2011. május 7., szombat

Füles torta!!!

Nos, itt van, megérkezett a Füles reloaded - a szebb, tökéletesebb verzióban! Először az volt az elképzelésem, hogy megpróbálom "ültetni" a figurát úgy, ahogyan a prototípus is pózolt. Aztán ugye teljesen újra kellett kezdenem, az előző bejegyzésben részletesen leírt okokból.








Kétszer ugyanolyan készíteni nem szeretek, szóval azt találtam ki, hogy hason feküdjön Füles koma. Így este 9-kor nekikezdtem újra, sütöttem egy piskótát 16 centis tortakarikában, meg egyet püspökkenyér formában. Kiskukta piskótáját használtam, 4 tojásos adagot készítettem el, ezt osztottam el a két formában. Amíg ezek sültek, addig elkészítettem a krémet, két pudingot meg két kanál keményítőt főztem fel 7,5 dl tejjel. Amikor mér kezdett hűlni, akkor belekockáztam egy tábla csokit, mikor teljesen kihűlt, akkor pedig kikevertem hozzá 20 dkg vajat némi porcukorral és ezek elegyéből elkészült a krém, ami elfogadható lett végre.
A kisült karikát egy kicsit megfaragtam, a hosszúkásból vágtam ki a fejnek valót és még maradt egy kockányi piskóta, abból meg kitaláltam, hogy készítek egy minitortát!



Estére már nem maradt energiám megvárni, amíg kihűl a piskóta, inkább másnap reggel korán töltöttem be a tortákat, hogy már nyitásra ott tudjak lenni a cukrászboltban, megszereztem a K2 masszáimat és újra optimistán és derűlátóan repültem haza a tavaszi napsütésben. Nekiláttam a színezésnek, formázásnak, nézegettem a Füles képeket és ezt sikerült belőle kihoznom. A "varrásokat" ételfestékes filccel próbáltam megrajzolni, de egyszer megmakacsolta magát a filc és nem akart fogni (pedig még ki nem fogyhatott, hát most használtam először). Így próbáltam fekete festéket hígítani és azt rávarázsolni a megfelelő helyekre - mivel már csak 10 percem volt hátra és már igencsak kapkodtam, jól összemaszatoltam mindent a feketével.
Még utolsó másodpercben eszembe jutott, hogy a szamárnak kell masni is a farkára, az is elkészült.
Gyors fotózás - és már hallom is, hogy megérkeztek Fülesért!



A lényeg a lényeg, hogy készítettem egy Füles tortát, aranyos is lett, felismerhető is lett, végül még finom is lett - a többi meg kit érdekel?! :)

13 megjegyzés:

  1. Már kíváncsian vártam a kettes számút! :) Nagyon cuki lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez valami tünemény lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon aranyos lett! Bátor vagy, hogy újra a pudingost vetetted be. Mi változott benne? Keményítő aránya? (Végül is a pudingpor is csak keményítő) Vagy narancsot nem tettél most bele? Utólag nehéz rájönni, hogy két ugyanolyan recept hogyan lesz mégis más. Az enyém is bekeményedett reggelre, úgyhogy nem kellett újrakezdenem - legalább is a krém miatt nem, de most a fondant-nal voltak problémáim - pedig ugyanúgy csináltam - vagy mégsem!? :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! Én is jártam már úgy , hogy az egész torta a szemétben kötött ki. Aztán kezdtem újból, de a lényeg , hogy nem adtam fel, ahogy te sem !Ügyes vagy, nagyon!

    VálaszTörlés
  5. Nudlee - Tücsök Bogár - Marisz - Feketepillangó:
    Köszönöm! Bár tudnék igazán fotózni - mert ez a torta élőben még cukibb volt! Ezeken a képeken kicsit olyan morcos a szamár feje! :)

    M@rti
    Ha lúd legyen kövér, nehogy már kifogjon rajtam holmi puding és csokikrém! Csökkentettem a tej mennyiségét, még tettem bele keményítőt (mondjuk ez olyan, mintha tettem volna bele még 1 pudingport), mindenféle citruslét mellőztem!

    Angi Angéla
    Az elrontott torta végül elfogyott, mert az íze finom volt - olyan jó lágy, krémes! ;)
    Még gusztusosan is lehetett szeletelni, nem olvadt le a bevonó sem, csak úgy óvatosan engedte alól a lilára színeződött lét...
    ...hát, ez az újból kezdés kemény dolog, de egy egyévest csak nem lehet torta nélkül hagyni, nem?

    VálaszTörlés
  6. Nagyon cuki lett a fülesed! Sajnálom, hogy a krém kicseszett veled, én is jártam már meg a pudingos krémmel s főképp míg a Ráma margarint használtam. Mióta margarint cseréltem semmi gond, pedig mondhatom, hogy hetente van lagzim, így aztán 5O adagot is megsütök egy héten, vagy még többet is. Tortához ha csak tehetem a szirupos krémemet készítem,(természetesen ízesitem mikor mivel) mert az mindig jól sikerül és tartós is, nem kell attól féljek, hogy megromlik és nem szükséges hűtőben tárolni.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon ügyes vagy, tényleg aranyos lett a fülesed!

    VálaszTörlés
  8. Cecília!
    Megnéztem most a szirupos krém receptet nálad! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen - ki is próbálom! Ja, még mindig el vagyok ájulva attól a tortádtól (többek között), amit profilképednek is használsz! Annyira szép! Meg a Te piros színed van benne!

    Maria!
    Élőben még édesebb volt - az egyévesnek is tetszett, ez a legfontosabb! :)

    VálaszTörlés
  9. Csatlakoznék, a kedvenc szereplőm a Micimackóban, így kritikus vagyok, de ez tényleg nagyon édesre sikerült!

    VálaszTörlés
  10. Gabi! Köszönöm az ötletet, nálad olvasva alakult ki az én Fülesem, ha utólagosan megengeded, hivatkoztam rád a leírásban! :) Itt van, ha kíváncsi vagy, és nagyon megtisztelő lenne, ha a Te tapasztalatoddal "lemeóznád", és elárulnád, mi a véleményed! Köszönöm! Dina dinavilaga.blogspot.com

    VálaszTörlés