2013. december 20., péntek

Tollpihe karácsony előtt


Igazán csudadolog írni, hetek óta hullámzik bennem a téma, mióta kaptam egy megtisztelő felkérést a helyi, Életképek elnevezésű újság szerkesztőitől. Azóta gyűlnek-gyűlnek a gondolatok, közben lépen-nyomon bukkannak fel az újabb jelek, amik még inkább emlékeztetnek arra, hogy lassan itt a karácsony.  Azt mondják, az advent a várakozás időszaka, a türelmes készülődésé – ilyenkor tervezünk és szervezünk. De valljuk be, süteményeket tervezni, karácsonyi vacsorára kiválasztani a fogásokat, divatos kiegészítőket vásárolni az idei karácsonyfára, nem ezek jelentik az ünnep örömeit.

Zavar a kettősség, ami a szeretet ünnepe alkalmából fogad egy bevásárlóközpontba lépve, egyszerűen „agyoncsap”.  Az elkoptatott karácsonyi – javarészt angol nyelvű zenék, a hetek óta feldíszített áruházak, amivel elcsépelik a fenyőágak ünnepi szimbólumát, ahol szinte fellökik egymást az emberek, türelmetlenül tolják előre kosaraikat, hogy megtalálják az áhított megfelelően jó termékeket. A megfelelően jó dekorációt, a megfelelően jó ételeket, a megfelelően jó ajándékot. Amikor ilyen áradatba keveredek így karácsony táján, bizony komolyan erőt kell vennem magamon, hogy ne vigyen magával ez a negatív hangulat.

A karácsony is csak egy nap, mondhatnánk. Ajándékot kell venni, ami néha nyűg, meg puccba vágni a házat, meg utolsó pillanatban rohanni néha fáért és persze mindig elmarad valami. Órákat lehet sorba állni a kasszáknál. Sőt el is lehet ilyenekkel rontanunk ezt a napot, de ez rajtunk múlik.

Igen, benne van a kettősség, hiszen látom magam előtt az „ideális” karácsonyt, az amerikai filmes verziót, ami soha nem lesz és egyáltalán nem is bánom. Mert a karácsonyok, amiket ebben a békés faluban gyerekként megéltem, mindennél értékesebbek számomra, a kivilágított ablakokkal, amikor napokra megáll itt minden, szinte csak annyi látszódik az üres utcára kinézve, hogy épp mindenki várja a hóesést.

Minden évben egyszerű karácsonyt éltem meg, mégis a legszebb ezekre visszagondolni. Ezekhez képest a leggazdagabban díszített belvárosok és legcsengőbb dallamok is üresek, egyik ugyanolyan, mint a másik, nyomába sem érnek az én eddig legtitkosabban őrzött édes emlékeimhez.  Persze szebbé tehetik azokat, hiszen a csoda mindenhol ott van – velünk van, az angyalaink hordják elénk az élet apró és nagyobb csodáit, csak ki kell nyitnunk a szemünket.

A legszebb karácsonyi emlékem nem az ajándék, nem is egy szépen feldíszített karácsonyfa és nem is egy remekbe szabott sütemény. Nekem a karácsony a szentestével teljesedik ki, amikor a fa már feldíszítve, azon az estén fények gyúlnak. Több ez, mint csupán a fényfüzérek a fán, az ablakban, mert ezek a kis fények mind olyanok, mint egy-egy angyal mosolya és ölelése, szeretete. Ezen a napon születésnapot ünneplünk, olyasvalakiét, aki számomra az önzetlen szeretet megtestesítője volt a Földön. A fényektől valahol ott szívtájékon eltölt valami megfoghatatlan, még csak azt sem mondhatom, hogy tisztán csak jó érzés. Egyszerre boldogság és egyszerre szomorúság is.

Gyerekként a legszebb az volt, amikor mindannyian asztalhoz ültünk és a mi hagyományaink szerint kezdtük a vacsorát. Végre mindenki ott volt és valami olyan történt a családunkkal, ami az évben csak egyszer történik. Égnek és földnek szólnak ezek a hagyományok, amiket azóta is a legnagyobb becsben tartok, amik minden kimondott eskünél többet jelentettek. Volt ebben valami közös csínytevés, ami emberi szinten nem magyarázható. Mintha mennybéli lakomához kezdtünk volna, ahol az étel csupán valami sokkal többnek a jelképe.
Először is elosztottunk egy szép piros almát, hogy mindig visszataláljunk egymáshoz, a családunkhoz. Mennyire csíp az a fokhagyma, soha meg nem enném – de karácsony este már gyerekként én is megettem az én gerezdemet,mézbe mártva, hiszen azért ettük mi mindannyian, hogy távol tartsuk magunktól a rosszat. Mindig volt az asztalon dió, amit megtörtünk – ez jelképezte a következő évben az egészségünket. Feszült figyelemmel reméltem, hogy mindenki egészséges diót bontson. A magam egészséges dióját hányszor elcseréltem volna a máséra, igen, ilyen is volt. Ezek a megszokások olyan biztos és varázslatos percei voltak az ünnepnek, amik magát a karácsonyt jelentik nekem.

forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=lambert

Persze ezután jöttek a finom, ünnepi fogások, olykor vidám, olykor visszafogott esték. Az évek alatt kevesebben ünnepeljük már együtt a karácsonyt, pedig mennyire hittem, hogy ez valami olyan, ami muszáj, hogy örök legyen, ami biztosan mindig így is lesz... De akikkel megosztottam az almámat, azoknak mindig jut hely a szívemben, azok lélekben most is ugyanúgy a karácsonyi asztalnál is velem vannak. Hiszen ez egy varázslatos este, ezen az estén megtörténhet az is, amit ésszel nem értünk, csak a szívünkben remélünk.
Nekem a karácsony ebből az emlékből áll, nem az ajándékokról szól, nem is a halászlé ízéről, nem arról, hogy esett-e aznap a hó, vagy milyen színű volt az adventi gyertya, vagy a csomagolópapír.

Szívből kívánom, hogy ez az idei ünnep minden családba hozza ezt a csodát, az elfelejthetetlen és kitörölhetetlen pillanatokat, amiket a szívünk mindig őriz. Ami erőt ad a varázstalan napokon majd, amikor nehéz, amikor úgy tűnik, magunkra hagyott minket a világ.

2013. november 11., hétfő

Őszintén a tortamániámról

Nagy döntést hoztam meg két hete, persze nem egyik pillanatról a másikra. De amikor már felmerül ez a kérdés, hogy tényleg ebben van-e a helyem, tényleg ezt akarom-e, nos akkor ideje volt mérlegelnem.
A napokban szülőfalum egyik netes portáljától kerestek meg, lenne-e kedvem egy interjúhoz. Hogy a tortáim miatt kerestek már több alkalommal, azt értettem, de nem voltam abban biztos, hogy érdekes lehet bárkinek a döntésem. Nos meglepett, hogy az interjú közzététele után mennyi üzenetet kaptam, hogy három ezren olvasták el a cikket, hogy mennyi embert foglalkoztat ez a téma. Persze nem feltétlenül miattam, hanem amiatt, mert többekben fogalmazódnak meg hasonló kérdések. Az is meglepett, hogy feltűnt másoknak az őszinteségem és szókimondásom - talán darázsfészekbe nyúltam volna?
Hát legyen, akkor folytatom.
Miért van, hogy valaki tehetséges és lelkesen készíti a tortákat, beleadja a maximumot és mégsem tud érvényesülni igazán, legalábbis nem annyira, amennyire ezt elvárná a tortakészítés terén a cukrász szakmában?
Miért van, hogy otthon, szinte hónapok alatt olyan tehetségek bontakoznak ki a konyhában, a gyereküknek, családjuknak készített tortákban, mint amilyeneket jobb nevű cukrászdákban lehet látni?
Kezdjük a motivációval. Elsősorban a személyes motivációmról tudok beszélni, de higgyétek el, sok lesz a közös pont a hobbi tortások között. Persze általánosítani nagy hiba lenne, de talán tanulságos.
Adott egy lány, némi szépérzékkel, szabadidővel, egy konyhával, sok-sok meg nem élt kreativitással. Aztán a képletből nem hiányozhat az internet, a tortás blogok - amiből akkor talán ha három volt, illetve egy cukrászbolt, ahol igazi kánaán volt az akkoriban forgalmazott néhány marcipánmodellező eszköz, színezékek, cukorgyöngyök. Adott a külföldi tortacsodákat felsorakoztató számtalan oldal.
Aztán adott egy születésnap.
Igen, így kezdődik. Nagy általánosságban elmondhatom, hogy gyakran szerepel a képletben egy egy-két éves saját gyermek is, akinek a születésnapjára egyik cukrászda sem vállalja el a megálmodott és kiválasztott tortát (ami egyébként általában nem egy megvalósíthatatlan csoda, de mégsem vállalják - az okokról később).
Aztán jön a születésnapi partin olvadozó család és a boldog gyermekkacaj, az elégedettség és siker. Úgy gondolom, ez a pont még nem tortamánia, itt lehet kordában tartani. Aztán jön a következő kísértő gondolat, egy esemény, ahova "de jó lenne megint kitalálni valami frankó tortát!" Mert ilyen a szabadidővel rendelkező, kreativitásra vágyó nő (néha férfi is), aki ráadásul szeret magából adni valami személyeset. Az idejét, a türelmét, hogy tervez, hogy foglalkozik a kedves megajándékozandó ismerőssel, baráttal, családtaggal,
Itt elindul a kereslet. Minden irányból. Az egyre inkább tortákba szerelmesedő és kihívást kereső ember pedig bújja a netet, keresi az ötleteket, a megvalósításra váró tortacsodákat. Micsoda egy időszak ez! A lelkesedés csúcsa, amikor nem számít az idő, ki gondol itt áldozatokra, kit érdekel, ha épp vasárnap nem lesz három fogásos ebéd. De azt a megálmodott tortát megvalósítom. Csakazértis, nagyon akarom.
Igen, akkoriban szükségem volt az elismerésre, hogy kiadhassam, hogy igenis van bennem valami, amit meg akarok mutatni, ami nekem is kihívás, amiben relaxálhatok, ami végül feltölt pozitív energiákkal.
Itt elindult nálam a mókuskerék. Tény, hogy a valódi cukrászathoz ennek nem sok köze volt. Egy piskótát, meg néhány különlegesen finom krémet bárki el tudja készíteni, aki rászánja az időt és van egy kis érzéke hozzá. A díszítéshez meg ott a számtalan ötlet. Sőt, egyre újabb technikák, a külföldi oldalakon látott csodák elkészítéséhez szükséges eszközök is elérhetőek, tanfolyamok és közösségek segítenek a tökéletesség felé. Mindig folyamatosan lehet fejlődni, mindig van újabb ötlet, újabb kihívás, újabb terv, újabb lehetetlen.
Csodás, izgalmas időszak ez! Nagyszerű módja a szabadidő eltöltésének, végre egy olyan hobbi, ami a szabadidővel és alkotókedvvel megáldott nők hobbija lehet! A hobbi pedig nem mindig olcsó, a határ a csillagos ég. Ahogyan nem lehet a horgászatban sem megfogalmazni, hogy miért kell hozzá a soktízezres bot, meg a többi - na hát ugyanígy itt is elkaphatja az embert a hév.
Büszkék lehetünk arra, amiket alkotunk. De tudnunk kell, hol a határ.
A tortamániás örül annak ha végre ott egy újabb feladat, egy újabb lehetőség, egy újabb szülinap, névnap, karácsony, akármi, ahova tortát is lehet készíteni! Ha éppen nincs tortakészítés, akkor pedig ott van egy nagyszerű tortaimádó közösség, vagy ott vannak a videók, honlapok, fórumok, tortadíszítő magazinok.
Az ember feje tele van ötletekkel!
Lehet ezt fokozni, a szabadidő mennyisége, a kreativitás kiélésére, a sok pozitív visszajelzésre való igény, az örömszerzési vágy és a képesség hiánya, hogy az ember nemet mondjon olykor eléggé el tudja szabadítani ezt az áradatot.
Igen, ez a veleje és ez az a mámor, ami rabul ejti az embert. Szerelem, ahogy többször írtam róla és ahogy a hozzászólásokban meg is jegyeztétek, ez nagy szerelem.
A következő pont, amikor az ember elgondolkodik azon - mert szereti a kihívásokat - hogy mi lenne, ha komolyabban foglalkoznék ezzel. Az általános: mert a gyerek lassan már úgyis oviba megy, mert a gyerek már nagy annyira, hogy nem kell vele állandóan foglalkozni, mert épp nincs is más munkám, mert őrülten beleszerelmesedtem ebbe a tortamániába, vagy mert egyszer még ki tudja, jól jöhet. Ezt a fokozatot hívják cukrásziskolának. Vannak rövidebb és hosszabb felnőttképzések, egy a közös pont: az ilyen professzionális tortakészítésben újat nem mondanak, illetve a képzés rövidsége miatt nem lesz belőlünk Alain Ducasse sem, továbbá ezektől átlagos magyar cukrász üzemben nagy eséllyel nem leszünk életképesek, mint teljes értékű cukrászok. Persze van amihez elég csak a papír, mellette az elszántság. De reálisan gondoljuk át, mit is akarunk.
Én azért tettem meg ezt a lépést, mert hatalmas kihívást láttam benne, illetve már annyira elhatalmasodott rajtam a tortamánia-kór, hogy kigyógyulni nem tudtam volna belőle másképp, csak ha megélem és megtapasztalom. Ha túladagolom. (ahogy bizonyos alternatív gyógymódokban a parlagfű allergiát is magával a parlagfűvel gyógyítják).
Másrészt fontos szempont, hogy nem volt mit veszítenem.
A tanfolyam kezdete után nem sokkal beszabadultam egy igazi cukrászda üzemébe. Ahol nagyon nem értettem semmihez, amivel tulajdonképpen ott foglalkoznak. Az alapok rendkívül fontosak. Most tortadizájner szeretnék lenni, vagy olyan cukrász, aki a torták terén hoz valami újat a szakmának? Szeretek rózsaszín ködben élni, de kedveseim, ez Magyarország. Itt százezer forintért nagyon nagy tortát várnak, finomat és olyat, mint a tortacsodákat felvonultató tv műsorokban. Amik valójában nem feltétlenül finomak, sok tíz órán keresztül készülnek és nagyon megfizettetik ezt a munkát a vásárlókkal. Nem véletlen, hogy bizonyos szolgáltatók sok pénzért műtortákat adnak ki "bérbe", hogy legyen egy szép torta az alacsonyabb költségvetésű esküvőkön, a fotókon.
De vágjunk bele. A cukrászok befogadtak, sok tanuló nőtt fel a kezük alatt, türelemmel viselik a csetléseiket, ahogy tették azt velem is. Másrészt pedig érdeklődéssel figyelték a lelkesedésemet, türelmemet, amivel otthon megterveztem egy tortát és ott tortatanoncként elkészítettem. Sokat tanultam tőlük.
Tudjátok, ami a legkülönösebb, hogy a cukrászdában hónapokig nem tudtam egyenesen háromba vágni a töltésre vágó piskótát? Te jó ég, nem is értettem, bosszantott. Szoknom kellett az ottani anyagokat, a töltelékeket. Persze nyitottak voltak az én általam preferált eszközökre, alapanyagokra is. A recepteket bevinni már nagy falat lett volna, hiszen az ő rutinjukba kevésbé fértek volna bele ezek a házi piskóták, krémek. Szinte biztos vagyok abban, hogy ez bármelyik cukrászdában így lenne, sokáig.
Mivel mindent beleadtam, hát ezzel beleadtam az időmet is, ami volt, mindet.
Tanultam és örömmel vettem, hogy felvettek egyre több rendelést, amit én készíthettem el, a különleges tortákat.
Milyen különös volt, hogy már nem ismertem a "Pistikét", akinek harmadik születésnapja volt és imádja az Angry Birds-öt. Aztán egy hét alatt lehet ám sok "Pistike", akik mind ugyanolyan Angry Birds-öt akarnak.
Átkerültem a ló másik oldalára. Nem akartam ezzel foglalkozni, nem is figyeltem rá, de a harmadik Angry Birds-nél már az én fejem is vicsorított kicsit.
Elment a május elseje, eltelt a június, eltelt augusztus huszadika, eltelt a nyár, nyaralás nélkül. Esküvői tortákkal, meleggel, egy új, klimatizált tortázós helyiséggel, egyre fáradtabban, egyre feszültebben.
Örültem a személyes megkereséseken alapuló tortamegrendeléseknek, de sok volt már a folyamatos e-mail nézegetés, a facebook üzenőfalon (!) érkező egyeztetésekkel eltöltött idő, a naptár a kezemben, a fejemben lassan kikerült a "megtelt" tábla.
Rögtönözni, haladni, a legjobbat készíteni - ebből nem mindig jöttem ki annyira, mint amennyire a maximalizmusom kívánta. Ha igen, akkor pedig irreálisan sok idő elment. Igyekeztem tulajdonosi szemléletet alkalmazni, mert ez alapján lehet dönteni, hogy mennyire van helye professzionálisan nekem ezzel foglalkozni. Mert hivatásként már számolni is kell, csekkek vannak, azt puszival és mosollyal és a pozitív energiákkal sem rövidtávon sem hosszútávon nem lehet kifizetni.
A tortakészítés fonákja, amikor már nem Puskás Gabi vagyok, akit ismernek és bíznak az ízlésében és a javaslataiban, hanem egy cukrász vagyok, sokszor nyakig kakaóporos, a kevés alvástól sápadt és karikás szemekkel, gyakran elfogyó türelemmel és bizonytalanul, a kidolgozottság mértéke miatt. Aki pedig mindent beleadott.
Hány tortát kell elkészíteni, hogy egy üzem megéljen? Hány cukrász kell ehhez? Mit csinál az a cukrász hétfőn-kedden-szerdán, amikor gyakorlatilag nincs különleges tortamegrendelés? Mennyi időt érdemes rászánni egy torta kidolgozására és egyáltalán hol kell megszabni a határt a tökéletességben?
Mi, hobbitortások egy nagyon magas határt szabunk. Nem időben mérjük a tortát és 99 százalék, hogy nem is pénzben. Főleg nem egy vállalkozás rezsiórabérét számolva.
Ezek a realitások.
De mégsem ez volt a fő ok. Kimerültem fizikailag és szellemileg, mert már nem ért hozzám vissza a tortakészítés öröme és nem kárpótolt a fáradtságért, a hétvégékért, a magánélet hiányáért.
Mivel továbbra is csodálattal nézem a tortaműremekeket és élvezem a legdrágább tortaimádók ismeretségét, némelyikük barátságát is, így szívből úgy tudom összefoglalni, hogy csodákat alkotnak. A szívüket és a legdrágább kincset teszik bele, az időt.
Ez így működik, ettől működik. Ettől értékes, ettől szép és ettől megfizethetetlen.
Valószínű, hogy elindul nálunk is a folyamat, néhány tortaszalon és jó néhány cukrász készít már nagyon magas színvonalú tortákat. Csodálom munkáikat és csodálom azt az energiát, amivel évek alatt forrták ki magukat, a napi rutin nem legyőzte őket, hanem megérlelte a saját stílusukat, amivel a megfelelő munkabeosztással, a megfelelő időráfordítással, a megfelelő mértékig kidolgozott tortákat készítik el.
Talán idővel én is visszatalálok, talán megérek arra, hogy tortakészítő legyen belőlem. Bár egy nem kifejezetten karrierista és egyelőre még családalapítás előtt álló nőként az életem bizonyára más utakra fog sodorni. Egyelőre kikerülök a napi, sőt heti tortakészítésből is. Talán hónapokra, talán örökre, a legőszintébben mondom, hogy még nem tudom.
Megnyugodtam, kialudtam magam és kicsit élvezem, hogy már volt egy szabad szombatom, hogy elhagyhatom a telefonomat, hogy letehetem a kezemből a naptárt, a tollat és a cetliket.
Közben várom az új impulzusokat, inspirációkat.
A bejegyzésem célja, hogy kicsit többet megmutassak abból, ami engem foglalkoztatott, ami talán választ ad néhány kérdésre, ami a tortaálmodókat nem elbizonytalanítja, hanem megerősíti.
Készítsétek a tortákat szívből, szeretettel. Ha pedig valóban tudjátok vállalni azt a hatalmas fizikai és szellemi munkát, amivel a professzionális tortakészítés jár, akkor tegyétek! Évről évre nő az igény és minél több a hobbi tortás, annál magasabb az emberek elvárása a torták iránt. A cukrászdai torták iránt is.
Mindez, amit itt körvonalaztam, a személyes véleményem.
Várom az észrevételeiteket, tapasztalataitokat - akár privát levélben is ( homoktorta.blog@gmail.com ).

2013. szeptember 12., csütörtök

Élet a cukiban

Belemerültem a cukrászéletbe rendesen, de ideje írnom erről!

Ez szerelem

Körülbelül egy éve alakult úgy az életem, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi is legyen ezzel a tortamániával. Mert hobbinak már eszelős volt. De ott volt a kérdés, hogy ha mindez hivatássá válik, akkor megmarad-e a lelkesedés, a kihívás, az egésznek a varázsa?

Abban maradtam magammal, hogy vagy komolyan foglalkozom a torták készítésével, vagy soha többé egyetlen torta! Teltek a hónapok, beiratkoztam egy képzésre, közben gőzerővel belevetettem magam a cukrászdai életbe, gyakornokként. Meglehetősen új világba csöppentem, ahol a torták mennyisége elsőre elképesztő volt, a tempó követhetetlen, a gépek és az eszközök újak. Meg kellett ismernem a munkarendet, belekóstolni a hajnali felkelésbe, a hétvégi hajtásokba.

A cukrászdában édes és sós teasütemények, klasszikus cukrászsütemények, tejszínes, csokoládé bevonatos és marcipános torták készülnek, olykor néhány formatorta is. Alkalmi tortáknál pedig glazúrral díszített, marcipán rózsás torták. Igen, 95 százalékban olyan, amiről nem volt számottevő tapasztalatom.

Valahol olvastam egy sort, ami megragadt bennem. Engedd meg magadnak, hogy kezdő legyél, senki nem kezdi kiválóságként. (Eredetileg: Allow yourself to be a beginner. no one starts off being excellent) Sokszor emlékeztetnem kellett magamat erre az első hetekben, sőt még most is.

Sütemények

Az üzem cukrászai rendkívül sokat segítenek nekem, sőt a csetléseimet is végtelen türelemmel viselik.

Eddig négy hónap telt el, a cukrász végzettségem megszerzése után másnap már vártak, mint kollégát, ami számomra hatalmas lehetőség. Mert azt kell mondjam, a cukrász felnőtt képzés azért bőven hagy kívánnivalót maga után. A mai magyar hagyományos értelemben vett cukrász - azt hiszem évek alatt válna belőlem. De itt látom és ennyi idő alatt meg is tapasztaltam, hogy a mai hagyományos értelmezésnek megfelelő cukrász talán nem is szeretnék lenni. Hiszen művészlélek vagyok, fejlődni és alkotni akarok. A hétköznapi termelés, a monoton és ízületeket megterhelő süteménykészítés nem az én világom. Pont emiatt emelem kalapom azok előtt, akik mindezt tudják és képesek évek, sőt évtizedek óta kiválóan végezni.

Némileg ki kell ábrándítanom azokat, akiknek a felnőtt cukrászképzésről az a hitük, hogy ott minden szakmaiságot átadnak és másnap már tárt karokkal várják őket a cukrász termelőüzemek, hogy ott napi három kézműves süteményt és egy-két különleges tortát elkészítsenek. Azt hiszem, egyébként is túlidealizált kép él a cukrászatról - legalábbis nagy általánosságban.

Talán a szokásos szerencsém és a makacsságom az egyetlen ok, amiért jelenleg a cukrászdában dolgozom. Mert a tulajdonosok hisznek abban, hogy van értelme az egyedi tortáknak és marcipán figurák készítésének, elrugaszkodni a szokásostól. Bár Szeged nem túl nagy város, de mégis meglepő, hogy gyakorlatilag sokadik próbálkozásra talál a megrendelő olyan cukrászdát, ahol szinte alap formatortát, vagy a megszokottól alig eltérő desszerteket elvállalnának.

A műhelyem

A másik tapasztalat pedig, hogy hihetetlen hatással vannak bizonyos tortakészítő műsorok az emberekre, lélegzetelállító csodákat álmodnak meg. De amíg ott tömör piskótákat használnak némi vajkrémmel, napokig faragva, díszítve azokat, addig mi magyar emberek pihekönnyű piskótát várunk belül valami különlegesen habkönnyű, vagy gyümölcsös töltelékkel. A kettő azonban nehezen hozható szinkronba.
No, de itt a kihívás - ami megint csak plusz pont a cukrászat javára nálam!

Aztán valahol itt jön képbe az ár is. Hiszen itt nem csupán megtérülésről van szó, a termelékenység különbsége egy különleges torta és a bevett módszerekkel készült normál torták között jelentős.
Élelmiszer mérnöki tanulmányaim során igen nagy hangsúlyt fektettek az üzleti és  marketing képzésünkre is, nem hittem volna, hogy épp cukrászként lesz alkalmam majd ezeket a gyakorlatban alkalmazni - bár ennek is az elején járok, de úgy látom, lesz itt folytatás.

250 szelet egyben 

Cikáznak a gondolataim, az elmúlt hónapok igen eseménydúsak voltak, ahogy jött az új közeg, azzal együtt egy új élet alakult ki. Én, aki télen még hét után is két kávé után kezdtem gondolkodni, most jóval korábban már rendeléseket bogarászok, rendszerezek és csoportosítok, tortákat díszítek, töltök-faragok!

Szumma szummarum egyre csak vonzóbb kihívásokat látok magam előtt,  de emlékeztetem magam arra, hogy igenis kezdő vagyok és ha hibázok, hát ne is csodálkozzam és ne emlegessek világvégét sem. Belecsöppentem egy számomra új világba, aminek egy apró pici szegmensében van valamekkora tapasztalatom, a lelkesedésem töretlen, az akaraterőm meg acélos, így érzem.

De pont emiatt talán egy új nézőpontból kiindulva alkothatunk valami újat, ami a hagyományos cukrászatra épül, de képes az egyediségre is. Mindenesetre izgalmas hónapokat tudhatok magam mögött. :-)



2013. július 16., kedd

Gabi, a tortológus

Előző héten a szóbeli és három gyakorlati vizsgával lezárult az öt hónapos képzés és kézhez kaptam a cukrász szakmunkás bizonyítványt, a csoportban a legjobb eredménnyel. Ezentúl dolgozhatok cukrászként. Írhatnám így is, hiszen mindössze ez a tény.


De ez ennél jóval több. Vagyis inkább teljesen máshol van a lényeg, azt hiszem. Szerintem. Nekem.
Ez csak egy mérföldkő, pár éve az első tortával elindultam valamerre, tortaországba. Most itt egy újabb pont, egy útelágazáshoz értem. Kicsit olyan ez, mint a hegymászás, előre és felfelé egyre nehezebb. Aki csak egy kis dombot akar megmászni, viszi a piknik kosarát, papucsban is nekiindul. De van az az elhivatottság, amikor a papucs már nem elég, amikor már kockázatot vállalunk, az élet többi területét kicsit(?) alárendeljük ennek a célnak. Felszereljük magunkat profi cuccal és elszántan nekiindulunk. Ha nincs teljes eltökéltség, akkor nem érdemes elindulni sem.
Hogy miért és mi ebben a jó? Nem tudom elmondani. Ezt érezni kell.
Amikor megkaptam ezt a papírt, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy tényleg ez az, amivel most foglalkozni akarok? Elegendő kihívás ez? Vagy egyáltalán olyan, amiben az elképzeléseimnek megfelelő színvonalat tudok majd elérni?
Teljesen új nekem a vendéglátás világa, megszokni például, hogy pénteken, szombaton és vasárnap van a legnagyobb hajtás, na meg minden ünnep alkalmával. Ez már nem csak a szellemi alkotás, otthon, papucsban, hanem igen komoly fizikailag is. Kora hajnalban, vagy inkább az éjszaka közepén jelző ébresztőóra. Ráadásul egy csomó dologban nagyon kezdő vagyok, a csokival áthúzott és főzött krémes torták töltése, díszítése, a cukrász sütemények készítése. Ez egyáltalán nem olyan, amit néhány hónap után már rutinosan tudnék végezni.
Mégis úgy érzem, ez a következő út, ami előre visz, felfelé, az én kiválasztott hegycsúcsom felé.
Az elmúlt év hatalmas változást hozott az életembe és azt hiszem, én is sokat változtam. Vagyis egyre inkább én vagyok. Az elmúlt év csodálatos volt és közben nagyon nehéz is. Egyetlen percét sem bánom! :-)
Majd egy évbe telt, de eljött az a pillanat, amikor elmondhatom, elkezdődött az új életem. Az, amiben fejlődhetek, amiben vannak álmaim és céljaim.
No, de vissza a cukrászathoz. Cukrász? Nem. Azt hiszem, tortológus vagyok
A több éves szakmai képzés azt hiszem más alapokat ad egy cukrásznak, mint ahogyan én csöppentem bele ebbe a világba. Gyakorlatilag fonákjáról ismerve meg azt. Mindenképpen fontosnak tartom a szakmai önképzésemet, gondolatban már a mester vizsgát is megcéloztam!
Másrészt nem is szívesen nevezném magam cukrásznak, mert erőteljesen a torták a szakterületem és érdeklődési köröm továbbra is!
Megmutatom a vizsgamunkáimat.

Az első nap a dísztorta mellé az oroszkrém torta jutott nekem. A fülledt melegben izgalmas volt 3,5 óra alatt piskótát sütni, krémet főzni - hűteni, kavarni, díszíteni, dermeszteni - félbevágni. Meg mellette a langymeleg bevonómasszát használva díszíteni a hungarocell tortát. Itt mindkét feladatot 100 százalékra értékelték!


A második napon három-három óra állt rendelkezésre a két termék elkészítésére, az egyik az almás lepény volt, a másik pedig az étcsokis trüffel. Ugye itt előbb begyúrtam a linzert, hűtöttem, nyújtottam, félig sütöttem, közben tölteléket készítettem. A sütés után pedig vártam, hogy olyan hőmérsékletűre hűljön, hogy normálisan fel tudjam szelni. Itt-ott repedezett így is, de szerintem egész jó lett.
Az étcsoki trüffellel annál nagyobb volt a nyűg, hiszen itt a tejszínes-mézes-étcsokit kell hűteni, dresszírozni és kigömbölygetni, csokiba mártani, majd kapszlikba tenni. A végén már nagyon siettem, a csokibevonatom nem tudott megdermedni kellőképpen, ráadásul a golyóméreteim sem voltak egyformák. Szóval házi feladat gyakorolnom az egyforma bogyókat...



A vizsga után pedig elkezdődött az első hétvégém a cukrászdában, ahol többek között két esküvői tortát készítettem, vasárnap pedig maratoni nap volt, sok-sok tortával, több dísz- és formatortával. És a nap végén mosolyogva mentem haza. Magamon mosolyogtam, milyen szerencsés is vagyok.



Hiszen a vizsgám után már egyetlen nappal egy cukrászdában igazi különleges esküvői tortát készíthetttem. Azzal foglalkozhatok, ami feltölt és inspirál.
Ha tavaly nyáron nekem valaki azt mondja, hogy egy éven belül végzett cukrász leszek, aki cukrászdában dolgozva egy hétvégén két esküvői tortát is készít, meg ezek mellett formatortákat, dísztortákat, tejszínes és csokitortákat, azt hiszem elég gúnyosan nevettem volna az arcába. Mert ez annyira hihetetlen nekem. Persze nem ez az egyetlen ilyen változás azóta, mert több ilyen is van, de az már egy másik blog témája lenne (lesz?).
Hamarosan bemutatom a cukrászdát is, ahol mostanában az időm nagy részét töltöm, egy tüneményes hely, a kollégák igazi egyéniségek és nagyon sok segítséget kapok tőlük szakmailag! Köszönet nekik ezúton is!

2013. július 8., hétfő

Briós - ahogyan a cukrász iskolában tanultuk

Hétfő van és ma megint azt mondom, hogy "csak ezt a hetet éljem túl". Bár egy pár hete valahogy mindig ez van, tele programmal, feladattal, kihívásokkal. Na jó, nem egy topmenedzser hihetetlen problémáival birkózom, de nekem kellőképpen izgalmas.
Ez a hét pedig valóban kihívásokkal teli, hiszen szerdán szóbeli vizsga, csütörtökön és pénteken pedig három témakörben gyakorlati vizsgák. A dísztorta elkészítése az egyetlen, ami tutira menni fog, na jó, talán megszánnak egy kettessel! :-)
A briós viszont nem az én világom, de tényleg nem. Vagyis ilyen kelt tésztákat nem készítettem, kivéve egyszer fánkot. Ezért mai pánikomban erre a süteményre esett a választásom, egyrészt, hogy gyakoroljam, másrészt, hogy ne sokkoljam magam a vizsga közeledtével, hanem lefoglaljam magam valamivel.
A briós íze sem az én világom, csak így zárójelben azért néhányat elfogyasztottam délután!



De jöjjön a recept.

6 dl tej
10 dkg porcukor
5 dkg élesztő
1 kg liszt
4 dkg vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg vaj (nálam margarin volt, mert laktózmentesen készítettem)
egy nagy csipet só
4 tojás sárgája
+ 2 egész tojás a lekenéshez
+ olaj, szintén lekenéshez

A langyos tejbe beleszórom a porcukrot, belemorzsolom az élesztőt, majd a liszt egy részével tejföl sűrűségűre beállítom. Ez a kovász, aminek a tetejét leszórom liszttel (hogy mindenhol bőségesen fedje).
Konyharuhával letakarva langyos helyen hagyom 15-25 percig. Akkor megfelelő, amikor az ujjamat belenyomva a kovászba megmarad a lyuk, a liszt pedig szépen márványozott felületet ad, berepedezik.
Ezután hozzáadom a citromot, vaníliás cukrot, citromhéjat, a szobahőmérsékletű vajat, nagy csipet sót, tojássárgáját és simára dagasztom.
Nálam az egy kilón felül még felvett valamennyi lisztet, de talán a margarin miatt. A tészta akkor jó, amikor nem ragad a deszkához/edény falához, meg a kézhez sem.
Aztán lekenem a tetejét olajjal és kelesztem (nálam kelesztőtál, bele a langyos vízbe), egyszer átszellőztetem, átgyúrom, aztán újra olajozom és kelesztés. (ha nem kelesztőtál, akkor ruhával letakarni és meleg helyen keleszteni)
Ezután jön a móka: hat dekagramos daradokat vágok le belőle, kigömbölyítem a fa asztalon a tenyeremmel (óramutató járásával ellentétes irányban, a hüvelykujjal befelé terelgetve a tészta alját - így egy csinos örvény van alul, egyébként teljesen sima a tészta).
Mire végeztem, addigra az eleje megkelt, így azokat kezdtem is formázni. A golyóból csíkot formáztam, kettőbe vágtam, két 12-15 centis darab, amit az alábbi kép alapján formáztam.

forrás: http://tucsokbogar.blogspot.hu/2010/08/brios.html

A függőleges darab alul, a vízszintes darab felül és a felsőt lehajtom, keresztezem az alsóval, aztán a jobb oldalit hajtom balra le, majd a baloldalit is átfűzöm, alul-felül. A két-két egymás mellett lévő tésztavéget összecsippentem, majd mindkettőt óvatosan a tésztagombolyag közepe alá hajtom.
Ezután lekenem lazán felvert tojással, majd kelesztem 20-40 percig langyos helyen. (Ez ma nem volt nehéz, mármint kellően langyos helyet találni).
A harmadik-negyedik briós formázása után bele lehet jönni, rá lehet érezni.


Jellemző még a csiga formázás, illetve perec forma, fonott forma.
Mielőtt sütőbe tenném, újra lekenem. Ilyenkor az előző tojásréteg már szépen megszáradt rajta.
Figyelni kell, hogy az oldalánál-aljánál is átkenjük, mert ha épp cukrásztanulók vagyunk és ötösre hajtunk, ez elengedhetetlen! :-)
Sütés előtt megszórhatjuk kristálycukorral. Nekem annyira semleges íze volt, hogy bőven elbírta a cukrozást.
Kikent tepsiben sütöttem, de lehet sütőpapíron is, ahogy szimpatikusabb.
A légkeveréses sütő 170 fokon sütöttem, szóval tapasztalataim szerint átlag sütőkben 180 fokot kell megcélozni.
Azt hiszem, legközelebb talán több vajjal, meg igazi vaníliával készítem el, megjött a kedvem, hogy ezzel is kísérletezgessek. Meg persze jöhetnek a bonyolultabb formázások, töltések is! :-)

Két nagyon megbízható forrást tudok ajánlani birós-ügyben, akiknek a receptjei mindig beválnak:

Limara vaníliás briósa (érdemes Limaránál kalandozni, nem csak a briósai miatt!)

Tücsökbogár briósa (az egyik változat, de illusztrálva, hogy kicsiknek és nagyoknak is tanulható)
Holnapra beterveztem az egyik forrázott tésztás sütit, vagy a rákóczi túrós még a másik, aminek az elkészítése kicsit macerás, vagyis inkább időigényes...

Szerdától meg ....jajjj.... csak ezt a hetet éljem túl! :-D


2013. május 27., hétfő

Hogyan gyógyítsunk tortamániást?

Mert a tortamánia végső soron komoly kór, gyógyítani kell, legalábbis megpróbálni. Így vagy kigyógyul az ember, vagy megérti végre végzetét és ebbe belenyugodva ezután már mindig tortamániás ködfátyolon át szemléli mézeskalács házikójából a lüsztertől csillámló és porcukortól édes világot. Lázasan várja a születésnapokat és szívének minden rezdülésével hallgatja a házasodni vágyók álomtortáinak leírását.
Mert a tortamániát vagy gyógyítani kell, vagy kiteljesíteni. Nincs köztes út, évek alatt sem csitult a szenvedély, a románc nem lett kevésbé izgalmas.

...itt kezdődött

Ezen gondolatmenetet megértve és követve ebben az évben elhatároztam magamat az egyik cukrász felnőttképzést kínáló cég szolgáltatása mellett. Csuda dolgokat tanultunk mi már rögtön az első napon, elábékról és a sütési veszteségek szövevényes rejtelmeiről. A forgási sebesség számítása csak még inkább felpörgetett, az adrenalinszintet kellemesen emelte egy-egy írásbeli számonkérés.
Közben észrevétlenül szakadtam ki az eddigi világomból, táncolva keringőztem szombat reggeleken a csípős hidegben az iskoláig, dúdolva-dalolva vártam a szombat reggeleket, hogy minden nappal közelebb kerüljek...
...hogy mihez? Nos, ez az a cseppet zavarba ejtő momentum, amiről oly keveset tudtam én még akkor.
Vártam, mint kamaszlány az igazit, ki tudja milyen lesz, szőke vagy barna, de meglátom és megismerem végre és elszabadulhat a pokol, magába szippanthat a mennyország - bármit is jelentsen ez.
Ez a pillanat kétszeresen érkezett meg ebben a történetben - az első cukrász elméleti órán, amikor csodás bonbonokról, felvertekről és linzerekről szólt a trubadúrok éneke. A tavaszi napsugarak bekacsintottak a terem ablakán és a sok tízéves tanterem poros ablakára simulva hallgatóztak az édes élet titkairól.
Másodszor én kopogtattam a csodák országába, amikor egy régóta kiszemelt cukrászda ajtaja előtt toporogva vártam a bebocsátást. Kezemben a cukrász ruhám, a tanulói szerződés, egészségügyi kiskönyv, meg a finom remegés. Hiszen éreztem, hogy akkor valami eldől. Mint sejtelmes futó találkozások után meglátni valakit reggel, álmosan, az első kávé előtt. Olyannak, amilyen. Mi lesz, ha nem fog tetszeni? Ezen is elgondolkodtam. De jobban foglalkoztatott, hogy mi lesz, ha ugyanez fordítva lesz?
Esetlen első randevú volt ez a nap a valódi cukrászattal. A valóság magával ragadott, lenyűgözött és elvesztem részleteiben. Ugyanakkor pont ez volt a lényeg: olyan valóságos volt ott minden.
Két dolog volt a legvalóságosabb, mégpedig hogy reggel hétkor már legalább két órája lüktetett a cukrászat üzeme, illetve a tempó, amivel a gyakorlott kezek a gyakorlott mozdulataikkal számomra csodákat alkottak.
Pihe-puha kedveskedésekkel telt el a nap, kókuszgolyó készítése, mignonok díszítése (na jó, díszítésének próbája), pompás islerek csokoládéval való áthúzása. Rutintalan mozdulatok, bátortalan érintések.
Hát, így kezdődött. Immár másfél hónapja az időm nagy részét így töltöm el.
Egészen hihetetlen, hogy én, aki inkább későn kelek fel, a cukrászdás napokon négykor elkezdek ébredezni. Szokatlan, de ez valami olyan, ami nem is kérdéses, hogy megéri. Álomvilágból az álmaim világába megérkezni.
Persze finom romantika ez még, ismerkedünk. Így gyógyítom én a tortamániát, ezt a vonzalmat.
A realitás talaján maradva úgy saccolom, nyár végéig kap haladékot a döntés, hogy a tortamániás gyógyulttá nyilvánítható-e, vagy örök végzete a tortáinak való hűséges szolgálat.
Közben egy elég nehéz hónap vár rám, a romantikus elméleti órák után most produkálni is kell, hiszen három hét és itt vannak a vizsgák. Mellette pedig a legfontosabb, hogy tanuljam és gyakoroljam a cukrászat alapjait, hiszen ez elengedhetetlen a tortamánia kiteljesítéséhez. Vagy örök kárhoztatásához.
Mindig a végletek, de most is ezt látom helyénvalónak. Csuda világba csöppentem, igazi, kihívásokkal teli, de nekem meseország.

p.s.: tortamániás gyógyítása kezdőknek és kevésbé eltökélteknek nem ajánlott, hiszen erőteljes függőség, a szeszélyes tortamánia fertőző nyavalya, befolyásolja a legfontosabb érzékszerveket, így a látás, az ízlelés terén, de olykor a szaglás, illetve tapintás érzékét is befolyásolja. Hasonló, hóbortosan életfelforgató tüneteket ritkán produkál, de jobb az óvatosság.
Fontos felhívni a figyelmet, hogy a tortamániás lelkesedése általában ragályos. Ez különösen amiatt veszélyes, mert nem feltétlenül azonos területen (azaz tortamánia formájában) jelentkeznek a tünetek, hanem gyakran az élet egyéb területein okoznak szélsőséges elköteleződést személyes érdeklődési körünk, illetve a nyugodt, racionális hétköznapokhoz való felszínesebb elköteleződés terén.

2013. március 29., péntek

Józsi lájk bulija - és a beígért receptek

...ja, hogy azóta már bő egy hónap is eltelt?
Igen, tudom, van némi fáziskésés - de mindenképpen akartam egy bejegyzést szentelni ennek a napnak, ígéretemhez híven pedig mellékelem a recepteket is a desszert asztal süteményeiről.



Ez a tortaszerelem, komolyan mondom, hogy soha nem hittem volna azelőtt, hogy létezik bármi, ami ennyire mozgat, ami mindennek a középpontja és a viszonyítási alapja az életemben, mintha a gyerekem, vagy a szerelmem lenne. A három legfontosabb dolog számomra a torták, a torták, a torták! Persze mindezt a sajátos makacs és önfejű stílusomban prezentálva. No, de ez vagyok én, az én életem, az én szabályaim, az én tévedéseim. Ezért van az, hogy az utóbbi időkben főleg nagyon ritkán nézegetek tortákat, hogy ne is befolyásoljon amit látok, ezzel azért meg is nehezítem a saját dolgomat.
Örök kivételek azért vannak, meg elég csak a facebook hírfolyamomra rápillantani, csodásabbnál csodásabb torták kínálják magukat szépségre éhes szemeimnek!
Ilyen kivétel Józsi munkássága is, amióta csak látom mit művel, nem tudom elhinni, hogy így fejlődik. Egészen  elképesztőnek tartom, ahogyan megújul és letisztultan tud újrafogalmazni stílusokat, ízlésére formálva trendeket és tortaálmokat. Egyedi amit művel, hogy emberi oldaláról is ismerhetem, az pedig külön ajándék.
Hogy szakmai titkokról és fogásokról nem faggatom őt, ez is amiatt van, mert szerintem összekeverhetetlen a szakmai érdek és a barátság. Hogy melyik a fontosabb, a szakmai információk, vagy a barátsága, ez számomra egy pillanatig sem kérdéses. Példakép abban is, hogy mindent maga kísérletez ki, a saját maximalista elképzelései szerint dolgozik, nem rivalizál és őrzi az egyediségét.
A facebook-on indított Torta és karamell oldalán hamar sokasodtak a követői, az egyik kerek számnál, talán az ezernél hangzott el részemről, hogy igen, gratulálok az ezerhez, de higgye el, hogy hamarosan lesz ez tízezer is! Végtelen szerénysége miatt persze ő csak legyintett erre, mert azért a tízszeres szám biztosan távolinak tűnhetett. Emiatt tette talán a könnyelmű ígéretét, hogy ha meglesz a tízezer, akkor ő bizony Szegeden fog ünnepelni velünk, Eszterrel és Gabival!
Karácsony tájékán már igencsak közelített ez a szám, lassan aktuálissá vált pontosítani, hogy akkor valóban össze tudnánk-e hozni ezt az ünneplést? Igen?! Szuper!
Így történt, hogy február 16-ára tűztük ki az esemény megrendezését, kissé szűkös határidővel.
Eszter barátnőmmel közösen keresgéltük a megfelelő helyet, szerveztük a menüt és a programokat. Józsi előtt az utolsó pillanatig szerettük volna titokban tartani a helyszínt, ami egy úszóház volt a Tiszán, az esti panoráma innen egészen elragadó, a Tisza pedig egyébként is szívem csücske.



Közel ötven fős létszám jött össze, az ország több távoli pontjáról is eljöttek a tortarajongók, hogy együtt köszöntsük Józsit! Ez számomra is megtisztelő volt. Na meg nagy izgalom, hiszen vendéglátóként ilyen társaság kedvében járni felelősség, az ünnepelt személye és maximalizmusa pedig még inkább fokozta a kihívás komolyságát.
A szombati nap délelőttje már konkrétan káoszba hajlott nálam, bepakolni az általam készített desszerteket és irány a város, kipakolni, Eszterrel együtt a helyiség berendezését kitalálni. Józsi is szívvel-lélekkel készült, hiszen a kisautó, amivel érkezett, tele volt bemutató tortákkal, karamellel, karamell lámpával, tortatartókkal.
Eszterrel berendeztük a desszert asztalt - ami Józsi kedvenc fekete-fehér színvilága volt, arannyal kombinálva az ünnepélyes hatás végett. A tortát Eszter vállalta, gyönyörű kézzel festett három szintes csodát hozott erre az alkalomra, egy hatalmas fekete virággal a tetején.



Bevallom, én meg nem vagyok nagy sütikészítő, sőt eléggé ritkán készül nálam bármilyen süti. A főzéssel nem állok hadilábon, de ezek a klasszikus sütemények, hát nem különösebben mozgatnak (csak a torta, a tooooorta!!!). A desszert asztalhoz ráadásul mindenképpen olyan apróságok illettek, amik még színben is passzolnak.
Izgalmas volt, főleg hogy az utolsó napokban állt csak össze a fejemben, hogy mi készüljön és mennyi.
Jelen esetben szerencsére segítségemre volt Anyum, aki kétféle sütivel is közreműködött! (Ő nem csak sütiben, hanem az igazi hagyományos házi kalács kategóriában is nagyon-nagyon finomakat készít!)
Összeállt a desszert asztal, kezdhetünk készülődni a partyra! :-)
Tipikus szőkeként persze épp csak a kikészített ruhámat felejtettem elvinni a magammal, így irány haza és vissza (ami nálam majd egy órahossza volt). ...a legviccesebb, amikor Eszter csörgött rám, hogy neki is muszáj hazaszaladnia, mert valami fontos nála is otthon maradt.
Így épp csak beestem a partyra, aminek egyik szervezője voltam! :-)
Micsoda öröm volt az ismerős arcokat látni végre! Örülök mindazoknak, akiket volt szerencsém megismerni aznap személyesen!
Józsi részletesen beszámolt arról a napról blogjában, ezt még egyszer nem is tenném meg.
A nap úgy telt el, hogy Józsival szinte pár szót váltottunk csak - ritka személyes találkozásaink tipikus példája. Végül mi egy csajos esttel zártuk a napot, ami igen vidámra sikeredett, micsoda vízhólyagok emlékeztettek erre a napra még legalább egy hétig, jajjj!



Akkor megígértem, hogy közkinccsé teszem a sütik receptjeit, jöjjenek hát sorban:

Vaníliás keksz  (forrás: csillakonyha.blogspot.com )

  • 14 dkg vaj
  • 17,5 dkg liszt
  • 5 dkg xilit
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília kivonat (nálam ez vanília rúd kikapart belseje volt)
  • porcukor a szóráshoz


Összekeverjük a hozzávalókat és kb. 2 cm-es darabkákat csipkedve a tésztából golyókat formázunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, villával lenyomkodjuk és előmelegített 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Porcukorral megszórjuk amikor kihűlt. (kb. 25 keksz lesz belőle).
Finom, omlós, vajas, dobozban tárolva eláll!

Házi pillecukor (forrás: http://www.wiselady.hu )
15 x 18 cm edényhez hozzávalók

  • 150 g cukor
  • 50 ml víz
  • 1 evőkanál méz (lehet kukoricaszirup is)
  • 8 g zselatin + 3 evőkanál víz
  • opcionálisan: aroma, ételfesték
  • a hempergetéshez 1 evőkanál kukoricakeményítő + 1 evőkanál porcukor
Egy téglalap alakú műanyagdobozhoz méretre vágok 2 sütőpapírt. Az egyiket szilikonecsettel jól átkenem olajjal és a doboz aljára teszem.
Magas falú kisebb habverőedénybe teszem a porzselatint és a három evőkanál vizet (ilyenkor jöhet hozzá a színezék is), elkeverem, állni hagyom.
Egy kislábosba teszem a cukrot, mézet és a vizet, felforralom és még kis lángon forralom tovább 3-4 percig. A viszonylag hígból sűrű, kristálytiszta szirupot kapok. (elvileg 126 Celsius fok fölé nem mehet a hőmérséklete).
A forró szirupból azonnal egy keveset a zselatinhoz öntök és mixerrel elkeverem. Hozzáadom a többi szirupot is, vanília, vagy más kivonattal ízesítem (az eredeti recept itt ír egy csipet sót is, nálam ez elmaradt). A mixerrel alacsonyabb fokozaton elkezdem keverni. Körülbelül 6-7 perc múlva maximumra teszem és még habosítom 1-2 percig. Akkor jó, ha már hófehér, megkeményedő a hab, nyúlós, elkezd felmászni a habverőn.
Ezt a habot az előkészített dobozba öntöm, csudijó nyúlós massza. (ebből két adagot készítettem, az elsőnél megbántam azt is, hogy egyáltalán elkezdtem, minden tiszta ragacs volt. De a makacs kiscsikó csak másodszor is, csakazértis nekiállt és csodák csodájára legyőzte a mumust!)
Kissé elegyengetem a tetejét, a másik papírt is bekenem olajjal és a tetejére teszem. Hagyom dermedni hűtőben, 2-3 óra múlva használható, szivacsos, gumiszerű anyagot kapunk.
Ekkor a doboz oldalánál késsel körbevágom, kiborítom a dobozból, a papírt lehúzom, olajos papírra teszem vissza (ha jót akarok és nem összeragacsozni a konyhát!). Konyhai ollóval lehet kockákra vágni.
Egy tálkában összekeverem a keményítőt és a porcukrot, ebbe forgatom bele a pillecukrokat.
Száradós, ezért légmentesen érdemes tárolni!

Cupcake - olasz habcsók vajkrémmel (forrás: http://tucsokbogar.blogspot.hu/ )

Cupcake (12 db)

  • 10 dkg vaj
  • 12,5 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 db tojás
  • 20 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 dl tej
A kedvenc cupcake receptem, ezerféleképpen lehet variálni, mert hol a liszt egy része helyett kakaót teszek, lehet bele tenni kókuszt, csoki pasztillát, felkockázott aszalt gyümölcsöt, ...most soroljam? Csak kreatívan!
A vajat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a tojásokat, a vaníliát (itt is ír egy csipet sót a recept, ez nálam nem játszik...) és a citromhéjat. Amikor már sima és egynemű, a sütőporos lisztet a tejjel felváltogatva keverem hozzá apránként.
Muffin kapszlikba töltöm, 200 fokon 20-25 perc alatt sül meg.

Olasz habcsók vajkrém (imádom, mennyei!)

  • 17,5 dkg cukor
  • 40 ml víz
  • 3 db tojásfehérje
  • 20 dkg vaj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
A cukrot a vízzel sziruppá főzöm öt perc alatt. A tojásfehérjéket habbá verem, amikor már majdnem jó, akkor vékony sugárban hozzáadom a cukorszirupot, miközben folyamatosan keverem. Amikor már majdnem csúcsokat vet, a robotgépen a fejet kicserélem keverőre (na ez nálam legutóbb marad a habverő fej, mert a keverőm egyszerűen szétkeverte a habot, lötty lett az egész...).
Hozzáadom apránként a kis kockákra vágott vajat (a forró cukorszirup miatt gyorsan felolvad a meleg tojáshabban). Be is csomósodhat, de aggodalomra semmi ok, mert 10 perc keverés után a krém nagyon szép sima lesz.
A legvégén adjuk hozzá a vaníliát.
Gyönyörűen lehet vele habrózsákat készíteni és szobahőmérsékleten nagyon finom (hűtve csupa kemény vaj, az ízek is bezárkóznak, erre érdemes odafigyelni!).

Gesztenye golyó (forrás a kisfüzetem, nem tudom kitől van az eredetije...)

  • 50 dkg gesztenye massza
  • 10 dkg darált keksz
  • 1,5 dl tejszín
  • 3 evőkanál rum
  • porcukor (ha a gesztenyemassza eleve cukrozott, akkor nem biztos hogy kell plusz cukor, én magam szeretem beállítani az édességét, ezért külön adom hozzá a cukrot mindig)
A hozzávalókat összegyúrjuk, golyókká formázzuk, hűtjük.
Ezután csokiba mártjuk, vagy akár kakaóporba is forgathatjuk. Nagyon jól passzol hozzá az étcsokoládé, a fehércsokival kicsit már túl édes - nekem. :-)

Kókuszos-mandulás krémmel töltött óriás hippen
Mivel a kókuszos mandulás krém az én örök kedvencem, szerettem volna, ha bemutathatom egy kóstoló erejéig a vendégeinknek. Spontán ötlet volt, hogy félbevágott hippenekbe töltsem a krémet, a végeit pedig csokoládéba mártva zártam le.
A krém receptje itt: http://homoktorta.blogspot.hu/2011/11/dedi-torta-recepttel-fazisleirasokkal.html











A következő blogbejegyzés már a cukrászsuliról fog szólni.
Nagy fordulópont volt az életemben ez a február, kis csigaházamból ideje előmerészkednem végre az új nagybetűs életembe! :-)
Kaland és esemény ígérkezik bőven, ígérem, fogok ezekről is írni!
Köszönöm a kommenteket és külön köszönöm azoknak, akik folyamatosan biztatnak a blogírásra, hiányolják az újabb posztokat.
Szépséges húsvéti ünnepeket kívánok Nektek!