2011. május 9., hétfő

Születésnapi muffin 4 éves Kishölgynek


Volt kollégám felesége - aki szintén kollégám volt - már szinte két hónapja mondta, hogy nagyon tetszenek neki a tortáim. A kislányának pedig hamarosan születésnapja lesz!
Ezután fel is hívott, megbeszéltük, hogy készítek Blankának születésnapi tortát. Igen, de ugye kell egy az oviba, kell azért egy minike, amivel aznap felköszöntik - és mivel lesz hétvégi családi ünneplés is, így természetesen arra is dukál torta!



 





Ez most az első felvonás, amit oviba visznek holnap. Anyuka kérése az volt, hogy legyen 32 3 dimenziós figura, mindegy, hogy tortán, vagy muffinon. Sokat, nagyon sokat gondolkodtam, hogyan is valósítsam meg. Mert ugye négyévesek ritkán állnak nagy tortaimádók hírében. Meg mennyivel egyszerűbb az óvónéniknek is, hogy nem kell maszatolni a tejszínhabbal, meg szeletelni! Emiatt a muffinokra szavaztam. Meg amúgy is nehezen képzeltem el egy tortán 32 figurát... Hiába, az én fantáziám is korlátozott! :)
Így ma sütöttem és nekiálltam a színezésnek és gyúrásnak és darabolásnak és gurguláztam a kis bogyókat! Hű, nem akart szaporodni sehogyan sem. Hosszú menet volt, de végül megszülettek és ilyenek lettek.
Még soha nem készítettem Micimackót és Malackát, szamárból múltkor készült a torta-Füles, az segítség volt a formázásban. Először próbáltam ki ezeket a "ribbon" rózsákat (amik ilyen textilrózsa hatásúak). Kittyékkel már megbarátkoztam, azért akkor se egyszerű ennyi kis apróságot összehozni!
Hamarosan jelentkezem a "széria" további darabjaival is!

7 megjegyzés:

  1. Nagyon édik lettek! A gyerekek nagyon vevők az ilyen miniatűr dolgokra! Hány napig csináltad őket? Minden gyereknek kellett volna áááám minden figurából készíteni, nehogy veszekedés legyen belőle, hogy melyik kié! Én sem tudnék választani... :-)

    VálaszTörlés
  2. M@rti!
    Remélem, ezek olyan kedves gyerekek, akik nem vesznek össze, hogy melyik kié! Bár utólag a Hello Kittykből túlságosan keveset készítettem...
    Hát, a figurák elkészítése délutántól késő estig eltartott!

    VálaszTörlés
  3. Tök jó! Nagyon tetszik. Ötletes és mindegyik nagyon jól sikerült! Kíváncsian várom a többit is! ;-)

    VálaszTörlés
  4. Úúúúúú... Gabi!!!! Mennyi ideig "bögyörgetted" a 32db figurát??? Mindenesetre megérte!!! 100 holdas pagony összes lakója, katica, maci, méhecske... mindegyik nagyon édi lett!! Várom a folytatást!!!!

    VálaszTörlés
  5. Ami, Eszter, Mummy
    Köszönöm!
    Egyébként Tigris lemaradt, mert a narancssárga már annyira tarka-barkává tette volna...
    Este folyt.köv.! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon édik!!! Én nem tudnék választani:)

    VálaszTörlés