesztusokkal engem kenyérre lehet kenni, de tényleg!




A tortánk már szépen átdermedt - hagytunk is időt neki bőven! Akkor még kicsit igazgattunk rajta - még egy kis piskóta ide, amonnan egy keveset elveszünk és már tééééééényleg oké!
No, de milyen színű legyen a ló? Akkor gyúrjuk be valamilyen színnel a K2-t? Ja igen, érdekesség, hogy mindhárman ugyanazt a bevonómasszát használjuk, szóval nem kellett ismerkednünk az anyaggal! Még ekkor sem sikerült dűlőre jutni a témában. Ekkor Mummy elővette az airbrush-t, mi ketten nagy áhítattal nézegettük. Szerintem amíg nekem nem lesz meg a sajátom, addig mindig le fog nyűgözni ez a dolog! Szóval hajlottunk a szürke szín felé - de Mummy mondta, hogy próbáljuk ki, hogy ha feketével fújunk, akkor esetleg nem lesz-e zöldes árnyalatú a szürke helyett. Nézegettük, próbálgattuk, de tulajdonképpen egészen bocsájtható volt az a kis zöldes árnyalat a szürkében. Szóval legyen a szürke szín.



Egyébként közben a laptop is előkerült és még egy lovas könyvet is kerítettünk, ahonnan kinéztük a megfelelő színkombinációt is! Megnéztük alaposan a lovak homlokán lévő foltokat is, mert került a mi közös lovunk homlokára is ilyen folt.
Annyi minden esemény volt aznap este, most gondban is vagyok kissé a kronológiával. Azt tudni kell, hogy annak ellenére, hogy mindhárman túl vagyunk már az első tíz tortánkon, mégis most volt némi fennforgás és nem feltétlenül úgy haladtunk, ahogy otthon tettük volna. De közben számtalan információ elhangzott és a torta burkolása tájékán már elég lazák voltunk. Nekem kb. itt folyt először a könnyem a nevetéstől! Mikor a két lány rámnéz és elkezdenek nevetni - háááát, igen, kicsit csupa keményítős voltam - még az arcomon is! :)
Kitaláltuk a paci szemét és száját, az orrát, valamint egy erecskét, kifundáltuk, hogy akkor hogyan álljon a füle és miből készüljön és mekkora legyen! Azért három szakértő szempár már egészen jó véleményt tud adni! Néha milyen jó lenne, ha valaki itthon is ránézne a tortámra és mondaná, hogy ez most kicsit túl nagy/túl kicsi, errébb tedd, arrébb rakd!



Bevontuk a paci fejét és közben jól rácsodálkoztunk, hogy ez mennyire jó lett!





Aztán jött a fülek rögzítése és Mummy szépen megfestette airbrush-sal! Kérdezte, hogy nem akarjuk-e mi is fújni, de én biztosan nem szerettem volna egy rossz mozdulattal tönkretenni ezt a tortát!


Viszont a szakértő szemek most is működtek, kiválóan megláttuk, hogy hova kellene még több szín! A legviccesebb ennél a résznél az volt, amikor levettük a szájáról a papírt, amivel lefedtük - mert nyitott szájú lovat képzeltünk el. Ennek a lónak meg ott virítottak a hófehér fogai! :) Mint annyi máson, mi ezen is hatalmasat borultunk - hogy akkor most mi lesz?!


Minél későbbre járt az óra, mi annál érzékenyebbek voltunk minden mókás részletre - végül a csajok már azon is nevettek, hogy nekem állandóan nyakamban a fényképezőgép, mint egy japán turistának! (igaz ami igaz, ezt már egyszer én is leírtam magamról)
Az idő előrehaladtával már egészen emelkedett volt a hangulat, mintha megittuk volna a bort, amit Eszter ajánlott nekünk! No, nekünk ehhez nem bor kell, hanem tortázás! Igazi tortamániások vagyunk, ez már biztos!
Következő lépés a ló sörénye volt, "gyárilag" feketére színezett marcipánt használtunk, csakúgy, mint a szeméhez. Az összes rendelkezésünkre álló anyagot felhasználtuk hozzá. Amiről én meg voltam győződve, hogy túl kevésnek fog látszódni. Végül a kedves bloggerina-kolleginák meggyőztek, hogy nem kell elkezdeni feketét begyúrni, mert higgyem el, hogy elég ez sörénynek. Bevallom, igazuk volt! Jellemző, hogy még itt is túlreagáltam volna a tortát!
OK, a ló színe már adott volt, de akkor milyen színű legyen a kantár? Gondolkodtunk a piroson, rózsaszínen és a barnán is! A rózsaszínt elsőre elvetettük, mert azért már csak 11 éves az ünnepelt! A pirosra Mummy azt mondta, hogy az olyan "unreal", azaz a valódival nem megegyező. Hát lett barna - no igen, ebből is született egy vicces elszólás! :)


Nézegettük, hogy hogyan is néz ki egy igazi kantár? Ha már nem akarunk "unreal"-t, akkor legyen a valódival megegyező. Eszter közben egy kis adag bevonómasszát barnára színezett. Agyaltunk és keresgéltünk neten - végül kiderült, hogy a lovas könyv elején ott virított a lovon a kantár, így ehhez képest alakítottuk ki. A kantáron van egy karika, azt Mummy gyártotta és festette aranyszínűre. Ahogy leméregettük, hogy milyen hosszú anyag kell a kantár bizonyos részeihez, akkor szépen elkészítették a "varrást". Elég érdekes másokat látni, a két lány nekiült a pöttyözésnek, mint a kisiskolások ahogyan írják a leckéjüket! :)
Felkerült az i-re a pont és hatalmas elégedettséggel nézegettük közös művünket. Most én is elégedett voltam, azon az egy-két apró hibán pedig jókat mosolyogtunk! Hihetetlen, hogy ekkorra már éjfél is bőven elmúlt! Következett a fotózás, mint egy sztár-tortát, jól lefényképeztük mindannyian. Szerencsére akadt alany, aki bár szinte félálomban volt, de vállalkozott arra, hogy hármunkat a közös művünkkel együtt lefényképezzen, három különböző felállásban és három különböző géppel. Gondolom, éjjeli egykor eléggé különös lehetett három eufóriában lévő, folyamatosan és mindenen nevető nőszemélyt lencsevégre kapni! :)



A búcsúzkodás már jóval oldottabb volt, még kicsit beszélgettünk és indultunk haza.
Engem teljesen feldobott ez a pár óra, annyi mindent tanultam és jó volt a közös szenvedélyünkről ennyit beszélgetni. Nem mellékesen számomra nagyon kedves és szimpatikus emberekkel egyébként is jól telik az idő! Nagyon örülök, hogy sikerült összehozni és hogy részese lehettem!
Köszönöm, csajok! Remélem egyszer újra sort kerítünk egy hasonló mókára és ahogy megbeszéltük, legközelebb az első egy-két óra már nem fog ilyen megszeppent udvariaskodással telni!

Kawasaki motor torta - némi öniróniával :)

Már többször is írtam, nálam minden egyes torta egy komplex folyamat. Néha már hetekkel előbb készülök egy tortára, elkezdek nézelődni, keresgélni. Ha formatortáról van szó, akkor ez a rész valamivel egyszerűbb, mert simán rákeresek magyarul és angolul a motoros tortákra, Kawasaki tortákra. Amikor színeket és hangulatokat keresek egy tortában, na az sokkal hosszadalmasabb tud lenni.



A következő lépés, amikor kitalálom, hogy milyen és mennyi krémmel készüljön, összeállítom a bevásárló listámat, megszerzem a szükséges anyagokat. Amikor egy-két hetente elmegyek a kedvenc cukrászdiszkontomba, az egy külön történet. Ott minden egyes alkalommal minden egyes polcot, minden egyes dolgot végignézek. Itt Szegeden a bejárattal szemben van egy 2 négyzetméteres terület, ahol vannak a tortadekoráló eszközök. Ez az első és legfontosabb terület, onnan mindig kerül valami a kosaramba. (Ezért igyekszem ritkítani a cukidiszkontos látogatásaimat, mert nem túl pénztárcabarát hobbi ez!) Azt már megtanultam, hogy K2 masszát mindig tartsak otthon, mert azt már ismerem valamennyire. Élesben nem szívesen kísérletezgetnék új bevonóanyaggal, bár illene kicsit mást is kipróbálnom.
A tortához a piskótát előző nap szoktam megsütni, a nagy sikerű párizsi krémet és a trüffel krémet is előző este érdemes elkészíteni (jól le kell hűlniük). Aztán a fogyasztás napján fejezem be a tortát, díszítem és már kész is! ...és a legfontosabb, fotózás innen is, onnan is, képek letöltése és amint lehet a feltöltése is! A blogírást is mielőbb szeretem megejteni, mert mire elkészül egy torta és lenyugszik bennem valamelyest az elégedetlenség, akkor elkezdem szeretettel nézegetni a tortámat és igen, büszke is vagyok rájuk.
No, alapvetően ez lenne a menetrend, de nálam semmi sem működik "normálisan". Valahogy mindig az történik, hogy állandóan közbejön valami, vagy egyszerűen én látom úgy, hogy még bőven lesz időm következő napon is. Meg a bevásárláskor tutira kimarad valami alapvető fontosságú alkatrész, sütés előtt-közben-után el kell rohannom valahova, vagy este már nem is látok hozzá, mert elmegyünk  társadalmi életet élni (dumálni és pizzázni). Számtalan verzióban tudom halogatni a kezdést és néha előfordul, hogy reggel tanácstalanul ácsorgok a konyha közepén, kezemben egy cetli és némi kétségbeeséssel állapítom meg, hogy csak jobb lett volna, ha tegnap megsütöm a piskótát...
Aztán elő a tepsi, bele a sütőpapír, sütő bekapcsol, elő a tojás-liszt-cukor ésatöbbi, kezemben a habverő és onnan kezdve egy másik világba csöppenek. Ilyenkor elkezdem látni a formát a szögletes piskótában, jönnek a megoldások és az ötletek. Közben rohangálok a laptophoz, hogy egy képet vagy egy receptet megnézzek, de innen kezdve sínen vannak a dolgok. Persze mindig van mélypont, még minden egyes tortánál van olyan pillanat, amikor úgy látom, hogy ebből aztán semmi nem lesz. Úgy tapasztaltam, hogy formatortáknál ez leginkább akkor fordul elő, amikor már nagyjából bevontam, de még nem kezdtem el a végső simításokat.
Fiatal és szakmájában igen sikeres rokonunk, Berni keresett meg a nagy nap előtt bő egy héttel, hogy barátjának (aki kollégám volt - kicsi a világ) meglepetésbulit szervez és szeretné, ha elkészíteném a tortát. A fő attrakció egy Kawasaki KLR 600-asról mintázott torta, mellé kérte, hogy készítsek egy gyümölcsöset is. De mindkettő legyen 20-25 szeletes. Alapvetően a bevonatos tortákkal foglalatoskodok szívesen, így amikor nekikezdtem a tortakészítésnek, leginkább a gyümölcsös torta blokkolta a gondolataim szabad áramlását. Végül tejszínes-rizses krémmel töltött habos-málnás torta készült, igazi könnyű nyári finomság - sok-sok málnával!



A motorhoz kerestem egy megfelelő képet, igyekeztem jó alaposan szemügyre venni, bár utólag úgy látom, némileg aránytalan lett, főleg az első kerekénél. Sőt erről is lefelejtettem a sárvédőt, meg a kormány is amolyan csökevényes lett.
A tortához a nagy, szögletes kapcsos tepsimben sütöttem piskótát, készítettem hozzá párizsi krémet. Tutira ezt is túlkevertem, mert szinte ikrás lett. Máskor a trüffel krémmel jártam így, de azt egy az egyben dobhattam ki, mert használhatatlanná vált, most azonban úgy ítéltem meg, hogy bár az állaga nem igazán kedvező a formatortához, de használatra alkalmasnak minősítettem. Szokás szerint most is késésben voltam az eltervezett menetrendhez képest, szóval nem fért volna bele másik krém készítése. Az íze természetesen finom volt és selejtes tortát nem készítenék, csak egyszerűen nem volt a legjobb.
Töltöttem, hűtöttem, faragtam, bevontam, hűtöttem. Aztán pedig színeztem a bevonómasszát. A feketékkel szoktam leginkább megszenvedni, aki próbált már meg K2-vel (vagy unidec-kel) erős színt elérni, az tudja. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy ezek a bevonómasszák attól ennyire hófehérek, hogy fehér színezéket, azaz titán-dioxidot tartalmaznak. Emiatt is lenne érdekes más anyagokat próbálni, mert talán azok alkalmasabbak a színezésre).

Az eredeti motor - amiről mintáztam a tortát

Fotó természetes fénynél - de mobillal, itt eredetibbek a színek

A motorozást nem tartom életbiztosításnak, bár imádom a gyorsasági motorokat nézni is és hallgatni is! A motorokhoz annyit értek, hogy meg tudom különböztetni a gyorsasági, cross és túra motorokat, felismerek néhány márkát. Amit tévesztés nélkül felismerek, az a Kawasaki, a jellegzetes zöld színével. Igyekeztem ezt a színt produkálni, a zöld és sárga színnel. A feketénél egy sötétebb színre begyúrtam a masszát és utólag átfestettem. Egy sima papírtálcára tettem és bevonómasszával varázsoltam mögé zöldet, hirtelen ötlet volt, hogy az eget pedig egyszerűen csak a tálcára festem. A 27-es tábla pedig nem egy újfajta sebességkorlátozás, hanem a fiatalember életkora!
A legutóbbi bevásárlókörutamon már nem tudtam ellenállni az étellakknak - pedig több hónapig igyekeztem ellenállni a csábításnak, végül csak beadtam a derekamat! Hiszen egy motor is csillogó-fényes elemekből áll!
Ó, igen, visszatérve a bevezetőben írtakra, itt is volt egy hatalmas mélypont. Komolyan úgy láttam, jobban teszem, ha rácsörgök Bernire, hogy gyümölcsös torta lesz, de a motoros nem fog összejönni. Délután kettő volt, a motor sehogy sem nézett ki, vagy legalábbis eléggé gagyinak tűnt. Már rajta volt a bevonat, de sehogy sem mutatott, azon gondolkodtam, hogy egyáltalán érdemes-e tovább foglalkoznom ezzel, mert ha a végeredmény is ilyen színvonalú lesz, akkor én biztosan nem adok ki ilyet a kezeim közül!
De folytattam, alakítgattam és az apró részletekről egyszerűen életre kelt az egész. Azért a motor "hasán" lévő alkatrészeket nem kell ám komolyan venni, egyszerűen csak kellett oda valamiket pakolnom, mert egyébként nagyon üres lett volna az a része. Legközelebb másként készíteném kicsit, hogy elférjen rendesen a kormány és előbb a hátteret elkészíteném, mielőtt a tálcára teszem a tortát. Szerencsére tetszett és ízlett is mindkét torta, szóval megérte a fáradozást! Abban a pillanatban, amikor késznek nyilvánítom a művet, akkor valahogy más szemmel kezdem látni és tényleg gyönyörködöm a részleteiben. Minden egyes alkalommal elraktározom magamnak a tapasztalataimat, hogy legközelebb, akár teljesen más tortánál is tudjam azokat kamatoztatni.

2011. július 23., szombat

Elegáns topsy-turvy torta




Részben szabad kezet kaptam ehhez a születésnapi tortához. Egy régi üzleti partnerünk kért egy harminc szeletes málnás tortát. Az alapötlet egy gobelines torta volt, vagy olyan dekoráció, ami a gobelinezéshez köthető. Nézelődtem, gondolkodtam rajta, de egyáltalán nem állt össze a kép, hogyan is nézzen ki.
Elég sűrű a programom mostanában, minden perc számít, meg egyébként is azt szeretem, ha a lehető legfrissebb a torta. Így amikor tegnap hívtak, hogy öt óra helyett ugye megoldható, hogy kettőre készen legyek - hát, akkor már kértem, hogy egyszerűsítsük a dolgokat. Mert három óra nekem nagyon sokat jelent! Főleg, hogy tegnap csak a legalsó piskótát tudtam megsütni. Szóval ma reggel irány a bolt, bevásárlás a túrós málnakrémhez, piskótasütés, bevonás, díszítés. Közben verseny az idővel.
Tipikus húzás volt tőlem, hogy ha már nem gobelin, de valamiben azért csak legyen extra a torta! Régóta motoszkál bennem, hogy újra meg kellene próbálnom a topsy-turvy tortát. Az alsó, 26 centis piskótám szép magasra sütöttem, sőt be is töltöttem, amikor kitaláltam, hogy ilyet készítek belőle. Megsült a második piskóta, azt is kifaragtam. Egyszerűen, bármennyire is szűk volt az idő, mégsem tudtam ellenállni - elkészítettem a harmadik tortácskát is! A töltelék málnás-túró krém volt, amikor szelhető volt a piskóta folyamatosan töltöttem be.
A faragással nem volt egyszerű a dolgom. Ez a második ilyen tortám, szerintem azért nagyságrendekkel szebben sikerült a forma, mint az elsőnél, szóval azért úgy érzem, a tapasztalataimat tudom kamatoztatni.


A borítás most is K2 massza volt. Ahogy elkezdtem átgyúrni, az utolsó másodpercben kitaláltam, hogy csak színes legyen a torta, mégpedig kellemes zöld színű. Aztán meg jött az ötlet, hogy minden szint legyen más árnyalat - így az alsóhoz képes mindig több sárgát adtam a zöld pasztához, így a leginkább sárgás zöld szín a csíkokban és a masnikban látható - ezt a színt minden szintnél megjelenítettem.


A bevonás nem sikerült túl jól, a torták aljánál hol szakadás volt, hol pedig gyűrődés. Azt hiszem, pár ilyet még kell készítenem, mire ráérzek a helyes technikára. Emiatt kellett vastagabb csíkokkal takarnom a torták alját. Ezeknek a csíkoknak a formájával nem vagyok elégedett, szerettem volna spontán hullámokat kivágni. De úgy látom az ilyen véletlenszerűnek tűnő hullámokat még inkább ki kell számolni, mint bármilyen egyenes vonalat! :)
A fehér minták glazúrból készültek. Most is megmutatkozott a kísérletező kedvem - hiszen a brush embroidery technikát is feltétlenül muszáj volt kipróbálnom. Mégpedig élesben. Royal icingot használtam, de túl sok lett a cukorliszt bele, vagy nem kevertem elég ideig, így nem igazán tudtam szépen "beecsetelni" a virágok szirmait. Végül valamelyest vállalható lett az összkép, de a tapasztalatokat levontam.


A torta tetejére masnit készítettem fele-fele tragantból és K2-ből. Kb. fél óra alatt megfelelő tartása lett az anyagnak, már használhattam is a tortára. került masni az oldalára, sőt kisebb szalagok is két-két oldalra.
Összességében tetszik a formája, a stílusa, a színei. A kivitelezésen még rengeteget kell tökéletesíteni. Márciusban készítettem először ilyen formájú tortát, egy Hello Kitty-s két szintes tortát. Ahhoz képest ez már tényleg nagyságrendekkel jobban sikerült. Remélem, hogy fél év múlva megint ennyivel ügyesebben tudok majd ilyen tortát készíteni! :)


Hű, remélem, hogy mindent leírtam, ami ezzel kapcsolatban érdekes lehet. Ha mégsem, akkor kommentben pótolom. Apropó, pótlás: jó pár díjat kaptam, nagyon szépen köszönöm. Igyekszem mielőbb posztolni és továbbadni őket! Valamint adós vagyok a csipkés tortánál alkalmazott technikák bemutatásával is - nem felejtettem el, csak állandóan rohanok!
Sőt, ami még egy hosszabb, de annál inkább érdekes bejegyzésnek ígérkezik: a héten együtt tortáztunk Mummyval és Eszterrel, készült egy csodaszép lovacska - Facebook-os ismerőseim már láthatták is! Erről fogok bőven írni - nagyon jól éreztük magunkat! :)

2011. július 17., vasárnap

Csillogó piros traktor torta




Örökzöld témának tűnik a traktoros torta! Jó ideje ez az első hétvégém, amikorra egyetlen tortát sem terveztem. Helyette mozi, buli és pihenés szerepelt a tervek között. Már szombat reggel motoszkált bennem, hogy akkor is készítek tortát. Mivel nagyon nem hiányoznak a plusz kalóriák, így arra gondoltam, hogy meglepem valamelyik rokonunkat. Vasárnapi ebéd után belefér némi kényeztető desszert! Szóval beigazolódott, hogy tortamániás vagyok. Már nézegettem azt is, kinek van születésnapja mostanában, akár erre az alkalomra is készülhetne a torta.
A tortamániámon kívül van még egy (lehet, hogy idegesítő) szokásom - állandóan elhagyom a telefonomat. Így persze én hívogatok mindenkit vissza, de ez sem zavar. Szombat délben is volt két nem fogadott hívásom, keresztanyámtól.  Visszahívtam és akkor mondja, hogy tutira nagyon későn szól már, de hátha. A bátyjának most van az ötvenedik születésnapja, de egyáltalán nem akarja megünnepelni. Azért ez most mégis annyira kerek, hogy legalább egy tortával felköszöntenék, ha belefér nekem az időmbe. Hű, ez nagyon jókor jött.
Beszélgettünk, hogy milyen legyen, hogyan is nézzen ki - egy 15 szelet körüli piros színű traktorban állapodtunk meg, vaníliás és csokis krémekkel, felváltva. Annyira, de annyira örültem, hogy ezen a szombaton is elkészülhet egy torta!
Így volt nem egészen egy napom erre a tortára, még szerencse, hogy tartok itthon bevonómasszát (szombat délután már nehézkesen tudnék venni). Az egyetlen probléma a piros ételszínezékkel akadt, alig volt belőle. De nagylány vagyok, megoldottam! :)

Készítettem pár képet menet közben. Szóval sütöttem egy szögletes (38 x 25 cm)  tortalapot Kiskukta receptje szerint, 5 tojásból. Kimértem, hogy páronként azonos méretűek legyenek és úgy vágtam fel. Kiegyenlítettem a tetejüknél és három lapra vágtam őket. Összeállítottam, hogy hogyan is képzelem el. Semmi más szépséghibája nem volt a dolognak, mint hogy csak a két nagyobb kereket tudtam csak kiszúrni a piskótából. Aztán a faragásból végül csak sikerült összehozni két normális kerék méretű darabot - pedig már majdnem nekiálltam, hogy süssek még egy piskótát a kerekekhez.




Azonos állagú krém kellett, vaníliás és csokis. A sárga krém nevezetű főzött krémet készítettem el, felébe kakaóport kevertem. A tanfolyamon hallottakból merítve most is margarint kevertem hozzá. Hű, nagyon finom lett, én nagyon szeretem ezeket a krémeket (a puding soha meg sem közelíti a sárga, avagy cukrász krémet).
Szépséghiba itt is volt, sajnos nem lett egy nagyon stabil krém, bár nem folyt. Csak a tartása szempontjából nem volt ideális. Ami eddig abszolút bejött, az a párizsi krémből készült csoki krém, no meg a trüffel krém. (azóta mindkettőnél elkövettem már azt a hibát, hogy túlvertem és ikrás lett a krémem... ez pedig nem korrigálható hiba...)





Betöltöttem este, aztán hagytam egy éjjelen át. Reggel keltem frissen és üdén, ahogy az ember általában vasárnap fél 7kor szokott... Egy fincsi kávé és már bele is kezdtem a mókába. Megfaragtam amit gondoltam és bevontam csokikrémmel. Aztán újabb dermesztés. Közben előkészültem a bevonásra - cukor, keményítő, színező paszták, K2, hűvös reggeli levegő és konkrét elképzelések. Talán ennél többre nincs is szükség!
Falusi lányként körülbelül napi 20 traktort látok, de netről keresgéltem valami igazán csinos darabot. No jó, így sem lett egy arányos makett, de a főbb jellemzőket itt is igyekeztem visszaadni. Gömbölyű formák, nagy üvegfelületek, csillogó piros és fekete színek jellemzik, valamint hangsúlyos orrész.
Először a szürkére színezett üveg került fel, majd a piros és a fekete. A kerekeket is bevontam és rögtön mintáztam is. Ekkor átfestettem, az üveg felületnek pedig lüszterrel adtam csillogást. Utána kerültek fel az orrészre a dekorációk és pár csík az ablakokhoz és ahol még el kellett fedni az egyenetlenségeket, utána ezeket is átfestettem.



Egy kis bevonót nyújtottam, papírtálca közepére tettem, erre átraktam a tortát. Maradék krémmel felragasztottam a kerekeket, majd némi vajkrémet zöldre festettem, azzal körbemaszatoltam a traktor alatti bevonómasszát. Csillogó fényt kapott a legújabb szerzeményemtől, az étellakktól.
Családunktól származott az ötlet, hogy a traktor mellé kerüljön némi burgonya is. Ugyanis az ünnepelt nagy krumplitermesztő és most az egyik fajta különösen tetszik neki. Kedves férjem épp a konyhában mászkált, amikor megkértem, hogy diónyi bevonót gyúrjon át, adagoltam neki színezéket, azzal is átgyúrta és szép kis krumplikat formált. (nem őrültem meg, ez a burgonyafajta csillogó-rózsaszín héjjal rendelkezik, amin lilás színűek a pöttyek).
Nézelődtem a spájzban, hogy akkor most hogyan és mire rakjam a krumplit? Jó lenne kis kakaós keksz, gondoltam. Mire rájöttem, hogy nálunk a talaj még csak kicsit sem barna, főleg nem oreo keksz színű. Nagyon passzolt viszont a darált keksz - ilyen a homok is!


A "sluszpoén" pedig az évek száma - egy 50-es táblát készítettem. Egyszerűen a traktor hátuljára ragasztottam.


Tapasztalatok ebből a tortából: sajnos ami nagyon finom, az nem mind alkalmas 3d-s traktor töltelékének, főleg nem a bevonómassza alá. Továbbá ami először nem néz ki csillogó piros traktornak, az nem biztos, hogy később sem fog csillogó piros traktorra hasonlítani. Egy traktornak igenis van sárvédője, ezt tényleg nem lenne szabad elfelejteni. Fontos, hogy legyen otthon mindig mindenféle színű ételfesték. Amelyikből kevés van, úgyis abból kell majd a legtöbb. A legutolsó talán a legfontosabb: napsütésben szép fotókat lehet készíteni! :)